Nincsenek barátaim, sosem voltak, késő már?

25 évesen még mindig az életed elején vagy.

Én is elég zárkózott voltam sulis éveimben amire az asperger szindrómát is rátett, de igyekeztem barátkozni másokkal. A sok általános iskolai és középiskolai nagy barátságokból alig maradt meg valami (bár a legjobb barátom igen amiért szerencsések vagyunk mindketten). Munkákban szintén alakultak ki ilyen semmilyen, felszínes barátságaim amik szintén nem maradtak meg. Aztán végül a sport révén, 2 éve sikerült rátalálnom a magam társaságára és sok igaz barátra. Neked is ezt javaslom.

Elmeletileg van időd, nekem is mindig ezt mondják, csak sajnos ha az embernek akár ovitól kezdve kimaradt a barátkozás művészete, akkor tizenhuszon évesen nehéz megtanulni, mert nem magától értetődő.

Nem lesz egyszerű, de ha sokat próbálkozol, sikerülhet. Nekem csak nagyon befelé forduló emberekkel ment, de velük ia csak pár hónap erejéig, mert bár ők bármin megsertodhettek, ha nekem esett rosszul valami, egy bocsbammeget se kaptam soha, és ettől fogva nem volt sok kedvem jatszani a mindenoket..

Viszont ha hasonló embereknél próbálkozol, akkor lehet talalsz baratokat, viszont ok valószínűleg szinten nem elnek tul nagy társasági eletet..

19/l

nem akarlak elkeseríteni, de én úgy tapasztalom, hogy komolyabb, problémásabb emberekből a legtöbb ember nem kér.

én is ilyen vagyok 31 évesen, elég zárkózott, pesszimista lányosabb fiú (inkább gondolkodásban).

Igaz, én nagy társasági életre nem is vágyom, bőven elég lenne 1-2 olyan ismerős, akikre lehet számítani.

Nekem eddig 2 olyan ismerősöm volt, akiknek bármit elmondhattam.

ergo nem vagy idős, kicsit sem, minden korban baromi nehéz barátkozni. úgy látom, hogy azok a "barátságok", amelyek fiatalon alakulnak, inkább haverságok.