Miért kell mindig nekem alkalmazkodnom a barátaimhoz?

3

Ez amúgy tényleg elgondolkodtat engem is, hogy mennyire léteznek manapság igaz barátságok.

Szerintem sem túl mélyek ezek a barátságok amiket nap mint nap látni. Életre szóló barátság meg már szinte el is tünt. Apámnak van még néhány gyerekkori barátja, de ő már 60 felett van tehát más időket élt. Akkor még nem volt az, hogy egy embert pusztán gazdasági szempontból értelmeznek, minősítenek, vagyis milyen gazdasági előnyök rejlenek egy emberben, a vele való “barátkozás” milyen előnyöket fog hozni számomra.

És ez már annyira a mindennapok részévé vált, hogy senki nem kongat vészharangot. Hiszen egy olyan társadalmat amely tagjai nem éreznek érzelmi kötődést egymást iránt nagyon könnyű manipulálni, orránál fogva vezetni, egymás ellen fordítani. Sajnos ilyen társadalmat élünk amely csak a hasznot látja más emberekben, képes eladni a lelkét bármikor és ez rendkívül veszélyes lehet, hiszen aki csak gazdasági előnyoket látja az emberben azt szinte bármire be lehet tanítani idővel, és kérdés nélkül megtesz olyat ami ma még esetleg morális kérdés, de nem biztos, hogy sokáig így lesz.

2

Volt amikor megtaláltuk a közös hangot de már nem emlékszem, hogy ez akkor évekkel ezelőtt minek volt köszönhető. De szerintem azért tűnt így nekem mert én alkalmazkodtam hozzájuk és sosem fordítva. Ez van. Fel kellett adnom saját magam csak azért hogy barátaim lehessenek. Sajnos nem találtam olyan embereket sosem ( pedig már jó 30 évet éltem) akikkel önmagam lehetek. Valamiért én sosem voltam jó senkinek ezért nyilván másként kellett viselkednem. Az utóbbi időben mivel már nincs enegiám színészkedni a barátok is elhallgattak.

Jó kérdés, hogy miért van az, hogy valaki akivel látszólag semmi baj nincs, nem elég jó ahhoz, hogy barátai legyenek. Ez az élet egyik paradoxona amit nem értek.

De biztos tartogat valami meglepetést számomra is az élet, úgy is hogy nem vagyok hajlandó felszíneskedni, jópofizni.