Vannak itt olyanok akiknek egyáltalán nincsenek barátaik, de még haverjaik sem? Ti hogy élitek meg mindezt?

Amióta nincsenek barátaim, sem haverjaim, sokkal boldogabb vagyok. Tudok kommunikálni a férjemmel meg a közvetlen családtagokkal, ez nekem elég. Munkatársakkal is lehet semleges témákról beszélni, nem kell ahhoz baráti szinten lenni.

A barátok csak rájárnak az emberre, folyton írogatnak, gyere ide, gyere oda, "sziamizu?", legtöbbször direkt nem nyitottam meg az üzenetet, csak hogy ne kelljen válaszolni. Kérni tudnak, viszonozni nem. Akikkel közelebbi viszonyt kialakítottam korábban, egy idő után ők is irritálni kezdtek, így megszakítottam velük a kapcsolatot..

Nem, nem hiányzik a szociális élet, soha nem voltam egy nagy társasági ember, az a fajta vagyok, aki elfoglalja saját magát, ha egyedül van, akit idegesítenek az emberek, aki rosszul érzi magát, ha társaságban van és inkább elvonul a sarokba, mert nem érdekli, mi történik.

Ahhoz meg a munkatársaknak semmi köze nincs, hogy vannak-e az embernek barátai vagy nincsenek meg hogy ki-mit csinált hétvégén, nem is értem, miért kérdezgetnek ilyesmit.

Jah meg szivatnak a problémáid a barinőidnek meséld el..aztán neten barinőnek adja ki magát..nem érdekel sem a netes sem az élő kapcsolatok ..mindenki csak akkor keresi az embert ha kell vmi.. Család meg egy netes kapcsolat miatt hanyagolt.. Az idézőjeles Béla miatt..

És nem volt defektem..ha meg van vmi az kijön..

Nálam kb. ez van. Van egy barátnőm, akivel én próbáltam tartani a kapcsolatot, aztán ő kb. letojt, aztán azóta én sem erőlködöm. Volt egy másik, aki mondjuk jobb is, hogy nincs már az életemben, egy hisztériás óriáscsecsemő volt, és berágott rám egy iszonyat pitiáner dolog miatt, mikor ő százszor durvábbakat elkövetett ellenem. Illetve van egy haver-barátnőszerűségem, ő nagyon cuki meg minden, csak nem akarok ráakaszkodni. Vele megyünk ide-oda néha-néha...

Még szerencse, hogy a páromra mindig számíthatok. Így nem is nagyon kérdezősködik senki, mert látszólag... és valójában is elég mozgalmas az életem, csak épp vele töltöm az időmet, pedig néha azért jó lenne egy-két barátnős este. Esküvőtől félek egy picit, hogy ciki lesz, hogy hol vannak a barátaim. Főleg anyám miatt félek, aki előszeretettel mondogatja, hogy ez azért van, mert én nem tartom a kapcsolatot senkivel, várom, hogy a sült galamb a számba repüljön... pedig nem így van. Vicces, hogy pont ő mondja, aki gyakorlatilag azt teszi, amivel engem piszkál, csak épp az ő korában a barátnői már még kevésbé tudnak barátkozni, és kb. eltűrik emiatt, hogy soha nem hívja vissza őket és a programok 80%-át tök átlátszó indokokkal lemondja...

Amúgy meg amúgy is nehezen találok magamnak barátokat, mert 1) sokszor nehezen oldódom fel az elején egy társaságban, és amikor már nyitok, akkor már klikkesednek, meg a többiek már jobban összejöttek egymással 2) kevésszer találok olyan embert, aki az arany középút... mármint hogy komoly és nem annyira komoly dolgokról is lehet velük beszélni, vagy mondjuk egy progresszív-alternatív színházi előadásra és egy musicalra is ugyanolyan szívesen eljönne... mert vhogy akikkel eddig találkoztam, azok vagy túl gyerekesek-éretlenek voltak hozzám képest, vagy lenéztek bárkit, aki szerette a mainstream dolgokat...

Soha nem voltak se barátaim, se bnőm, szóval nem tudom összehasonlítani, hogy milyen is az ha van.

"Hiányzik?"

Hogy hiányozhatna olyan, amit nem tapasztaltam még meg?

"teszek ellene?"

több 1000 emberre ráírtam más ismerkedési, levelezési címszóval. Érdekes módon az összes, aki hajlandó volt válaszolni... felszívódott 2-3 levélváltás után.