Normális ha egész nap itthon ülök?

Igen, normális. Amúgy nem. Sürgősen kezdj valamit magaddal. Minden emberben van valami jó, szóval próbáld elfogadni az osztálytársaidat :)

De az amit az 1. Mond az nem teljesen igaz mert minden emberben van valami jo csak nem mindeggy hogy mennyi jo es mennyi rossz...

Hát szerintem a mai világban nem csoda ha nincsenek barátaid , nekem is az osztálytársaim nem normálisak

Szia! :) Én lány vagyok, igaz 20 éves, elsőéves egyetemista és én is nehezen szereztem barátokat mindig is... általánosban rémes osztályom volt, nem fogta senki a pártom, folyton sírtam, erre én lettem a rinyagép persze, aztán már az volt a bajuk, hogy minek tanulok meg hasonlók. Nem csíptek, mert szünetben is tanultam... rémes volt amúgy. De mindig akadt 1-2 ember akivel jobb volt a viszonyom, de idővel rám untak, elhagytak és ugyanúgy a gúnyolódásuk célpontja lettem, mint azok számára, akik mindig is gonoszak voltak velem. Az idősebb osztályokban is mindig volt valaki, aki szórakozott velem... ráadásul úgy, hogy az elején sokakkal ugyancsak jóban voltam, majd elkezdtek ők is cikizni. Ez csak hagyján, ráfoghatja az ember, hogy általánosban a legtöbben nem voltak az "értelmiség krémje", ezért viselkedtek ostobán, azonban gimiben... ott már egyértelmű volt, hogy szándékosan ment a kiközösítés meg az " antiszoc vagy" stb... persze ott is voltak barátaim, de ők tipikusan azok a személyek, akik hozzám hasonlóan NEM ÉRTIK A BARÁTSÁG fogalmát. Mert tényleg nem. A szocializációs képességeik gyatrák, érzelmi intelligenciájuk nem érte el az enyémet, mármint abban a tekintetben, hogy empátiájuk az aztán 0. És annyira hihetetlenül ÖNZŐEK. Nem tudok jobbat, szebbet elmondani... nyilván van, akivel most is jóban vagyok a régiek közül, de itt az a lényeg, hogy nem éreztem azt, hogy lett volna valaha 1 ember akivel nyíltan tudtam volna beszélni a gondjaimról, vagy akármiről ami nem felszínes. Ha meg megtettem, akkor a kapcsolatunknak annyi lett... :/ TEHER VAGYOK az embereknek, ezt érzem... fáj egyedül, nagyon is, de túlságosan negatív vagyok... 6 éve még nem így volt... tele voltam reményekkel, hátha javul valamit. Egyelőre semmi haladást nem tapasztaltam, volt egy két zűr a családban, és most ott tartok, hogy elfogyott a motivációm. Nem érzem azt, hogy valakiért, vagy egyáltalán magamért kellene küzdenem... Pszichológiát tanulok, azért, mert nem akarom, hogy másnak is ilyen rémes legyen, mint nekem. Meg kell tanítani az embereket kezelni az ilyen szitukat. Szeretnék barátokat meg párkapcsolatot is nyilván, de amíg nem változom, biztos nem fog menni. Úgy érzem, csak velem lehet a baj... :/ Holott az az 1-2 ember, akire talán számíthatok, mindig azzal jön, hogy nehogy változzak... EZZEL arra akarok kilyukadni, hogy nem biztos h veled van a baj. Nekem megvan a magamhoz való eszem. Imádok ismerkedni, csak ezen a ponton megakad minden, mert NINCS, AKI HASONLÓ LENNE HOZZÁM. És nem tehetsz ellene, ha az osztálytársaid rémesek sajnos... én anno feladtam, felmértem a szitut, hogy hozzájuk hasonló emberek kedvére nem fogok tenni... :P És nem is kerülök közel hozzájuk... ennyire egyszerű. Nem vagyunk egy szint és kész... nem leszek egoista mert bőven van hibám, mint mindenkinek és van rajtuk mit csiszolni. Úgyhogy várok, hátha akad valaki, akivel ki tudok építeni egy olyan barátságot, amire én képes lennék, ha a másik fél is legalább annyit tenne bele, mint amennyire én képes lennék.

Pont ugyan ilyen voltam körülbelül 3 éve, mint te (jelenleg 17 vagyok). Mint előttem írták, a sport nagyon jó erre. 3 éve elkezdtem focizni, a mai napig játszom edzésszerűen is már, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, illetve hozott össze (köztük a jelenlegi baráti körömmel, akikkel mást is csinálok már). Emellett amit szintén írtak, egy internetes barát is nagyon jó társaság lehet. Nálam például az megy már évek óta, hogy hétköznap suli, ritkábban haverok, tanulás, aztán beszélgetek a netes barátommal, hétvégén/szünetekben pedig javarészt a "fizikai" barátok. Szóval szerintem találj valami hobbit, az a legjobb erre, ha úgy van egy internetes barát is beleférhet mellé :).