Aki fiatal felnőttként azt állítja, hogy nincsenek hosszú távú barátai, nektek mit jelent? Kötelezően arra a következtetésre jutottok, hogy az illető megbízhatatlan?

2 fajta embert láttam:

- Alapvetően okésak, rendben vannak, csak épp nem tucatok vagy nincs megfelelő közegük. Pl. visszafogottabbak, olvasni szeretnek, de a környezetük bulisabb, így nem találnak barátokat.

- A másik eset az, amikor teljesen toxikusak az emberkék. Ismerek ilyeneket is. Nagyon szépen elpanaszkodják, hogy nincsenek barátaik, de amúgy aki barátkozna velük, azt idővel semmibe veszik és igazából csak sajnáltatni szeretik magukat.

Nekem sincsenek, de talán egy parányit összetettebb a helyzet.

Egészen gimi közepéig nagyon csendes, halkszavú, visszahúzódó és visszafogott voltam, néha kifejezetten kínos és esetlen is. Mondanom sem kell, azok az emberek, akikre barátként tekintettem is ilyenek voltak, főleg az a lány, aki általános közepe óta volt legjobb barátnőm.

Aztán az említett időre változni kezdtem, ami gimi végére lett látványos: nőtt az önbizalmam, javult a kiállásom, határozottabb és nyitottam, barátságosabb lettem, hatalmasat nőtt az igényem közös programokra, találkákra. Azon a ponton az tetszett igazán, amikor, ha nem is mindennap, de azért 2-3 naponta történt valami. A barátaim, bár a mai napig jó érzésekkel gondolok rájuk, olyanok maradtak, mint rég, ha épp nem lettek -mindenki felé- zárkózottabbak. Így pedig elég szépen eltávolodtunk.

Most hiába keresek újakat, még mindig nem vagyok sokaknak kellően izgalmas, érdekes, hogy hosszabb távon legyen valami, vagy már eleve megvan egy sziklaszilárd társaságuk, ahová nem kerülhet be akárki.

Véletlenül elküldtem hamarabb, szóval:

nem feltétlenül jelentheti azt, hogy az illetővel van a baj, lehet, hogy pl. hozzám hasonlóan nem találja meg a közegét, barátait. Lehet, rossz helyen keresgél. Vagy épp nincs is igénye, kellő ideje, energiája hosszútávú és/vagy mély barátságokra.