Van olyan ismerősötök, aki sokat beszél? Hogy mondjátok meg neki finoman, ha az agyatokra megy?

Közbeszólás gyakran pl. a következőkkel

-Igen, értjük.

-Igen, tudjuk

-Igen, említetted

-Igen, mondtad már

- Nincs valami vidámabb témád?

Ha nem kusshad el, akkor le kell meríteni túlbeszéltetéssel, mint valami lapos elemet. Ahogy egy pillanatra levegőt venne, valami ostobaságot kérdezni tőle. Ahogy levegőt vesz, közbevágva egy teljesen más ostobaságot. Ahogy ide-oda kapcsolgat az agya, szépen kifárad és lehiggad. Senki nem képes ezt egész nap csinálni így hozzászokik, hogyha nem fogja be, akkor betegre beszéltetik. Ugye a közösség mindig t, mint egy ember, vagyis előnyben van vele szemben...

Nem tudom, hogyan lehet ezt finoman közölni.

Adott szituációban szólhatsz neki, hogy elnézést, de most koncentrálni szeretnél, de úgy általánosságban megfogalmazni nagyon nehéz anélkül, hogy ne szerepeljen benne explicit, hogy túl sokat beszél.

Szerintem mindenki túlbonyolítja a témát, mind kérdésileg, mind válaszilag. Fogadjunk, hogy nőről van szó, hiszen kezdjük azzal, hogy az egyik leglényegesebb különbség nők és férfiak között pont az, hogy a férfiak csak akkor beszélnek, ha mondanivalójuk van, a nők viszont beszéd közben találják ki, hogy mit is akarnak mondani, és ez a problémamegoldás módja is. Erről ajánlott olvasmány az A férfiak a Marsról, nők a Vénuszról... c. könyv.

Ezen kívül sokan nem tudják (ahogy én sem ezzel születtem, de még csak nem is ezzel nőttem fel...), hogy a csend érték, hogy az egészséges kommunikáció két ember között a párbeszéd, és nem a nagymonológok előadása, ezt szerintem teljesen normálisan el lehet mondani bárkinek, hogy nem véletlenül van az embernek két füle és két szeme, ám csak egy szája: inkább többet nézzen és hallgasson, és kevesebbet beszéljen, mert sok beszédnek sok az alja, próbálja rövidre fogni, röviden összefoglalni a mondanivalóját, mert az embereknek (nagy általánosságban, és így beleértve téged is...) nincs türelmük ebben a mai gyors világban kitartóan figyelni bármire is.

Persze itt kell megjegyeznem azt is, hogy van ám egy olyan betegség, vagyis inkább szindróma is, amely többek között pont azzal jár, hogy az illető nem érzékeli, hogy hol a határ, hogy a másik embernek mennyi a befogadóképessége, ez kicsit az autizmusra jellemző jelenség, amelynek pont az lehet az egyik jele, hogy az emberek általában kerülik az ilyen embert, azaz nem nagyon vannak szoros barátai, max. tán szánalomból, mert tényleg nehéz elviselni szegényt.

Összességében én azon a véleményen vagyok, hogy az őszinteség sosem árthat, ha szeretet az alapja, és szeretet alapon bármit meg lehet mondani normálisan, empátiával, türelemmel, így azt is, hogy kedves X, néha túl sokat beszélsz és ez nekem néha az agyamra megy - akár egy kis mosollyal, humorral enyhítve a lehetséges feszültséget. ;)

Hajrá! :)

Ahogy mindenki másnak is: szeretet és őszinteség, és senkinek nem esik bántódása! :)