Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért tiltott le Facebookon?

Miért tiltott le Facebookon?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel pár hónapja beszélek, már találkoztunk is és eddig tök jól kijöttünk ilyen haveri szinten. Aztán hónap elején felhoztam neki, hogy nem igaz, hogy nem találok egy szólógitárost a bandába, amit épp csinálok, erre mondta, hogy van egy haverja, aki gitározik, és hogy hívjam el őt.


El is hívtam a srácot, aki eljött, tök szimpi volt facen is meg élőben is, csakhogy a próbán kiderült, hogy nem igazán tud gitározni, konkrétan nekem kellett behangolni a gitárját, mert nem vette észre, hogy félrehangolta, aztán kértem, hogy játsszon pár akkordot, de alig tudott párat. A próba után aztán mondtam neki, hogy "Hát ez az egész nem igazán áll össze", stb., majd elköszöntünk, tök okés volt minden.


Egy hétre rá rám írt a csaj, hogy na milyen volt a próba, én meg mondtam neki, hogy hát ez a gyerek nem tud gitározni, tök bénán nyomta, stb. Elmeséltem, ami a próbán volt, a csaj viszont győzködött, hogy szerinte igen is jól nyomja, küldött videókat, amikben gitározik a srác a szobájában, azokon tényleg elnyom pár dolgot, de mondtam a csajnak, hogy ezeket bárki meg tudja tanulni, ha sokat gyakorolja, viszont magától nem tud játszani.


Aztán egyszer csak láttam, hogy a csaj már nem láttamozza az üzeneteket, és vissza se írt rájuk semmit. Ez akkor még fel se tűnt, aztán pár napra rá ráírtam, hogy érdekli-e egy xy bandának a koncertje, arra se írt semmit, ekkor már gyanús volt a dolog. Rá egy hétre ráírtam, hogy na írjon már valamit, meg megkérdeztem, hogy ugye nem a pasija a srác, mert akkor bocs, ha rosszakat mondtam róla (persze tudom, hogy nem, mert láttam, hogy van csaja a srácnak).


Ma pedig immár 2 héttel azután, hogy nem reagált, ráírtam a srácra, hogy nem tudja-e a számát a csajnak, mint kiderült nem, szóval megkértem, hogy akkor írjon már rá, hogy adjon már valami életjelet. Rá is írt, majd visszaírt nekem, hogy a csaj nem akar velem beszélni. Kifakadtam, hogy mi a fene van itt, hiszen semmi rosszat nem írtam, a srác se vágta. Erre mondom neki, hogy na jó, az a legkorrektebb, ha megmutatom az utolsó üzeneteket, csak ne sértődjön meg, meg mondtam, hogy róla volt szó bennük. Mondta, hogy oké.


Aztán elküldtem őket, amiben ugye a srácról írom, hogy milyen gyengén játszik, erre ezt írta vissza a srác:


"Én nem akarok személyeskedni igazából, nem mondtam neki hogy hagyjon a f..ba

De igazából ő volt úgy vele hogy csicska vagy..

Lehet nem tudtam eleget tenni a te kéréseidnek a próbán de nem is sajnálom, a dobos haverod nagyon jófej volt amúgy és meglepően vele tudtam jammelni is, mert ő nem azt kérte hogy úgy ugorjak ahogy akarja, eldumálgattunk és közben csináltunk random ritmusokat és számok részleteit elnyomtuk, adtam 😀


Aztán ott vagy te. Láttam ahogy percről percre leépültél és azt se tudtad már mit akartál.

Igazság szerint nem hiszem hogy valaki csatlakozni fog hozzád hosszú ideig lényegesen. Nagyon tárgyilagos vagy és emellett próbálsz jófejnek tűnni, ami sajnos borzasztó összképet ad. Még közöltem is veled mikor először beszéltünk hogy amúgy egyedül tanultam gitározni és azt se jelentősen rég teszem mert egy hangszerhez 2 év kb az nem sok.

Hát ez van tesó

Nem akarom elrontani a kedved

De egy kicsit elkéne gondolkoznod magadon"


Erre írtam neki, hogy ezt megbeszélhetjük később is, de most nem ezzel kéne foglalkozni, hanem hogy ok nélkül ki van rám akadva egy ember, akit bírok.


Ezután nem tudtam már üzenet küldeni, mert a srác letiltott. Aztán ránéztem a csaj profiljára, és ő is letiltott.


Kérdésem az, hogy hibás vagyok-e, miért képtelenek az emberek megmondani, ha problémájuk van, és hogy mit tegyek ezek után?


Gondolkodtam rajta, hogy kimegyek a csaj munkahelyére, mert tudom, hol dolgozik, de aztán úgy voltam vele, hogy ha ennyire nem akar velem beszélni, akkor inkább hagyom. Viszont elmondani nem tudom, mennyire zavar ez az egész. Nagyon jóban voltam a csajjal (nem jön be egyébként), és most egy ilyen kis hülyeség miatt vége egy kapcsolatnak. Én tényleg csak a véleményemet írtam meg.. Mért történik ez velem?



2017. dec. 15. 23:06
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
Érted? A srácot vérig sértetted a háta mögött, majd segítséget kérsz tőle azzal, hogy a tudtára adod a beszélgetést, majd ezek után még mindig nem vele akarod megbeszélni, hanem a csaj után kajtatsz.
2017. dec. 16. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 A kérdező kommentje:

Értem. Nagyjából ez volt a csajjal való beszélgetés, ezt küldtem aztán át a srácnak:


"milyen volt a próba?:D


fuha xd

hát izé

az a srác nem tud gitározni xdd


hagyjad már szerintem g..i ügyes 😀


hát én nemtom te mit hallottál tőle, de nekünk elkezdett akkordokat játszani, mondom egyik rosszabb, mint a másik, erre elkértem a gitárját, és be se volt neki hangolva xd

végigpengettem a húrokat, kérdezem h nem hallja hamisnak?

és hát neem ő otthon behangolta, ez jó így

aztán behangoltam neki

és mutattam neki h milyen dallamot kéne eljátszania

és halál komolyan fél órába telt, mire egy 4 hangból álló akkordot sikerült lejátszania jól

mondom hát ez csodás xd

meg így játszom a telóról az egyik hangot, mondom h keresse meg ezt a hangot a gitárján

elkezd pengetni valami tök mást

és kérdezem, h szerinted ez a két hang ugyanaz?

és mondja h igen:D

szal


szóval elválnak utjaitok xD


hát van egy olyan érzésem xdd


de azért jófej volt?xD


hát ja xd

csak nem értem mit akarna egy bandában, ha nem tud gitározni

vagy egyáltalán minek gitározik, ha be se tudja hangolni xd


😂😂😂 nemtudom nekem videókat küldött mindig és tökre tetszettek xd


na muti egy videót


...


de vágod ezek összvissz, amiket el tud játszani xd

nekünk is játszott pár random akkordot, de nem tud átvenni mást, meg kitalálni újat


hat metalra van hangolva a gyerek 😀


meg nem is ismeri őket

azt tudom, de én mondtam neki h mi nem metált játszunk xd


slayert is jatszott mar meg asking bmth es jol tolta, mondjuk ezek elobe tortentek


az oké, de ez most olyan, hogy nézek egy képet a gépről, és lerajzolom egy lapra, attól még nem tudok rajzolni, csak ott volt a kép

magától nem tud kitalálni dallamot

jammelni meg ilyenek

nem ismeri a hangokat


hat tanarhoz sose jart, abszolut magatol tudja amit tud es ahhoz képest hogy senkitől se tanult semmit ügyes


van pár gitáros ismerősöm, akik sose jártak tanárhoz, és ha mutatok nekik egy dallamot h "ezt játszd le" akk lejátsszák

ő meg egy hangot se tudott leutánozni


hát sztem jól nyomja 😀


lehet h jól nyomja, attól még nem tud gitározni xd


sajna nem mindenkinek van hozzá érzéke mint nekem a zongorához de majd megtanulja 😀


ha én megnézek egy zongorás tutorialt, lehet h k..va jól elnyomom azt a számot utána zongorán, ha sokat gyakorlom

és aki rámnéz azt mondja h tényleg jól nyomom

de attól még nem tudok zongorázni

és nem tudnék mást eljátszani

hát nemtom amit küldtél se valami jó xd

igazából ezen a gitáron bármit lefogsz, úgy fog hangzani mint vmi jóféle metál

de tök mindegy, mert mi nem metált játszunk:D"


És innentől már nem írt vissza.

2017. dec. 16. 00:21
 13/34 anonim ***** válasza:
100%

Nézzél már magadra/magadba öcskös...


Az elején azt hittem, hogy egy korrekt gyerek vagy, aki kiáll az igazáért és nem fél megmondani a tutit.

(Ez is jött le a kérdés első feléből), majd átment egy rossz tini picsogásba.


Röviden a helyzet, barakkok nélkül:

Van egy csaj, aki bejön neked és beajánlott egy embert a bandádba.

Te letesztelted és nem jött be. Megmutatta a tudását, ami egy nagy nulla volt. Senki sem mondta, hogy 2 év hangszeren után profinak kell lenni, de az is egyértelmű, hogy amennyiben nem megy, akkor nincsenek fals álmaim egy zenekart illetően.

Miért az életben felvesznek valakit programozónak, csak azért mert megtud írni egy számológépet? Hát nem..


Ezután a csaj lekoptat, ráírsz a srácra, hogy mi van, aki először kamuzik neked, majd ahogy elküldöd neki, hogy milyen őszinte voltál róla visszavág, hogy valójában nem miatta volt de amúgy egy nagy csi-cska vagy.


Most mégis mi nem tiszta ebből?

A drága múzsád hamarabb bukna rá a gitározni nem tudó teszt alany brokijára, mint hogy veled elmenjen A-ból B-e.

Ha szeretne és picit is vonzódna hozzád, vagy csak barátként kezelne, akkor nem csinálta volna ezt.


Mégis mit akarsz? Visszasírni magad? Utána nézheted, hogy mit írsz, mert a következőnél is így jársz... ha nem nyalsz be mindenkinek, aki számára fontos.


Legyen már benned tartás.

Elküldöd mindkettőt oda ahonnan jött és vége.

2017. dec. 16. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
Most sem látod, ugye? Először elpoénkodta, aztán próbálta védeni, te meg csak azt szajkóztad, hogy mennyire béna a srác. Abba kellett volna hagynod, amikor megkérdezte, hogy jófej volt-e. Annyit kellett volna írni, hogy "hát ja". És ennyi. Nem továbbszítani a tüzet.
2017. dec. 16. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 A kérdező kommentje:

Nem, nem jön be a csaj nekem. És nem koptatott le, hanem konkrétan nem írt vissza semmit. Ezt lekoptatásnak kéne vennem? Akkor írja meg, legyen korrekt egy olyan emberrel, akit már hónapok óta ismer és látszólag kedvel is. Nem egy vadidegen vagyok, hogy ilyen szintű ignorációt érdemeljek, független attól, hogy hibáztam-e.


Lehet, hogy hibáztam, de ha így is volt, nem szándékosan tettem, egyesek most mégis úgy írnak itt, mintha direkt szemétkednék.


Btw, valóban abba kellett volna hagynom a csaj győzködését és megállni ott, hogy jófej volt a srác. Ezt ha valaki, akkor én már nagyon bánom, hogy nem tettem..

2017. dec. 16. 00:33
 16/34 anonim ***** válasza:

Nem azzal volt a baj, hogy őszinte voltál. Csak annyit, hogy kicsit "túltoltad", túlságosan erődködtél. Ez egy jó lecke volt, tanulhatsz belőle. Nem vagy szemét, csak fiatal és tapasztalatlan (és kicsit egoista is, de még változni fogsz).

Ettől függetlenül a csaj részéről sem volt korrekt a szó nélküli tiltás, legalább elküldhetett volna a fenébe, mert így nem érted(értetted), hogy mi a baj, és változni sem tudsz a későbbiekben.

2017. dec. 16. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 A kérdező kommentje:
Szerintem meg rossz lecke volt, de ha jó volt, akkor is túl nagy ára volt. Tényleg nagyon rosszul érzem magam, hibásnak is meg frusztráltnak is, meg már utálom is magam :D És ez az egész elkerülhető lett volna, pár mondat kihagyásával.. Ahj Istenem, pedig tényleg nagyon bírtam ezt a csajt..
2017. dec. 16. 00:46
 18/34 A kérdező kommentje:
Áááh mért vagyok ilyen gyökér?
2017. dec. 16. 00:59
 19/34 anonim ***** válasza:
77%
Valóban eléggé túltoltad. Kicsit vissza kéne venni az arcból. Aki pedig elküldni másnak azt a beszélgetést, amit én folytattam vele privátban, az nem egy megbízható ember és nem szívesen tárgyalnék vele a továbbiakban.
2017. dec. 16. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 A kérdező kommentje:

"Aki pedig elküldni másnak azt a beszélgetést, amit én folytattam vele privátban, az nem egy megbízható ember és nem szívesen tárgyalnék vele a továbbiakban."


- Ezzel nem értek egyet, mert jelen esetben semmi személyes, vagy titkos infó nem volt a beszélgetésben, amit ne láthatna más.

2017. dec. 16. 01:22
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!