Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan tudhatnám meg hogy mi...

Hogyan tudhatnám meg hogy mi a baja lakótársamnak? Nektek van ötletetek?

Figyelt kérdés

Szóval egyik lakótársammal tök jóban lettünk kb fél éve. (Mindketten fiúk vagyunk) Ő fiatalabb tőlem pár évvel és rajtam kívül nem igazán vannak barátai. nekem sincs olyan sok, de azért szoktam más emberekkel is programot csinálni, ő viszont eddig nemigazán. Tudni kell még, hogy többen lakunk együtt, de mindenkinek megvan a saját szobája. Mióta vele ilyen jóban lettem azóta sok programot csináltunk együtt. Mindig inkább ő talált ki valamit, pl menjunk el bulizni, teniszezni vagy kirandulni, stb... Mindig lelkes volt meg tök gyakran írogatott chaten is. Nemrég azonban az első közös külföldi kirándulásunkkor elég furán viselkedett. Az úton visszafelé gyakran azt kérdezgette mi a bajon és hiába mondtam neki, hogy a fáradtságon meg a melegen kívül semmi bajom, nem akarta elhinni és azzal jött, hogy nem érti miért nem lehet elmondanom mi a bajom. Szóval nem akarta elhinni hogy semmi bajom. Utána míg haza nem értünk végig húzta a száját, majd mikor másnap bekopogtam hozzá, hogy tisztázzam a helyzetet, nem hagyta végig se mondani, hanem félbeszakított azzal, hogy lehet ez az ő hülyesége, de szeretne egyedül maradni. Mondom oké.... 3 napig nem láttam, végül ráírtam chaten hogy enm tudom mi bántja pontosan, de nekem semmi bajom nem volt vele az úton sem és egy ilyen hülyeség miatt nem szeretnék elveszíteni egy jó barátot. Annyit írt rá, hogy semmi baja velem, de ezentul max csak utazzunk egyutt a buszon reggel és beszélgessunk, de nem akar velem jodarabig kozos programot.... mert ráébredt valamire, amit szeretne megtartani magának. Hiába mondtam neki, hogy legalabb azt tisztazzuk már, hogy én rontottam-e el valamit, csak annyit reagalt rá, hogy minden ember más személyiség és egy ember ne csak a saját érdekeit tartsa szem előtt. Egyszerűen nem értem mi a baja. Sosem voltam önző vele, még az ételemet is gyakran megosztottam vele, ha kérte és sosem én nyomultam hanem többnyire ő talált ki ezt azt, vagy kért tőlem dolgokat. Én mindig normálisan viszonyultam hozzá, megértettem őt és beavattam a saját problémáimba is. Egyszerűen nem értem mi a baja, amit nem akar megosztani. Több tippem is van: 1, elkezdett vonzódni hozzám és ezt nem tudja feldolgozni magában, 2, rolam hiszi hogy meleg vagyok és ez megijeszti, 3, szimplán az zavarja hogy közel kerültünk egymáshoz.


Hogy miért ezek jutottak eszembe? Nos volt ugyan barátnője, de már lassan egy éve csak sikertlen probalkozásai vannak. Állandoan velem logott és már már kezdtem néha arra gondolni, hogy többet érez irántam. Arra gondolok, hogy esetleg látens és ezt most ő is felismerte és alig huszon pár évesen nem tudja ezt feldolgozni és inkább most falat épít maga köré és ezért akarja tartani a lépéstávolságot. Hogy rolam miért gondolhatja azt enm tudom, mert nem vagyok meleg és sosem volt semmilyen olyan gesztusom amibol erre gondolhatna. Végül az meg hogy tul sokat logtunk egyutt... nos egy hete még ezzel nem volt semmi baja és mint mondtam a közös programok nagy részét is mindig ő kezdeményezte.... nekem vannak mas barataim is akikkel szoktam logni. Mareszt minden a kozos utazásunk végén romlott el, amikor nem akarta megérteni, hogy csak a fárdatság és a hőmerseklet miatt vagyok ki. Szóval ti mit gondoltok, mert egyszeruen nem értem... Egy ilyen hulyeség miatt elvesztettem egy jobaratot.....



2018. aug. 11. 13:03
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
97%

Ugyanezek jutottak volna eszembe nekem is. Főleg az, hogy vonzódik hozzád. Ez frusztrálhatja, és mivel elutasítja magát, így befordul és máris érthető, miért nincsenek barátai.

Ezek a dolgok benne játszódnak le, de amíg nem avat bele, szerintem ne erőltesd.

2018. aug. 11. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
97%

*de nem akar velem jodarabig kozos programot.... mert ráébredt valamire, amit szeretne megtartani magának.


Megváltoztak az érzései írántad. Nem lakótársként tekint rád, hanem partnerként (finomítottam amondanivalóm lényegét).

2018. aug. 11. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
90%
Jó érzés látni,hogy van még fiú,kit érdelelnek az érzelmek! Elég rosszul fog járni a lakòtàrsad,ha elveszít téged...
2018. aug. 11. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
97%
Szerintem is többet érez mint barátság.Erre rájött,ezért viselkedik így.Majd ha akarja elmondja,ha van esze,nem hagyja hogy vége legyen a barátságotoknak az ő hülyesége miatt.
2018. aug. 12. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
95%

Én is az előttem írókhoz csatlakozok, és ahhoz, amit Te is megállapítottál.

Azt hiszem, a kirándulás alatt történhetett még valami, ami miatt úgy gondolja, hogy Ő már mellőzött, hogy Te esetleg valamelyik másik barátodat jobban szereted, mint Őt.

A „szereted” szót itt ne szerelemnek értsd.

Más kérdés, hogy lehet azért hajtott, azért keresett, ajánlott programokat kettőtöknek, hogy közel kerüljetek, hogy esetleg beleszeress! Előfordulhatott, hogy látta mikor valamelyik lánynak teszed a szépet, udvarolsz neki, és ekkor tudatosulhatott benne, hogy hiába volt az erőlködése, nem tudott „úgy” maga felé fordítani!

Tisztázzátok a dolgokat, mert egy ilyen barátot neked se lenne jó, ha elveszítenél, és az se tenne jót a barátodnak, ha teljesen le kelljen mondania rólad. Meg kell találnotok azt a középutat, ami mindkettőtöknek megfelel!

Találj ki valamit, hogy tisztázzátok a helyzetet.

Lehet, már nem is aktuális, amit írtam, mert megoldódott minden.

Kérlek, tájékoztass minket, mi a helyzet!

2018. aug. 13. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:

Az jutott még eszembe, hogy esetleg nem érezhette jól magát velem az utazás alatt, de végiggondoltam és igazából tök jól elvoltunk egészen a visszaútig, amikor elkezdte kérdezgetni mi a bajom. Innentől meg nem ismétlem meg a sztorit, mert fent leírtam. Meg ha azt akarta volna egyszerűen mondani, hogy szerinte kulonbozo emberek vagyunk, akkor azt megmondja és nem azzal jön, hogy rádöbbent valamire, amit szeretne megtartani magának. Azt is hozzáírta, hogy hálistennek csak ő lát bele a fejébe. Mert ugye előtte azt írtam neki,hogy nem látok bele a fejedbe és nem tudom mi lehet a probléma. Meg eddig tók jól elvoltunk és mindent megosztottunk egymással. Több barátomat is megkérdeztem és igazából mindenki azt írta, hogy valószínűleg most jöhetett rá a vonzalmára. Ennyien pedig nem tévedhetünk. Itt is mindenki ezt írta. Ha pedig egyszerűen arról lenne szó, hogy ő nem meleg, csak rólam hiszi azt, azt megint nem így kezelné szerintem. Főleg azért sem lenne logikus, mert sosem volt felé véletlenül sem olyan gesztusom, ami kicsit is félreérthető lenne. Egyelőre abban maradtunk, hogy tiszteletben tartom a kérését és max a buszon utazunk együtt. Nem tudom mit tehetnék ezen kívül. Türelmes leszek hozzá és remélem egy nap végre tisztázunk mindent. nem szeretném a legjobb barátomat elveszíteni.

Azért ha van még valakinek ötlete, vagy akár csak az eddigi kommenteket akarja megerősíteni, írjon nyugodtan, mert érdekel mindenki véleménye.

2018. aug. 13. 18:15
 7/25 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudsz mást tenni, minthogy tényleg tiszteletben tartod az elhatározását. Találkozol vele a buszon, együtt utaztok. a lakásban is összefuthattok.

Nézz a szemébe, mosolyogj rá. Ha sikerül, beszélj vele a köszönésen kívül semleges dolgokról. Esetleg ha nem gondolod, hogy elutasító lesz veled, akkor emlegesd neki a bulikat, a teniszt, azokat a dolgokat, amit együtt éltetek meg és jól éreztétek egymás társaságában magatokat.

De, tényleg légy vele türelmes. Ha valami olyasmi történt a lelkébe, amit nem tud egyenlőre megemészteni, akkor idő kell neki, hogy a fejébe tisztázni tudja. Igaz, a Te segítséged is kellene hozzá, amit elutasít. Így csak a kivárás lehet a megoldás!

Nagyon különleges ember vagy! Amit most, a tanácstalanságod kapcsán is teszel, azt nem sokan cselekednék meg. Legyintenének, vagy csak őrlődnének magukban. Ne hagyd, hogy elveszítsétek egymást. Ilyen barátságokra szükség van!

2018. aug. 14. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
90%

Tényleg nagyon jó barát vagy, hogy nem akarod annyiban hagyni a dolgot. Nagyon meghatódtam, amilyen szépen írtál. Az idő biztosan segít, nyitni fog majd feléd. A hetero kapcsolatok sem mindig jönnek össze, de barátság lehet. Simán lehet, hogy azért gondol melegnek, mert félreértelmezte a kedvességedet, plusz a lelkizést és rájött, hogy nagyon benézte a dolgot. Vagy abszolút tévképzetes és bebeszélte magának a rossz kedved/fáradtságod miatt, hogy nem érezted jól magad a társaságában és csalódott.

Minden esetre két fiú között szerintem mindig szorosabb a sima barátság, mint lányok között, a sok közös program emléke nem hagyja hogy sokáig elszakadjatok egymástól, az érzelmek sem múlnak el csak úgy. (Plusz a beszélgetés azt irtad belefér neki, az majd remélhetőleg oldja a hangulatot)

Kitartás!

2018. aug. 16. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:
Fejlemény egyelőre nincs sajnos. Két hétre elutazott most a szüleivel. Felrakott egy szép képet,ami nagyon tetszett, így rairtam csak annyit hogy nem akartam zavarni az utazás alatt de nagyon szép helyen van és remélem jól érzi magát. Ennyi. Annyit írt rá köszöni. Nem tudom mi lesz ha visszajön és szembesülnöm kell majd ezzel. 2 hétig nem beszéltünk, csak ennyit. Remélem azzal , hogy ennyit rairtam nem rontottam a helyzeten. Mindenesetre ezalatt rájöttem hogy nagyon hiányzik és tényleg ő a legjobb barátom. Vele beszéltem meg mindent.
2018. aug. 21. 10:36
 10/25 anonim ***** válasza:
100%

Azzal, amit a képre írtál, nem rontottál el semmit. Nem tolakodó. Inkább érdeklődő, es az jó, mert tudja, hogy figyelsz rá.

Érzi, hogy beszélni akarsz vele!

2018. aug. 21. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!