Kereskedelmbe dolgozók főleg pénztárosok ti hogyan viselitek el a sok bunkó agyhalott vásárlót?

Például? Miket csinálnak?

Eladó vagyok én is. Voltak ma is érdekességek az utolsó percekben is, de én önismerettel tudom kezelni.

Nem kötelező elviselni. Van más pálya is.

A bunkókat ügyesen kell kezelni, de ehhez is tehetség kell.

Példa: kekeckedett egy proli vevő; az eladó minél higgadtabb, udvariasabb volt, a bunkója annál jobban felhúzta magát. A végén odavágta az eladónak= b… meg az anyád. Erre az eladó= “ Sajnálom, mi ilyen szolgáltatást nem

vállalunk”.

Az eladó nem önmagát, hanem a céget képviseli. Erre léteznek tréningek.

A bunkó vevő meg önmagát képviseli.

Nem szabad magadra venni a pofátlankodásokat.

Viszont azért vagy ott, hogy mindenkit kiszolgálj, segíts, ez a dolgod, ezért fizetnek.

drágább az uborka a kasszánál

a vevő:

- Akkor dugd fel az uborkát!

a következő vevő a csokival járt így,

- Akkor dugd fel a csokit!

pénztáros

- Nem lehet, van már ott egy uborka.

12 éves kereskedelmi tapasztalatom van, s jó pár bolton túl vagyok már. Volt benne kisbolt, de volt multi is. Mindegyik hosszútávú volt kivétel ez alól azok, ahol megpróbált a tulajdonos átvágni a fizetéssel és a kötelező dolgokkal. Annak idején két szakmán gondolkodtam, ami gyerekként tetszett. Ez a tanári szakma volt a másik pedig a kereskedelem. Legyünk őszinték, hogy mindkettő elég alulfizetett szakirány. Végül a kereskedelmet választottam, mert annak idején úgy gondoltam, hogy vásárolni kell, ha mást nem akkor élelmiszert, így eladóra szükség lesz mindig. A covid időszak ezt biztossá tette nekem, hiszen az én munkahelyem nem szűnt meg, s nem is küldtek el kényszerszabadságra. Ugyanúgy mentem dolgozni csak maszkban, s nem is kaptam kevesebb bért. Változó jelleggel tudom ezeket kezelni, ami függ attól milyen mentális és/vagy fizikai állapotban vagyok. Hiszen, ha valami probléma van magánéletben esetleg beteg vagyok vagy fáradt azért nehezebb kezelni ezeket az embereket. Eddig szerencsére megtudtam őrizni a méltóságomat, s egyszer sem léptem túl a tűréshatáromat, s olvastam be kendőzetlenül vásárlónak vagy esetleg emeltem rá kezet. De nem fogom azt mondani, hogy nem fordult meg a fejemben a munkahely váltás főleg akkor, amikor tiszta ideggel megyek haza, mert pont sikerült "jó napot" kifogni.

Továbbra is az az álláspontom, hogy a kereskedelem egy biztos pont lehet, mert a fluktáció nagy. Az emberhiány pedig azt eredményezi, hogy ha kevesen vagytok, akkor akár több ember munkáját is te látod el vagy mint nálam például meglátják, hogy lelkiismeretes vagy és teljes erőbedobással dolgozol, akkor többet és többet tesznek a válladra. Ami nekem részben jó, mert mozgékony emberként legalább eltelik az idő, de amikor fáradtan, náthásan, vagy idegesen megyek be valami probléma miatt, akkor bizony meg tud viselni az adott nap.

Sok fajta boltban voltam. Volt, ahol kifejezetten jól éreztem magam, s a vevők is viszonylag visszafogottak voltak. De volt olyan is, ahol tulajdonképpen a többség utált, s mindenfélét terjesztettek rólam, ami nem volt igaz, amikor pedig munkahelyet váltottam, akkor meg be voltak sértődve. Így aztán megtanultam becsülni, ha olyan munkatársakat fogok ki, akikkel lehet együtt dolgozni. Most is így van, hogy érzem, látom a vezetők részéről az értelmet, logikus gondolkodást, továbbá a rólam kialakult pozitív véleményt is. Ellenben sajnos egy olyan kerületben sikerült elhelyezkedtem ahol tényleg sajnos az emberekből a legalja kerül ide. Nem csak a kisebbség, hanem az a tipikus proli, aki vagy úgy jön be a boltba, mint egy ideggörcs vagy mint egy király, aki mindenért beszól kendőzetlenül.

Itt van minden, mint a cirkuszban. Volt olyan, aki le akart köpni, de olyan is volt, aki beszólt, hogy beleveri a számba a f*szát, mert szóltam, hogy élelmiszerboltba nem jöhet be kutyával. De olyan is volt, akire rászóltam, mert a hús mégsem kellett neki és be akarta rakni a mirelit pizzák közé. De olyan is előfordult, hogy valaki után úgy kellett szaladni aztán meg verekedni akart szinte, mert nem fogta fel, hogy a terminál pittyent, elindította a fizetést, de ő nem várta meg a visszaigazolást, s elutasította a kártyáját. De akadt olyan is, aki miután felcímkézte a banánt nem tetszett neki az általa választott súly ára, s nem tudta megérteni, hogy egy kilónak annyi az ára ő pedig majdnem három kilót vett. Emiatt pedig megfogta a címkét és ráragasztotta a homlokomra.

De "kedvencem" az, hogy kevesen vagyunk, s nincs meg a létszám. S ugyan a boltvezetőm férfiként nem pénztárba akart tenni, de végül mégis ott töltök több időt, s sokszor csak az önkiszolgáló működik, ami miatt sokan panaszkodnak. Hiába mondja azt, hogy tudja nem az én hibám, mikor arról vinnyog, hogy lusta vagyok, s nem hajlandó helyettem dolgozni miközben már órák óta mosdóba nem tudtam kimenni. Nyáron például az egyik vevő leköpte a kolléganőmet, mert az nem tudta megmondani egy termék árát, mert nem volt árgépe épp.

Sokan éldegélnek a maguk kicsi tévképzetében, tömegesen nem képesek a helyükön kezelni emberek jelenségeket, problémákat.

A leggyakoribb problémák közé az szokott tartozni - egy közért viszonylatában, - hogy a vásárlók többsége nem képes megérteni, nem a pénztárnál dolgozó ember képzi az árakat. A vásárlók többsége abban sem tud ill. akar különbséget tenni, hogy mely termékek tartoznak a létszükséglet kategóriába és melyek az általánosan szükséges vagy luxus kategóriások. Többségük azt sem tudja helyén kezelni, hogy a jövedelmük függvényében milyen prioritások mentén a leggazdaságosabb vásárolni. Ez önmagában nem lenne probléma, - mert senkit nem érdekel, ha valaki a személyre szabott hülyesége miatt az adott este viaszgyertyát vacsorázik, - de az indulatait sem szokta senki otthon letenni egy szatyorba a bezárt bejárati ajtó mögött. A legtragikusabb jelenség viszont az - és ezt a legtöbb ember képtelen, ill. nem is akarja felfogni, - hogy a valamiért is fizetés, nem jogosítvány arra, hogy bármit is automatikusan megtehessünk egy másik ember kárára. Na, ebben a kérdéskörben nagy a probléma a legtöbb toronyban!

A kereskedelemben dolgozóknak is lehet rossz napjuk, - ahogy van is, mint minden embernek. S bár vannak közöttük is született husángok, mégis a többségüket a vásárlói viselkedés teszi olyanná, amilyenné válnak. Tehát elképzelhető, hogy amikor napi szinten már a 30. neveletlen, magát helyi seriffnek képzelő, kapitány stílusban utasítgató farönkkel kell kommunikálnia valakinek a pénztárnál, akkor hangulatváltozás áll be nála az adott napra - és ezt sem mindenki képes egységesen mosolyogva lekezelni.

Ekkor szokott elszabadulni általában a pokol!

Ami a köpködést illeti: forgalom ide, forgalom oda, egy egész életre kitiltanám az ilyen stílusban nyomuló gyökereket bármelyik kereskedelmi egységből - mondjuk az egészen jól hangzó "fokozott egészségügyi kockázatot teremtő magatartás" indokkal, - aztán csak magába szállna az illető, amikor már azzal szembesül, hogy a legközelebbi közért, ahová beteheti a lábát, 15 kilométerre van a lakóhelyétől.

Ami a másik oldalt illeti: akár milyen szintű is a munkaerőhiány, nem lenne szabad megengedni - akár hatóságilag sem, - hogy emberekkel tömegesen dolgozhassanak napi szinten olyan emberek, akik gyakorlatilag gyűlölik az embereket vagy a munkakörrel alapvetően összeegyeztethetetlen mentális problémáik vannak. Azért mert nincs kereskedő, még nem jelenti azt, hogy jó helyette a boltos!

A kereskedő tudja kezelni az embereket, a problémákat, a felmerülő igényeket és olyan mederben képes tartani a munkakapcsolatot, amely a vásárlóval együtt közösen keresi a megoldást a vásárlással összefüggően felmerült problémák megoldására - és ez mind a két oldal megelégedését szolgálja. A kereskedő ismeri a terméket, amelyet eladni kíván és ritka az alkalom, amikor nem képes az éppen hiányzó vagy silányabb minőségű termék helyett ajánlani egy másikat! A kereskedő - rátermettségénél és hozzáértésénél fogva - pontosan tudja azt is, hogy nagyjából mennyit ér a munkaerőpiacon, megkéri a hozzáértésének árát, - amit nem nagyon szeretnek kifizetni nekik az alkalmazóik!

Az (átlag) boltost felveszik, mert nincs más, eltölti valahogyan a munkaidőt a közegben, amelyben kelletlen kényszerként éli meg a létezését, túlélését, éppen ezért csak azt a minimumot próbálja meg hozni, amely elég ahhoz, hogy másnap is túlélhessen. A boltos csak azt akarja, hogy legyen egy bevételi forrása, - sz@rik abba, hogy mi történik körülötte! A boltosnak érdemi igényei sincsenek - úgy szellemileg, mint fizikailag, - még annak is tud örülni, ha elvtelenül, de valamennyiért szóba állnak vele valahol! Ez a különbség a kettő között!

Kereskedőket manapság már nagyítóval is alig lehet találni, - a fogyasztói társadalom ezen a vonalon is letette a névjegyét azzal, hogy kiirtották a kereskedőket, elüldözték a pályáról és nem is tanítják az anno, külön szakmaként kezelt szakmát.

A mindenkit lenyomó multiknak megfelel a túlélésre berendezkedett, igénytelen droid, - nekik csak az a lényeg, hogy lehetőleg fizetést se kelljen adni az alkalmazásukban állóknak, ha mód van erre.

Mindenki tapsol!

Mindenki?