Valóban csak addig van szükség a barátokra amíg nem lesz valakinek párkapcsolata?

Ez csak sztereotípia.

Egy igazi barátság nem arról szól, hogy a másik nyakán lógunk.Gyerekkorban meg tiniként talán ez a jellemzőbb,nem tudom.Nekem mind a négy gyerekkori barátságom rövid életű volt,mind a négyen elköltöztek a szüleikkel.

Felnőttként tiszteletben tartottam a barátaim magánéletét,a sajátommal foglalkoztam.Ha találkoztunk,akkor persze beszélgettünk rengeteget,viccelődtünk,ilyesmi.

Most már lassan 5 éve házas vagyok, de a barátaim ugyanolyan fontosak nekem.

Nem a velük töltött idő mennyisége határozza meg,hanem hogy mennyire örülünk a másiknak, mikor találkozunk.

5 kor kelek. Este 7re vagyok otthon. Kettő között dolgozom. Este 1.5 órát töltök a párommal. 1 órát a háztartással. 10kor alszom. Az a barátom, akinek hiányzom, meglátogat kap egy jó vacsorát.

Aki nekem hiányzik, felhívom.

Így is hitel kell az élethez, a munka nem vár, a pénzt elő kell teremteni.

Egy jobbágynak munkatársai és távkapcsolatai vannak, nem tud annyi időt tölteni a barátaival.

Azok a barátaim, akikkel szívesen találkoznék (értelmesebbek) kimenetek külföldre. 40 körül új barátok már nem születnek.

Az alkoholt sosem szerettem, a cigi füstöt nem bírtam, ezért a kocsma kapcsolatok nálam nem játszanak, mint egy átlag egyetemistánál. A természetjárás során hétvégén kevés emberrel lehet találkozni (ez is egyik előnye) így szintén szűkül a kapcsolat.

Amikor egy barát segítséget kér, akár szabit is kiveszek és megyek segíteni neki.

Hétvégén meg kevés "barát" ér rá.

Ez az én életem.

A tiéd te ismered, te tudod, téged miért hagytak ott a "barátaid".

Szerintem ez emberfüggő, személy szerint nem értek ezzel egyet. Számomra nagyon fontosak a barátaim, ettől még nem akaszkodtam rájuk szingliként sem és nem hagyagolom őket párkapcsolatban vagy most házasként. Egy teljes, egész ember vagyok a férjem nélkül is, saját célokkal, álmokkal, barátokkal, megállok nélküle is a lábamon, nincs köztünk függőségi viszony és természetesen ő is így van ezzel. Ennek megfelelően vannak külön programjaink, nem hagyagoljuk a barátainkat.

Az már más tészta, hogy én nem abban mérem a barátságot, hogy hányszor találkozunk vagy beszélgetünk egy héten. A legközelebbi, legrégebbi barátaim például mind messze élnek tőlem, nem is beszélünk naponta, sőt, hetente se feltétlenül, ettől még ha felhívom őket hajnalban, hogy baj van, akkor az első repülővel jönnek segíteni - mint ahogy én is, ha róluk van szó. Mindenben számíthatunk egymásra és kölcsönösen érdeklődünk egymás felől, de ez nem jelenti azt, hogy naponta beszélnénk.