Létezik olyan hely, ahol pl: tányér dobálásért fizet az ember stressz levezetésért, vagy mit csináljak, ha az apám nem fogja fel, hogy nem kell már nevelnie?

Egy filmben láttam, hogy az anya elvitte a lányát, és azért fizetett mami, hogy a lánya tányérokat kapva a falhoz dobálhassa.

Nos, drága jó édesapámtól kezdek kiakadni, gyerekként kezel, túlfélt, állandóan kritizál, és szerinte ez jó, hogy mindig megmondja a véleményét, mert ezzel tanulok és nevel. Bszki, mindjárt 19 éves leszek, már nem kell nevelnie! Illetve, ha tanácsért hozzáfordulok, akkor megköszönöm ha segít, vagy bármiért, de egyébként falra mászok, hogy mindenben ki akar javítani, még a szakmámban is (szoc gondozó és ápoló a szakmám, több vérnyomást mértem egy kórházi nap alatt, mint ő egész életében, mégis elkezdett kijavítani, és mire kapom fel a fejem, ő csak segíteni akar)!

Mit értek gyerekként kezel alatt? Amikor azt mondom, nem kóstolom meg a levest, a húsit, az édességet, a nemlétező tököm tudja mit, mondja, hogy költői kérdés volt, addig nyaggat amíg nem kóstolom meg. A fürdőben egy fogast nem rakhatok fel a szekrény oldalára, leszedeti + kioktat, leszid, ordibál, hogy mekkora h**ye és agyatlan vagyok amiért felraktam. Kioktat amiért a zsebpénzemből nem teszek soha félre (iskolai ösztöndíj, kb 30 ezer, amiből ő 10-et levesz, 20 jön nekem), mert mindig xarik valamit a kutya. Amikor erős fóbiám volt, hogy mások előtt nem tudok enni, ő mindig a számba rakott egy falatot, aztán ő sértődött be, hogy már megint jövök a hülyeségemmel, hogy utcán nem eszek. Több A4-es oldalt tudnék tele írni, ugyanis nap mint nap zajlik valami.

Mondtam már neki, hogy utálom, hogy állandóan kioktat, és kértem, fejezze be, mert nekem ezzel nem segít, de ő szent meggyőződéssel mondta, hogy így tanulom meg a dolgokat, ha nem lenne miért szólni, nem szólna, és így megkapom a negatív kritikát is, amiből tudok fejlődni, és minden egyéb, ami szerinte az ő igazát adja.

Most lesz meg a szakmám, következő évben kezdem az érettségit, utána még egy szakmát elkezdek, utána még egy szakma vagy egyetem, továbbá nem iszok, nem cigizek, nem drogozok, nem járok el bulizni, mert nem az én világom, tehát igazából semmi egetverő gond nincs velem. A kamaszkori lázadás is abból állt nálam, hogy amikor hozzám szólt, mogorva voltam, vagy azt mondtam, semmi bajom. Amúgy se engedte volna, hogy bármi komolyat tegyek, de nem is akartam.

Nem vagyok még kész felnőtt, de már nem érzem szükségét annak, hogy mindig az ő végtelen élettapasztalatával jöjjön, hogy lenne jobb. Úgy hiszem, a nevelés korszakot fölöslegesen teszi, mert már ez bennem kialakult, hogy mit teszek és mit nem, és szerintem nem lettem olyan rosszul sikerült.