Mi az oka, hogy rendkívül jól kijövök és szót értek nyomorban élő emberekkel, holott ez nem szándékos részemről, hanem tök természetes?

Igazából a barátnőm vette észre és jegyezte meg, hogy én minden csövessel vagy kéregetővel, kukázóval (aki valamilyen indokkal megszólit) el tudok beszélgetni, mintha csak egy régi cimborám lenne. Ők meg örülnek is neki, mert az elutasításhoz vannak szokva. Nekem ez egyáltalán nem kellemetlen, és taszítónak se érzem ezeket az embereket. Egyébként munkám során is sok mélyszegénységben élővel találkozok, mivel egy közműnél dolgozok. Több olyan volt, hogy egy régi kolléga területét vettem át, és az első alkalommal amikor mentem szinte ellenségként fogadtak (gondolom nem lehetett túl népszerű az elődöm). A második, harmadik, negyedik alkalomtól kezdve viszont rendesen vártak, van olyan hely ahol ha a hónap elején megyek palacsintával várnak :) A romákról is rémtörténetek terjengtek a cégnél, hogy "vigyázz ha oda mész, még az utcába se engednek be, nemhogy a portára". Az első 1-2 alkalom tényleg érdekes volt, de azóta meg egy csomó hely van ahol mondták hogy óta jó körülmények között élek és még csane is csengessek, mennyek be nyugodtan mert nyitva a kapu, vagy ugorjak be a kerítésen és intézzem a dolgom, őket nem zavarja. Mi lehet az oka, hogy ennyire szótértek velük? Sose voltam szegény, gyerekkorom jó körülmények között élek, nem is olyan helyen laktunk/lakok ahol ezzel szembesülnék. Amég a barátnőm szóvá nem tette, nekem fel se tűnt, de bogarat ültetett a fülembe és érdekel mi lehet ennek az oka?