Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Szerintetek velem van a baj?

Szerintetek velem van a baj?

Figyelt kérdés
Sziasztok. Gyökeresen különbözöm a többiektől. Sosem érdekeltek a bulik, nem szoktam magam sminkelni, nem iszom, nem cigizek és nem használok tudatmódosító szereket sem. Még sosem volt párkapcsolatom és még csak nem is csókolóztam. Egyszer kezdeményeztem de akkor elutasítottak és azóta nem is próbálkoztam bár őszintén szólva nem nagyon érdekel. Van olyan részem ami nem igazán tetszik magamon de próbálom elfogadni magam. Tudom, hogy kicsit edzenem kéne és egy kicsit leadni a hasamból de nehéz ugyanis szeretek enni ezért vagy egy kis felesleg a hasamon és a combomon viszont nem vagyok túlsúlyos. 160 cm magas vagyok és 65 kiló körül. Mint már ahogy említettem nem szoktam bulizni járni. Sose érdekeltek igazán. Jobbam szeretek filmet vagy sorozatot nézni és imádok olvasni. Sikeresen leérettségiztem és most kezdtem el egy szakmát tanulni viszont rossz hogy egyedül vagyok. Ráadásul meg szűz is. Pedig jelenleg 19 éves vagyok. Sajnos a mai világban már 14-15 évesen szinte senki sem az. Nem tudom hogyan kéne nyitnom mások felé. Eléggé félek attól, hogyha kiderül, hogy még szűz vagyok akkor mások viszakozni fognak tőlem hisz mint már írtam manapság már nem sok velem egykorú szűz. Ez is egy olyan ok amiért félek kezdeményezni és eléggé kellemetlen helyzetbe tud ez az egész hozni viszont mindenképpen szeretnék párkapcsolatban élni. Szerintetek velem van a gond vagy mit kellene tennem? 19/L

2018. szept. 9. 18:00
 1/10 anonim ***** válasza:
79%
Szia! Nem kell tenned semmit. Sőt én a helyedben büszke lennék az értékeimre. Mert hidd el, zülleni, bagózni, tivornyázni, jobbra balra kefélni mindenki tud, az nem művédzet. Senkinek nemmtartozol azzalm hogy beállj a sorba és feladd a preferenciáidat. A párod pedig meg fog érkezni és el fog fogadni. Akár szűzen is. Úgyhogy nyugodj meg, nincs veled gond. Igényesebb vagy és talán introvertáltabb az átlagnál. Ennyi.
2018. szept. 9. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a véleményed. Igazán jól esik viszont igen kellemetlen helyzetbe hoz a tény hogy nincs párkapcsolatom és szűz vagyok főleg, hogy új osztályom van tele 14-15 évesekkel akik folyton a kapcsolataik
2018. szept. 9. 18:31
 3/10 A kérdező kommentje:
*akik folyton a kapcsolataikról beszélnek és szingliként ez kellemetlen főleg, hogy engem is kérdeztek már a magánéletemről nem is egyszer.
2018. szept. 9. 18:39
 4/10 anonim ***** válasza:
75%
Nyugi, nincs veled semmi gond. Nem mindenkinek ugyanaz jelenti a szórakozást. Valakinek a buli, valakinek egy jó könyv többet ér. Én is az utóbbiak közé tartozom. Ilyen idős koromban engem is nagyon frusztrált, hogy körülöttem a csapból is a szex folyik, engem is faggatnak, én meg hozzá sem tudok szólni. Aztán én is megtaláltam a magam párját. Hidd el, neked is eljön majd ez az idő. Senkinek semmi köze hozzá, hogy milyen a magánéleted.
2018. szept. 9. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Nincs veled semmi baj, bár több ilyen lány lenne. Én utálom a sok bagós alkoholista szexmániás ribizlit. Nekem sem volt még senkim pedig én nem 19 hanem 22 éves vagyok már. :D Mondjuk leszek én 44 is, akkor is szűz maradok, még egy csövesnek sem kellenék valamiért.
2018. szept. 10. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 he84 ***** válasza:
100%
Inkább örülj neki, hogy ilyen vagy és nem olyan, aki sokat bulizik és mérgezi magát. Amúgy is nem ez a normális, csak az utóbbi időkben sok tini rákapott erre, ez nem azt jelenti, hogy akkor ez a helyes. Akik 14-15 évesen szexelnek csak a szüzesség elvesztése miatt, az nem jó példa. Örülj annak, hogy te nem vagy ilyen, mint ők. A magánéletedhez meg nem sok közük van, ha kérdeznek róla, mondd azt hogy nem akarsz beszélni róla, mert ez a te ügyed. Ha emiatt mergsértődnek, piszkálnak és nem értik meg, akkor többé ne foglalkozz velük. Én idősebb vagyok nálad, én szintén soha nem voltam bulizós, szexelős és egyéb hasonló típus, vállaltam magam. Bár mi nálunk anno a bulizás és hasonlók kevésbé volt elterjedt, de ha jobban az lett volna, nem érdekelt volna akkor se. Ne görcsölj rá a dolgokra és ne akarj mindig másoknak megfelelni.
2018. szept. 11. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Szia :)

Teljesen ugyan ez :D

Az alkat, a magasság a súly is szinte. Imadok olvasni, most is könyv van az olemben. Semmi smink, mert minek... stb :)

Én jelenleg 20 éves vagyok :) és hidd el, hogy meg fog találni egy fiú :) engem is megtalált. Mert azt mondta olyan barátnőt akar, aki nem bulizik folyton aki (számára) “normális”, nyugodt, természetes.

Te is ilyen lány vagy, szerintem normális! :) Semmi baj nincs veled. Nem vagy tucat, de ne is legyél :)

2018. szept. 19. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 Deflohelp ***** válasza:
86%

A megoldás: nem magadba zárkózni, hanem minőségi ismeretségeket szerezni.


Az eddigieknél több időt és energiát kellene fordítanod arra, hogy ismerkedj és társat találj.


Ha szomszédságodban, iskolában, munkahelyen nem találsz megfelelő partnert,

akkor ismerkedhetsz pl. közös hobbi alapján, klubokat keresve,

vagy pl. természetjáró csoportokhoz csatlakozva.

Érdemes lehet részt venned társasutazáson, városlátogatáson

(pénztárcától függ, hogy hová), olyan egyéb programokon,

ahol minőségi (nem leszólítós) ismeretségeket köthetsz.

A túristacsoportok tagjai mindenképpen megismerkednek egymással.

A lényeg, hogy olyan program legyen, ahol akkor is jól szórakozol,

ha éppen nem jön össze tartós kapcsolat.

Sokszor láttam igényes kapcsolatokat születni pl. társasutazáson.


Tény, hogy a nagyobb nyitottságban benne van a csalódás, a szétválás lehetősége is,

De egy fiatal ember nem úgy lép ki az utcára, hogy végig az jár a fejében,

mi lesz, ha ráesik a fejére egy virágcserép?!


Ehhez kívánok sok türelmet, bölcsességet és sikert.

2018. szept. 20. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 KJUsul ***** válasza:
87%

El ne hidd, hogy gond van veled!


Egyszerűen szégyenlősebb vagy visszafogottabb vagy az átlagnál. Például van ki valósággal üldözi, aki tetszik neki, van olyan lány akinek meg ez jön be.


Van olyan férfi (én is ilyen vagyok) aki nagyon szégyenlős, izgulós, félénk és a legkisebb elutasításra meghátrál. Nyilván lányban is van ilyen, szerintem semmi gond ezzel, majd megtalálod azt, aki őszintén téged akar és akkor nem utasít el.


De vigyázz! A mai férfiak 90%-a csak trófeákat gyűjt. Szóval legyél igenis önmagad, ne legyen lelkiismeret furdalásod, és ne bánj meg semmit, de amikor azt érzed, hogy eljött a nagy pillanat, akkor ragadd meg és el ne engedd!


Ez nagyon fontos, én sajnos fiatalon elengedtem és azóta se találtam senkit, akivel szívesen élnék együtt, pedig nagyon szeretnék családot és az órám már nagyon-nagyon ketyeg (50F).


Drukkolok neked mindenképp, aki a párod lesz, összeteheti a két mancsát és hálaimát rebeghet!

2018. szept. 20. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Majdnem mintha magamat hallanám.


Koromhoz s korombeliekhez képest mentalitásban más szinten voltam + kiemelkedtem kreativitásban s alkotásban. Művészetin kötöttem ki általános után s haladtam tovább a felnőtt életben.

INTP-T személyiségemmel alapból más voltam s vagyok.


160cm magas 55kg általános suli 6. óta ><


Nem cigizek, nem kávézok, nem drogozok.


17évesen vesztettem el 4hónapos kapcsolatom végén, azt követte 2 éves, majd 5 éves kapcsolat. Nemrég lett vége egy újabb 4hónapos kapcsolat s végül rátaláltam arra a férfire, aki kivül-belül is tetszik s ideálom, összhang s minden mást megtaláltunk egymásban.


Megjegyzem egyik kommentelőnek... attól hogy valaki imádja a szexet az nem feltétlenül ribizli/olcsó rongy.


Én elég sűrün kívánós vagyok, de van bennem tartás - nekem pl a fenti hosszabb kapcsolatokban volt aktus.


Engem leszóltak s piszkáltak a ribizli oszt társak, mert szűz voltam s büszkén pofán röhögtem lekezelően: Nem is tudom mi a cikibb szűznek lenni vagy a város ribizlijének lenni olcsó faroktörlésre... - utána hagyott.


Csendes cuki-muki kislányként látszom, én csak szeretek csendbe figyelni. Amikor fel kell szólalni vagy lépést kell tenni megteszem s néznek egy nagyot.


Kérdező, ha tudod mi a "gond" javíts azon, ha látni fogod az eredményét elégedettség fog el majd s nem fogod abba hagyni.

Sok esetben ha rendesen csinálja az ember.


Napi alig 30perc gyakorlatokkal pl én laptopon nézek filmet közbe, úgy gyorsabban telik az idő is. (persze ez akkor ha rendesen tudod rutinból a gyakorlatokat s pózokat tartani).


Attól hogy szűz vagy nem kell félned.

Aki szeretni fog az nem a lyukadért fog kedvelni.


Legyél érdekes, egy olyan személy, aki magával tudja ragadni a másikat pl kisugárzásával.


Nem tudom milyen személyiség vagy, milyen hobbijaid vannak, mi az ideálod. Így ebbe nem megyek bele.


Számomra roppant unalmas monoton sablonos a legtöbb ember. A nyálcsorgatóktól pedig undorom van, főleg az olyanoktól, akik nem fogják fel: Van párom...


Az emberek zöme untat vagy idegesít xD

Nem érdekesek számomra.


Sokaknak egy értelmes dolguk sincs, hobbiként se, míg én a barkácsolás, szerelés, szobrászat, grafika, fotó, varrás, 3D modellezés ...stb dolgokhoz értek.

Ma is érdekesen néztek, hogy a "kiöltözött kislány" fúróval és maró fejekkel jött haza. X')


Vicces az emberek reakciói. :)


Rólad egy nagyon átlag leírást kaptunk.

Általában a gondok forrása:

Kisugárzás, önbizalom hiánya, önismeret hiánya, személyiségből fakadó probléma s lehet valaki csinos úgy is, hogy nem ribizlis és nincs smink rajta.

A személyiségedet formázd amíg tudod mivel ez kiül az arcra, persze van mit nem tudsz formázni.


Erre van is külön ág: Jellem/arcdiagnosztika


Sokat ki lehet olvasni az emberekből.


Ami még sokat árul el az a kedvelt s utált szín/ek.


+alap horoszkóp leírás (80%ban adott személynek megfelelő leírás)


Félned pedig nem kell.


A srácokat pl én lökdösöm,hogy menjenek s növesszenek tököt, mert irritáló a töketlenségük.


Figyi az alap kommunikációt kell megtanulni... Akárkivel beszélsz úgy kell bele vágnod, hogy ember az emberrel beszél. Ismerkedsz, társalogsz, ha utaló jeleket veszel észre s szimpatikussá válsz a másik félnek onnantól kezelheted pl te esetedben srácnak s a többi kialakul (vagy nem, de sose szomorkodj. Fogd úgy fel "legalább megpróbáltam s jó volt dumálgatni" - csalódáson mindenki túl esik többször is.)


Bár sokszor lelombozódtam, hogy csalódtam másokban...érdekesebb személynek látszottak páran, de nem.


Egy fontos dolog: Ne foggal körömmel akard, ne görcsölj se a kapcsolatra, se az elvesztésre - abból csak a rossz sztorik születnek és marhaságok, amiket lehet hallani/olvasni.


Mindennek eljön az ideje. Persze ez nem azt jelenti, hogy dőlj hátra s várd a sült galambot.


Pofozd ki magad, edzés, kis önismeret, céltudat. - ezeket összehozod az jobb közérzet s jobb kisugárzást eredményez.


Sok sikert, légy jó s rossz ha kell. Hajrá, csajszi!


25N

2018. szept. 27. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!