Kilátástalan a helyzetem, hogyan tovább?

A történet a következő. 24 éves vagyok, s úgy érzem az életem romokban hever. Már gyerekkoromban se volt egy könnyű életem, szüleim sose voltak egy hullámhosszon, a folyamatos veszekedésükkel a jelenlétemben, különösen odatettek. Közösségbe is csak későn valamikor 5 évesen kerültem, mondanom se kell, hogy nem igazán tudtam beilleszkedni. Mindezt 8, borzalmas általános iskolai év követett, ahol kiállni se tudtam magamért, mert mindig jó gyerekként kellett viselkednem, hogy nehogy csalódást okozzak anyámnak. A gimis évek habár jól teltek, de ott a tanulmányi eredmények lettek tragikusak, csoda, hogy leérettségiztem. Ezt követte aztán 3 kemény év, amikor is alkalmi munkákat végeztem, próbáltam kiheverni egyedül a gyerekkori traumákat, elmentem ismétlő érettséizni, s fel is vettek az egyetemre, amit sose gondoltam volna. Ez se volt egy könnyű menet, új város, új emberek, barátokra is szert tettem, a tárgyak is sikerültek 1-2 kivétellel, mégis ott vannak a félelmek, amik talán a múltból jönnek. Apám támogat anyagilag, most viszont úgy néz ki így első év után, hogy önköltségesen folytathatom tovább az egyetemet. Aminek én se örülök, de kerestem alternatívát, lesz albérlő társam is, dolgozni is elmegyek. Ami nehézséget illeti, az egyedüli tényező az anyám. Most is mártírkodik, miközben sose volt ott mellettem, mindig a saját gondja volt a legfontosabb. S bár magamhoz képest értem el sikereket, úgy érzem az életem romokban hever. Az egyetem otthagyásán is gondolkoztam, mert így nem sok értelme van. Ha valami nem tiszta, vagy eszembe jut, írok hozzá. 24/F