Hogyan lépjek tovább, ha minden ok nélkül törölt az életéből a legjobb barátnőm?

aki önértékelési problémákkal küzd, azokkal általában nagyon nehéz.

rosszabbnak, gyengébbnek, bénábbnak érezheti magát másoknál, és hiába bíztatja, nyugtatja az ilyet az ember, akkor se hisz önmagában, sőt a másikat csak zavaró tényezőnek fogja látni, aki szerinte nem érti meg őt.

majd talán évek múlva az ember szemébe vágja, hogy neked minden sikerült, nekem semmi, nem tudod te milyen érzés az. (ha nincs is így ,akkor is ebben a hitben él...)

az önértékelési zavarokat és abból kifolyólag elutasítást, bezárkózottságot nem lehet egyszerűen csak úgy megoldani, saját magának kell rendeznie a lelkében. taán adni neki egy könyvet a pozitív gondolkodásról( Rhonda Byrne a Titok) és talán hónapok, évek múlva átformálódik a gondolkodása, vagy rosszabb lesz, és összejön egy olyannal aki alkoholista és veri, mert annyira lenézi már önmagát, hogy úgy érzi, ő már csak egy ilyennek kellhet.

meg persze lehetne még oldalakat írni erről.

majd ha talán belép az életébe egy normális szerelem, akkor ki fog nyílni.

vannak idők, amikor az embernek rendeznie kell az életét ahhoz, hogy a barátaival is együtt tudjon örülni, vagy csak simán lenni.

ha eddig erősítetted benne a hitet, hogy mindig mellette állsz, akkor tudja is, hagyj neki időt, vissza fog találni hozzád :)

Az a baj ebben a kapcsolatban, hogy te mesz ra a masik hulyesegeire, akkor mennyire kene ehhez ragaszkodni? El tudom kepzelni, hogy amugy azert is koppintott le, mert ezt o is erezte, ha kicsit onzetlen legalabb, de sok onbizalomhianyos embernel eleg 1 rossz szo es meg sem hallja a tobbi 1000 jot.

Igazabol baratsagnal nagyon fura nekem a szakitas, plane csak a tavolsag miatt, esetleg nem lehet, hogy tobbet erzett irantad?

Nem tudsz neki segíteni, nem vagy szakember. Nekem is voltak olyan barátaim, akiknek problémájuk volt. Az éjszaka közepén is ugrottam, visszatartottam az öngyilkosságtól az egyiküket, de hiába. Nem voltam/vagyok szakember, de olyan iszonyú fiatalon, tapasztalatok nélkül és csupán jószándékkal - én nem tudtam kihúzni őket a saját ganyéjukból.

Az egyikük - egy mániás depressziós, de mellette szadista fiú - jó pillanataiban egy végtelenül jó társaság volt. Sokat buliztunk együtt, de elkezdett cuccozni és én már nem tudtam megállítani. Ha nem voltam vele (márpedig napi 24-ben nem lehetek, nekem is van életem) mindig betépett, belőtte magát. Aztán én fáradtam meg annyira lelkileg, hogy hanyagoltam. Nem szakítottam meg a kapcsolatot, csak kevesebbet találkoztam. Akkor meg hátba támadott, akkor örökre megszakítottam vele mindent és nem tudom él-e még.

Egy másik barátnőm halmozottan pánikbeteg volt. Félt a lifttől, a magasságtól, a nyílt terektől, a végén már az emberektől is. 7 évet szántam arra az életemből, hogy bátorítsam, hogy egyáltalán sétáljon velem a nyugodt utcájukban, mert magától nem mozdult ki. Aztán nem bírtam tovább és vele is megszakítottam mindent, mert szaksegítséget nem fogadott volna el.

Aztán volt egy szociopata pasim. Ő egy elbűvölő, kellemes társaság(nak tűnik), az ujja köré csavarja az embereket. Mindenki rajong érte, vicces, vagány és ezt az oldalát mutatja. Egyébként egy manipulatív érzelemmentes kö***, aki marionettbábúként próbálja rángatni az általa kiszemelt egyéneket. Mindig elkábítja őket kezdetben a jó oldalával, aztán pedig eljátssza, hogy te rossz voltál (ha nem tetszik neki hogy önálló akaratod van) és azzal büntet, hogy megvon tőled dolgokat (szex, a társasága stb.). Persze addigra már annyira a barátodnak érzed, hogy nem akarod elveszíteni. Egy ilyenből nagyon nehéz kikeveredni.

A legutolsó beteg barátom egy lány volt, nagyon zűrös családból. (5-en testvérek 5 különböző apától). Az összes nevelőapjuk erőszakos, részeges valaki volt, az anyjuk évente váltogatta a pasijait. A csaj kapcsolatfüggő volt és görcsösen vágyott arra, hogy szeressék. Pasitól pasiig ment ő is, bár ő azért 3-4 évet kitartott egy mellett. Mindig rosszabb lett a helyzete. Elsőnek egy cigány fiúval járt aki rettentő féltékeny volt, a buli közepén hazarángatta, de testileg sosem bántotta és nem fenyegette (párszor hallgatóztam az ajtóban mikor nem tudták, mert féltettem) ő csak csúfolta. Ezt elhagyta, mikor bepróbálkozott egy másik srác. Na ő már fenyegette is. Megszakította velem a kapcsolatot a csaj, mert a pasi megfenyegette, hogy én rossz hatással vagyok rá és akkor majd engem intéztet el, ha vele lógok. Valahogy elhagyta ezt a pasit is mikor bepróbálkozott egy jól szituált, pénzes, helyes pasi. Ez a legrosszabb mind közül, úgy lelökte a lépcsőn, hogy eltört a csaj lába. Az anyja mesélte még egyszer, mikor láttam, hogy állandóan veri a pasi és ő nem meri elhagyni.

Hát ilyenek voltak a barátaim, amíg még azt hittem, meg lehet mindenkit menteni. Nem lehet. Az embereknek csak akkor lehet segíteni, ha ők maguk is engedik és súlyos esetben, mint a te barátnőd is meg az enyémek - szakember kell. Ápolónak tanultam, azóta tudom, kit kell továbbküldeni az orvosokhoz és kikhez elég egy barát. Egy kiegyensúlyozott ember, ha problémái is adódnak, egy beszélgetés, megoldáskeresés után helyrejön. Nekik súlyosabb betegségük van ennél és hiába vagyok ott velük, nekik talán gyógyszerek is kellenek, meg pszichoterápia. amióta beláttam, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, azóta nem is engedek közel magamhoz ilyen embereket. Segítek azon, akik jönnek maguktól a kórházba és küzdenek a gyógyulásért, mert felismerték, milyen súlyos a baj (és ekkor lehet hatékonyan fejlődni).

Meg kell értened, hogy egyedül kevés vagy, hogy őt kirántsd a posványból. Teljesen elutasít, ellök magától . Így csinált a sokpasis barátnőm. Először utáltam, haragudtam rá, aztán sajnáltam, most meg már úgy vagyok vele, hogy megtalálja a segítséget, ha keresi és ennyi.