Barátnő az ilyen?
Több mint 10 éves barátságról van szó. Ami úgy érzem hogy már nem az igazi mióta mindketten anyák lettünk.
Nekem ikreim vannak , neki pedig egy kisfia.
Nem találkozunk , csak neten tartjuk a kapcsolatot napiszinten, mindent megbeszélünk.
Én "áradozom" arról hogy az ikrek milyen jó gyerekek , mert egyébként tényleg azok. Van időm magamra mellettük , tudok tőlük mosni , főzni , takarítani stb. Nyilván nekem sem könnyű , hiszen azért csak két pici van (17 hónaposak) , de soha nem panaszkodom , nem élem meg őket nyűgnek.
Ő a kisfiával ennek az ellentéte.. örökké panaszkodik. A kisfiú sírós, nem alszik éjjel , napközben folyton hisztizik , kézre szokott stb stb stb ...
Soha nem szoktam őt megbántani, mindig "meghallgatom" próbálok tanácsot adni vagy csakúgy vigasztalni őt , kitartás majd jobb lesz stb.
Ő viszont folyton belém áll, hogy nekem csoda gyerekeim vannak , nyilván gúnyból.
Volt hogy kétségbe estem , hogy nem kötődnek hozzám úgy a kicsik, nem örülnek nekem pl ha elmegyek és megérkezem. Vagy nem jönnek úgy oda hozzám .. ilyesmik. És rólunk tudni kell hogy első naptól kezdve külön alszanak a kiságyukban, nem altatom őket. Ez nekem egy elvem volt, anno hogy ha lesz gyerekem nem fog velem aludni mert én a saját példámból tanultam , nagyon sokáig anyukámmal aludtam , és nehéz volt a levállás. Akkor még nem tudtam hogy ikreim lesznek. Erre megkaptam, hogy azért nem szeretnek a kicsik mert külön vannak tőlem éjjel és nincs meg az a kötődés. Ezt egyébként már nem is egyszer felhozta.
_ ő most ismét terhes és szóba jött hogy a másik babát majd úgy szoktatja hogy nem altatja ... Erre én minden rossz szándék nélkül azt írtam neki , hogy amit az első gyerekkel úgymond elrontott abból tanult és a másiknál majd lesz esélye máshogy csinálni.
És erre folyamatosan kapom a savat. Mert ha neked egy lenne te sem csináltad volna másképp, mondtam hogy de! Erre ő: akkor szívtelen vagy. Stb.
Saját magát nyugtatgatja azzal, hogy én sem lennék más helyzetben, most nyilván nekem minden tökéletes mert ikreim vannak. Ők eljátszanak egymással .. hiszi ő! Holott ez egyáltalán nincs így jelenleg.
Tudnék még pár dolgot sorolni , érezhetően frusztrálja őt az, hogy nekem kettővel egyszerűbb , mint neki eggyel.
Szerintetek ez nevezhető barátságnak?
válasza:Mindketten oda-odaszúrogattok egymásnak egy picit, ez kölcsönös, vice versa.
"Erre én minden rossz szándék nélkül azt írtam neki , hogy amit az első gyerekkel úgymond elrontott abból tanult és a másiknál majd lesz esélye máshogy csinálni."
Amit te rossz szándék nélkül mondasz/írsz neki, az neki nem biztos, hogy úgy is jön le és lehet, hogy kioktatásnak, okoskodásnak veszi. És ez oda-vissza kölcsönös, úgy tűnik. Mindketten beszólogattok egymásnak, kioktatjátok a másikat. Csak te a te oldaladról nem veszed észre saját magad, ő meg az ő oldaláról ugyanígy. A kérdés nem az, hogy barátnő az ilyen? Hanem az, hogy barátnők az ilyenek?
válasza:
válasza:Mondjuk.... Ha én évfolyamelsőként vizsgáznék, a barátnőm meg láthatóan rosszabbul teljesít, és nyilvánvaló hogy rámegy a vizsgákra a mentális egészsége is, én pedig nyíltan parádéznék körülötte hogy "hihi haha de jó az életem, nekem minden tök könnyen megy, én vagyok a legjobb, minden csúcsszuper" akkor lehet hogy nem sértődnék meg ha a barátnőm tapintatlannak tartana, és csak még jobban belebetegedne a saját helyzetébe.
Egy gyors google keresés alapján a barátnőd elég sok jelét mutatja a szülés utáni depressziónak, ami hatalmas sz0pás....
És oké, elhiszem hogy az is sz0pás, hogy te viszont tök happy vagy, és az esne jól ha boldogan dicsekedhetnél a gyerekeiddel a barátnődnek, aki szintén boldogan dicsekedne a saját gyerekével, és mindketten boldogok lennétek, de a helyzetetek komplexebb ennél.
Két dolgot tehetsz; vagy eldöntöd hogy oké, ennyi volt, neked nem éri meg folyton azt hallgatni hogy a barátnőd milyen szomorú, hiszen neked is megvan a saját életed, nem kell extra kolonc a nyakadba (ami érthető)
vagy
bevállalod, hogy figyelmesebb és empatikusabb leszel, megérted, hogy minden ember más és más, és neki messze nem jön olyan könnyen az anyaság mint neked, ezért pedig nem "áradozol minden nap" pont neki arról hogy milyen jól klappol minden az életedben, hanem tekintettel leszel arra hogy ő meg jelenleg abszolút mélyponton van
De most az, hogy egy kész kis esszét írsz a neten arról hogy milyen rossz a barátnőd elég felesleges, nem old meg semmit.
válasza: válasza:Ti kölcsönösen csesztetitek egymást, és túl mereven gondolkodtok. (Hidd el, közel sem egy olyan jelentős kérdés pl. ez az együtt vagy külön alvás a babától/kisebb gyerektől, mint azt gondoljátok.)
A másik meg, amikor az én egyik barátomnak van kimondottan sz@rabb időszaka vmilyen téren (pénzügyek, gyerekek, párkapcsolat/társkeresés, munka stb.), akkor egy kicsit jobban teret engedek neki, és visszább fogom magamat. Ez nem azt jelenti, hogy nem mesélek a tök jó párkapcsolatomról, előléptetésemről, akármilyen sikerről, de nem tolom folyton az arcába, és próbálok inkább arra fókuszálni, neki hogy tudnék segíteni. (Ezt ideális esetben, jó barátság esetén vissza is kapod, amikor te kerülsz vmiért padlóra.)
Ami még a sztoriról eszembe jutott: 1. Minden embernek más a fizikai és mentális teherbírása, vagy pl. a fájdalomküszöbe. 2. Szinte minden gyereknél van olyan, hogy vmit pikk-pakk megcsinál, erőltetés, agyonmutogatás nélkül, más területen meg vért izzadsz, mindent kipróbálsz, akkor se nagyon megy. 3. Vannak könnyebb és nehezebb gyerekek is. De olyan is adódhat, hogy mondjuk a babaként „problémás” gyerkőc közösségbe kerülve példás magaviseletű lesz, a mosolygós, könnyen kezelhető, „rendes” meg tiniként majd megőrül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!