Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért csinálják ezt velem?...

Miért csinálják ezt velem? Miért vesznek semmibe?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Lassan már teljesen elvesztem az emberekben a hitemet. Pedig nemrég még újult erővel dolgoztam, hogy jobb legyen a kapcsolat egy régi barátságban.

Nemrég hagytam ott egy "barátnőmet", mert elegem lett a viselkedéséből és az életviteléből. Nagyon csúnyán viselkedett velem és elegem lett. Azt hitte, velem bármit meg lehet csinálni. Rengeteget gonoszkodott.

Végre úgy láttam, hogy az életem kezd pozitív irányban változni, de megint csalódnom kellett. Van egy régebbi barátnőm, már ovis korunk óta ismerjük egymást, 15 éve. Úgy volt, hogy egy héten többször elmegyünk egy adott közös programra, erre ma már a második alkalommal fújta le. Ha nem írok neki, nem is tudom, hogy egyáltalán szólt-e volna. És ha ő nem megy, akkor én sem, mivel még új vagyok a helyen és meg kell neki mutatnia mindent, hogy mit hogyan kell csinálni, mert egyedül elveszek. Erre ma benyögte, hogy ő reggel korán már volt, mert délután más programja van. Nem tudok másra gondolni egyébként, hogy szégyell engem. Ő külsőleg sokkal többet ad magára, sminkeli magát, régebb óta edz, tehát jó alakja van és egyáltal népszerűbb is. De ez engem egy cseppet sem zavar, sőt örülök a sikerének. Ennyit arról, hogy az ember fontosnak érzi magát valakinél, aztán meg mégsem úgy van az. Most teljesen el vagyok keseredve, ugyanis nekem nincsenek barátaim, nagyon zárkózott és visszahúzódó vagyok. Nem járok társaságba, sem bulizni. Inkább ülök otthon egész nap, vagy olvasok, házimunkát megcsinálom, stb. Nem az van, hogy magányos vagyok, hanem hogy óriásit kell folyamatosan csalódnom az emberekben és egy idő után ez már tényleg borzalmas. Nem tudom, mit ronthattam el, hogy mindig ez történik. Meg én azt is megértem, hogy ha most nem akarja, hogy menjek a közös programra, akkor mondja meg, mondja a szemembe. Sokkal kevésbé fáj, mintha kertelne, vagy nem mondana semmit. Mindig is utaltam, ha az emberek hülyének próbáltak nézni, vagy hazudtak. Mondják el az igazat, azt akarom hallani inkább, minthogy hallgassanak.

Pont most az életemnek egy újjáépítési fázisában vagyok, erre egy pillanat alatt megint egy kis senkinek érzem magam.

Tényleg nem tudom, mit kéne tennem, mert tönkre fogok így menni. Van valami ötletetek, hogy mit kezdjek a helyzettel? Vagy hogy miért lehet, hogy mindenki ezt teszi velem? Mitől vagyok én kevesebb, mint mások?

Nincsenek öngyilkos hajlamaim, nagyon is élni szeretnék. Vannak terveim, álmaim, amiket meg fogok valósítani. Jól tanulok, művelődöm, szóval ilyen probléma sincs. Teljesen normális családban élek, anyagiak biztosítva vannak. Szóval igazából minden feltétel adott, hogy boldog és elégedett legyek, mégis valami nincs rendben.


2017. jún. 30. 10:54
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:

Màr azt sem tudom, mi igaz és mi hamis. Egészen tegnapelőttig teljesen meg voltam győződve arról, hogy ő rendes és végre valaki nem csak bántani és kihasználni akar, hanem önmagamért van velem és lógunk együtt. Szerintem most jött rá, hogy ő- legalábbis szerinte- többet ér, mint én, vagy valami ilyesmi lehet a háttérben.

Bulizás, fesztivál, kocsma, ivászat és ehhez hasonló öpusztítás hidegen hagy teljesen. Párt meg most nem keresek, sokkal fontosabb küldetésem, hogy rendesen tanuljak, nyevvizsgára készüljek és szabadidőmben pedig pihenjek, kikapcsolodjak picit.

Barátra viszont mindenkinek szüksége van. Nem fojthatom el magamban a dolgaimat.

2017. jún. 30. 11:31
 12/20 anonim ***** válasza:
Először is a legnagyobb figyelmet fordítsd a tanulmányaidra. A baj itt, hogy nem értékeled magad. Fogadd el, hogy te különlegesebb vagy mint a bulizós majmok. A végén te fogsz győztesként kijönni, nem azok akik eddig elárultak. Ezt jól jegyezd meg, amit most írok. Eljön az az idő amikor könyörögni fognak a kegyeidért. Te sokkal többre fogod vinni az eletben. Legyen kicsit több önbizalmad.
2017. jún. 30. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm, amiket írtál!

Jelenleg azon vagyok, hogy építem vissza a lerombolt önbizalmamat. Ennek felelőse az a csaj, akit nemrég hagytam ott, szépen lassan elérte, hogy ne legyen egy csepp sem belőlem. Már most sokkal több mindent tudok felmutatni, mint bármelyikőjük és igen, tudom, hogy ha folytatom ezt az utat, akkor sokkal több mindent érek el és többre us viszem. Viszont én senkinek nem akarok rosszat, de egyszerűen nem hagynak más választást.

2017. jún. 30. 12:05
 14/20 anonim ***** válasza:
Fojtasd az utadat, és meglátod kifizetődő lesz. Ne törődj az ilyen embernek csúfolt majmokkal. Ne engedd, hogy tönkretegyenek. Ne vedd figyelembe ezeket, tekintsd ezeket a majmokat semminek. Emberszámba se vedd őket. Sose, de sose ne engedd, hogy befolyásoljanak az "emberek".
2017. jún. 30. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

Állj a talpadra öcsi és ezzel a sok duma részletezése helyett,kezdj el futni!

Levezeted a stresszt,izmot és kondit gyűjtessz,kizárod és elégeted az agyadban a szemetet.Aztán szép lassan magabiztosabb leszel,meglátod!


U.i: Egyszer így is úgy is magadra maradsz,nem kell félni a magánytól! Megtalál az téged,ha akar! Ahogy a minőségi társaság is.

2017. jún. 30. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:

Öcsi már biztos nem leszek, mert lány vagyok! :D

Köszönöm szépen! Igen elkezdtem sportolni is, valószínűleg az is a probléma, hogy felszaladt pár felesleges kiló és nem érzem jól magam igy, szóval most diéta és sport. :D

2017. jún. 30. 12:30
 17/20 anonim ***** válasza:
Olyan emberekkel próbáltál szociális kapcsolatot létesíteni, akik eleve hülyék vtak. Ne várj el emberséget majmoktól. Irigyek voltak a teljesítményedre, ezért akartak tönkretenni. Nem bírták elviselni azt, hogy te többre fogod vinni mint ők. Az ilyenek nem lehetnek barátok. Mint ahogy az előzző hozzászóló is írta, nagyon is okosan, a minőségi társaság rád talál.
2017. jún. 30. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Én is abban a hitben voltam, hogy fiú vagy:D
2017. jún. 30. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Akkor jó, hogy tisztáztuk, tehát nőnemű lény lennék. Tehát barát barátnőim vannak/voltak. :D

Egyébként ez érdekes, mert sokáig én voltam irigy mások sikerére. Aztán a sarkamra álltam és ez megváltozott szerencsére.

2017. jún. 30. 12:43
 20/20 anonim ***** válasza:

Indulj el az utadon egyedül és ismerkedj olyanokkal, akik nem "pótkereket" keresnek és van értékrendjük, amely beszélgetésekből kiderül;)


Tehát, aki csak szegényíti életed, azt rúgd ki belőle;).., mert az ember megválogathatja barátait, nem kell beérni kevesebbel, mint elvár:)

2017. júl. 3. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!