Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Az osztályom utál! Mit tegyek?

Az osztályom utál! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

16 éves fiú vagyok. Hatosztályos gimnáziumba járok, ez a negyedik évem. Sosem voltam központi ember, bár általánosban elég sok barátom volt. Sajnos velük nem igazán tartom már a kapcsolatot... Szóval erősen introvertált személyiség vagyok, így a gimi elején csak egyedül ültem, nem beszélgettem senkivel. Természetesen azonnal kialakult rólam a "nyomi, szerencsétlen" kép, ami azóta is megmaradt az osztálytársaimban. Két évig így voltam, egyetlen barátom sem volt. Aztán tavaly (és idén ebben a 3 hónapban) elkezdtem követni a többieket, szünetekben velük voltam, nevettem a vicceiken, még az adott témához is próbáltam hozzászólni, ami viszont nehéz, mert "idegen" társaságban nem tudok megszólalni. Azt hittem, hogy befogadtak, igaz, még nem jöttek oda maguktól, és visszagondolva gyakran leráztak, de azt hittem, hogy majd idővel erősödik a "barátságunk". Mostanra azonban leesett, hogy ugyanolyan minden, még mindig utál mindenki, kihagynak mindenből, figyelembe sem vesznek, kinevetnek stb. Pídig én erősen próbálkoztam... Tudni kell, ez egy eléggé sznob osztály, az évi 4-5 Európán kívüli nyaralás sem ritka, ezért már én is odafigyelek, hogy mit veszek fel, próbálom követni a divatot, cipőből sem merek már 20ezernél olcsóbbat venni... De úgy látszik, ez sem elegendő. Az elején szúrtam el, szerintem már nem is tudok megválni a lúzer szereptől. Mellesleg nem járok bulizni, nem iszok alkoholt, nem cigizek, ami ugyebár nem "menő".

Egyébként szerintem velem nincs semmi baj, ha valakivel összebarátkozok, akkor be nem áll a szám, vicces is tudok lenni, szóval olyan "jófej". De az osztályban nem tudok megnyílni, mert ők sem próbálkoznak befogadni.

Köszönöm, ha elolvastad idáig! Ha lenne valami javaslatod, tipped, esetleg saját tapasztalat, akkor kérlek írd le kommentbe a kérdésem alá!



2016. nov. 22. 18:00
 1/9 anonim ***** válasza:
33%

"próbálom követni a divatot, cipőből sem merek már 20ezernél olcsóbbat venni"


Gratulálok neked, megérdemled az osztályod. Dobd ki az összes zoknid és vegyél selyem zoknit, mást nem is érdemes.


Ez melyik suli?


Szívből gratulálok.

2016. nov. 22. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
88%
Barátkozz normális emberekkel. Miért akarsz megfelelni ilyen hülye sznoboknak?
2016. nov. 22. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
79%
Hát miért nem váltasz iskolát? Nem fog jót tenni ez a nem elfogadás a felnőtt énednek majd. Új közösségben máshogy indíthatnál.
2016. nov. 22. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Első, hidd el, ha nem járnék ilyen cuccokban, még rosszabb lenne a helyzetem. Nem egyszer láttam már, hogy szegényebb emberekra szálltak rá. Szerintem nem akkora baj, hogy figyelek a külsőmre.

Egy vidéki iskola, nincs is más normális gimi a közelben, meg erre a két évre nem szeretnék váltani.

2016. nov. 22. 18:22
 5/9 anonim ***** válasza:
75%
Akkor nincs más út, minthogy más közösségeben keresel barátokat, ezeket meg ignorálod. Végül is kik ezek, hogy neked kelljen igazodni hozzájuk? Te vagy a normális.
2016. nov. 22. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Ezek az emberek ha be is fogadnak..az csak a látszat lesz... És tök felesleges ezen görcsölnöd. Keress máshol barátokat. Ha az összes ilyen akkor megérdemlik egymást. Ismerkedj évfolyamtársakkal vagy más iskolatársaddal. Én sem jöttem ki az osztálytársaimmal, de túl éltem. Úgy fogtam fel az iskolát, hogy tanulni járok oda (és aludni😂). Néha beszélgettem iskolatarsakkal, egyébként elvoltam a telefonommal, a könyveimmel és a zene hallgatással. Írj privátban es segítek ha van valami kérdésed, hogy éltem túl!
2016. nov. 22. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

1. válaszoló, jó nagy tapló vagy.

Kérdező, szerintem ha már ennyi mindennel próbálkoztál és ezek után sem akarnak befogadni, most már fejre is állhatnál, akkor se kedvelnének meg. Főleg úgy, hogy már 4 éve te vagy "a nyomi" az osztályban, már rég kialakult egy rendszer az osztályon belül, hogy ki hol helyezkedik el a ranglétrán, ezért nem hiszem, hogy túl sokat tehetnél. Én a helyedben elgondolkodnék az iskola-vagy osztályváltáson. Ha úgy döntenél, elmész innen, az új osztályodban próbálj barátkozni a többiekkel, hogy a maradék pár éved ne úgy teljen, mint eddig. Ráadásul egy összeszokott közösségbe kerülnél, olyanok közé, akik már évek óta együtt vannak és ismerik egymást, egy ilyen közösségbe még nehezebb beilleszkedni, mint egy olyanba, ahol még senki nem ismeri egymást szinte. Ha nem teszed oda magad, az új osztályban se fognak szeretni :/

Vagy ha nem akarsz máshová menni, valahogy kénytelen leszel kibirni ezt a maradék néhány évet, esetleg ha van olyan az osztályodban, akit szintén nem annyira szeretnek, vele megpróbálhatnál összebarátkozni. Vagy megpróbálhatsz beszélni az osztályfőnökkel, hogy pár embernek (mert gondolom nem mindenki utál, hanem mint minden osztályban, nálatok is vannak hangadók, akik után mennek a többiek) baja van veled, mondjuk lehet, árulkodásnak vennék ezt és csak olaj lenne a tűzre.

Akárhogy is döntesz, sok sikert! ^^

18L

2016. nov. 22. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:

Hát figyi szerintem nem lényeges,hogy mit veszel fel mert ugye azért próbálod követni a divatot,hogy begfogadjanak de nem érdemes drága cuccokat venni csak azért,hogy emiatt barátaid legyenek mert hát ha csak a cuccaid miatt fogadnak be akkor azok nem éppen barátok..

Azt is mondtad,hogy sznob az osztály. Na épp ezért ne akarj olyan lenni mint ők. Vegyél fel olyat ami neked tetszik mert az vagy te. Ne akarj másra hasonlítani. Esetleg ha az osztállyal nem jössz ki túl jól,próbálj meg más osztályokban keresni barátokat,nem hiszem hogy ott mindenki sznob lenne. Nem vagyok épp ebben a helyzetben,de nyugodtan írhatsz ha akarsz erről beszélni.

15/l

2016. nov. 23. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:

Annál rosszabbat nem csinálhatsz hogy követed őket, és nevetsz a vicceiken. Minden szó amit kimondasz nekik olyan mintha egy hülye próbálna okoskodni. Már elvagy könyvelve.


Általában minden osztályban vannak introvertáltak, ők mindenkit befogadnak (ha nem nagyon gáz), persze ha már kialakult baráti körről van szó, nem minden olyan könnyű. Vannak extrovertáltak, azok között vannak akik senkit nem ócsárolnak le, és van lelkük, és vannak a barmok, a "menők" akik azt hiszik mindenki felett állnak. Mindenhol vannak ilyen barmok, és akár hova mész kifognak gúnyolni. Erre legyél felkészülve, viszont valahova be kell tudj illeszkedni. A jellemedet teljesen meg kell változtasd, azok az osztálytársaid akik akasztófára valók, tönkre tettek lelkileg. Te is lenézed magad (szerintem). Ha ebből a helyzetből kiakarsz lépni, menj el onnan. Aki normális, se fog hozzád közeledni, az a közhangulat hogy te vagy a "nyomi", be vagy már sorolva, hiába van igazad, hülyének néznek. Hiába lennél a 3/4-ed osztálynál jobb tanuló, vagy akár első akkor is hülyének néznének. Max nyomi stréber lennél, és elkönyvelnék hogy te egész nap magolsz, mert az életed az iskola. Első lépésként szembe kell nézned magaddal, érezned kell hogy minek néznek téged, amíg azt hiszed hogy pár cipőn múlnak a dolgok, vagy egy pulcsin addig azt jelenti hogy borzalmas a kapcsolatod a világgal. Ne mond azt hogy azért van mert ők gazdagok, semmi köze hozzá, ez csak egy rossz út lenne amerre elindulj, a legcsövesebb is lehet az osztály királya, még ha egy zsidó néger homosexuális akkor is. Nem ezen múlnak a dolgok. Külső szemlélőként eltudom mondani hogy a "nagymenő" ha iszonyatos hülyeségeket is mond, közhelyeket, akkor is csak bólogatnak, még a tanár is elhiszi hogy jaj de okos. Akár milyen rossz tanuló, elkönyvelik hogy azért van ez mert őt nem érdekli az iskola, mert ő "MENŐ", még a tanár is. Ezen ne várd hogy bárki is átlásson. Közben az van hogy szinte semmi köze nincs a tanuláshoz az eredményeknek, ugyan annyit tanultam 5-8-ban mint közép suliban, mégis utolsóból első lettem, ekkorát változtam, és utólag tudom hogy hülye voltam. 1000x nehezebb itt felvergődj, menj el a suliból, de előtte mindent meg kell tervezz. Teljesen más kell legyen a felfogásod. Kikell elemezd magad, osztálytársaidat. Eleged kell legyen abból hogy te a nyomi looser vagy. Minden délután gondolkozz azon hogy miért van ez így. Amíg a kapcsolatod a világgal nem javul meg, csinálhatsz bármit. Kritizáld magad kívülről, akár mit mondasz, elemezd ki hogy milyen hangsúlyban kellett volna mond, mit kellett volna mondj, és hogy kellett volna mond. Pl. az hogy követsz valakiket az gáz. Ha erőszakkal betörsz a baráti körükbe, előbb utóbb még jobban megsértenek, és még jobban rád szállnak. Te leszel a gáz szellem aki koslat mindenki után, de senki nem ismeri. Most képzeld el, milyen lenne ha az utcán kiszemelsz 3 idegent, és mész utánuk és szólsz bele mindenbe. Csak képzeld el. Amit csináltál az is ilyen. Oviban a legkönnyebb barátokat szerezni, utána 1-4-ben, és egyre nehezebb lesz. A kisgyerekek nyitottak, a felnőttek meg annyira zárkózottak hogyha nincsenek egymásra utalva, nem is barátkoznak. Persze mindig van kivétel. Szóval lehet ha csak úgy becsöppensz egy új közösségbe, és egyből akad 10 barátod, mert éppen kivételeket fogtál ki, de lehet hogy kifogsz egy ugyanilyen barom társaságot. Mire figyelj? Mindig előre gondold el hogy mi ami már gáz, és mi ami még nem nyomulás. Odamész, megkérded hol laksz? Mi a hobbid? S a többi sablon kérdést egy olyan emberhez aki éppen egyedül van, arra lehet építeni, de ha egyből bulizni akarsz menni velük, arra nem. Kis lépcsőkön kell közeledni, nem mélybe ugrani. Továbbá figyelj arra hogy ne nézzenek valami egyszínű embernek. Volt egy osztálytársam aki csak a fociról beszélt. Ki a példa képed? Krisztiánó Ronyáldó. És ezt minden nap meghallgattuk, akár miről volt szó valami focisat beköpött. Az ilyen embereket könnyen kiismerhetőnek nézik. Viszont ha van 10 érdeklődési köröd, már jobban indulsz. Ezeknél még nem tartasz hogy ilyenekre figyelj. De sokszínű kell legyél. Minden nap tiszta ruha, fürdés, és mindig kritizáld a ruhatáradat. Ne legyél igénytelen, körmeidet vágd le, szájszagod ha van tüntesd el. Mindenről legyen véleményed, és ne valami hülyeség. Ha valamihez nem tudsz hozzászólni akkor ne próbálj okoskodni, ne próbálj felvágni, és próbálj mindenkivel kapcsolatot teremteni. Torna órától kezdve 1001 lehetőséged van. Kritizálnod kell magad, éjjel nappal. Mást nem tudok tanácsolni.


Sok szerencsét!

2016. nov. 24. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!