Milyen érzés ha rájössz, hogy a legjobbnak hitt barátod valójában csak kihasznált? Nem te vagy neki a fontos csak valaki kellett de te személy szerint nem számítasz semmit? Jogosan érzek csalódást?

Úgy érzem ismerem már az embereket eléggé, nem tudnak becsapni. De most ez egy nagy pofáraesés nekem kb olyan szintű mint amikor egy nárcisztikus eljátssza a nagy szerelmet utána meg lealázza partnerét...

Pár éve tartó baráti kapcsolatunk nagyon jól működött, annyira sok közös dolog volt bennünk, egy probléma volt csak, nekem van párom ő meg szingli, de sokszor szerveztünk csajos programokat. Mindig elmondta, nagyon magányos, próbáltam neki segíteni, átéreztem milyen rossz lehet neki így 30 felé fél attól, hogy egyedül marad. Mindegy, így írásban nem is tudom érzékeltetni, milyen jóban voltunk, soha senki nem volt még ilyen jó barátnőm. Ő keresett gyakrabban, mindig hívott telefonon. Azután egyszer csak eltűnt. Egyre ritkábban keresett és beszédében egyre többet elkezdett kritizálni. Tudjátok olyan apró kis bűntudatkeltő megjegyzéseket tett, amitől te érzed fosnak magad, ha meg számon kértem, akkor hárított, hogy ő nem tehet róla ha félreértelmezem amit mond. Tulajdonképpen el is hittem, hogy én vagyok a túlérzékeny hisztis picsa.

Amikor elmondtam neki, hogy úgy érzem a barátságunk már nem olyan mint régen, akkor meg nagyon csodálkozott, hogy ő ezt nem így látja, minden rendben van neki nagyon fontos az én barátságom sőt mondogatta, hogy én vagyok a legfontosabb ember az életében, rajtam kívül senkije sincs.

Ezek után a következő kanyar amikor ünnepek előtt felhívtam, lerázott, hogy nem ér rá velem foglalkozni, meg vannak tervezve a napjai és a tervei között én nem szerepelek.

Akkor most mi van? Bármilyen más emberi kapcsolatnál megérteném, ha azt mondják, most nem érek rá, ilyen van. De eddig ő ragaszkodott ennyire hozzám, nem fordítva! Én vagyok a legfontosabb ember most meg nem szerepelek a tervei közt ti értitek ezt?