Hogyan gyàszoltàtok meg egy baràti kapcsolat elvesztését?

Fú, borzalmas volt. De szerencsére sikerült kibékülnünk.

Különben nem tudom, mi lett volna.

Egyszer régen elárult engem egy jó barátnőm. Még meg is alázott mások előtt. Hetekig nagyon ki voltam, sokat sírtam. De rájöttem, nincs szükségem gonosz barátokra.

Én nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, igyekeztem őt mindenben segíteni. Annak ellenére, hogy ő nem akart szóbaállni velem. Aztán idővel rájött, hogy nem akarok neki rosszat. Szépen lassan kibékültünk.

Másik esetben nyilvánosan megalázott. Nem részletezném. Ő akkor a szememben meghalt.

Gyászolni nem csak a halottakat szokás, hanem minden veszteséget! Az első ezt rosszul tudta.

Nekem egy fiúbarátságom volt (én is F) ami évekig annyira közeli és közvetlen volt, mintha tesók lennénk, minden nap beszéltünk, írtunk, heti 3-4 közös edzés, közös bulik, közös kajálások stb. Aztán előjött a nárcisztikus énje és elkezdett leértékelni, kritizálni, bántani. Én ha felemeltem a hangomat, akkor csenddelvert, gázlángozott. Majd egyszer konkrétan a semmin úgy összeveszett velem, hogy letiltott mindenhol és mndenkinek azt mondta, hogy az én hülyeségeim miatt kénytelen volt letiltani. Na ez megviselt, mert nem ezt érdemeltem, én mindenben igyekeztem igazán jó barátja lenni anélkül, hogy a nyakára másszak. Inkább ő mászott az enyémre, aztán utána meg kukázott. No ez nem esett jól, örökre megváltoztatta a barátságokhoz és baráti kapcsolatokhoz való viszonyulásomat.