Miért divat manapság utálni a matekot?

Akinek nem megy, az frusztrált lesz tőle, eddig a pontig meg is értem (bár ha a tanár normális, a középiskolai matek azért nem woodoo). Viszont tényleg divat lett hangoztatni ezt az utálatot, és érzek egy nagyon kifejezett kettős mércét is ezzel kapcsolatban: a matematika "fölösleges hülyeség", a humán tárgyak ellenben "alapműveltség". Én pl. történelemből, művészettörténetből meg magyarból voltam a bukás szélén, de nem mondhatom azt, hogy "utálom ezt a bölcsészszutykot", mert azonnal elkönyvelnek bunkónak. Pedig az egész kultúránk alapja a matematika, néküle nincs technológia. Hogy az átlagember számára nem lenne értelme, azzal vitatkoznék: ha súlyokat emelgetsz egy konditeremben, annak mi a haszna? Hát hogy erősebb leszel tőle egy idő után. Nem gondoljátok, hogy valami hasonló történik az aggyal, amikor matematikát tanul?

(Egy matematikushallgató)

A probléma összetett.

A matematikához való viszonyulását az embereknek ne abban keressük, hogy használjuk-e a mindennapokban vagy nem.

Rengeteg dologból áll az élet. Az élet alatt az ember születésétől kezdődően a haláláig tartó összes helyzetet, gondolatot, cselekvést értem.

Felfoghatatlanul kis szelete kerül akár csak szóba az életnek az iskolákon belül.

rettenetesen lecsupaszítják ezt a borzalmasan összetett világot 8-10 tantárgyra.

Az érvelési képesség egy családtagoddal vagy lakótársaddal például melyik órán tanulható meg?

Semelyiken.

Vagy az hogy hogyan tarts jó viszonyt a kollégáiddal, akik ennek köszönhetően nem utálnak ki egy munkahelyről?

Semelyik óra nem tanít meg erre.

Vagy hogy hogyan kezeljed a mindennapjaid kudarcait, fárasztó, bosszantó ügyeit?

Ismét csak semelyik óra se szól erről.

Pedig ezek töltik ki ébrenléttel töltött életünk jó 80-90%-át, nem pedig valamilyen szaktárgy, mint biológia, történelem, vagy matek.

Életidegen az oktatás.

Ezért van az a felismerése rengeteg embernek, hogy kopottra járatta az agyát 12 évig minimum, de mégse ért semmihez se, és ami még ijesztőbb, esetlennek érezné magát egy munkahelyen. Nem tud támpontot találni, legyen szó bármilyen munkáról. Mert egyszerűen 12 évig vagy tovább nem egy munkaközösségben való helytállásra edzették, hanem emberi adathorozót akartak csinálni belőle.

Ha volt emberi kapcsolata a világgal hát volt, ha nem akkor nem. Nem mérte senki sem, nem díjazták érte, sőt, inkább megrovást kapott ha több időt szánt a barátaira, szerelmeire, mintha magolta volna a végeláthatatlan listába rendezhető adatokat.

Na de térjünk vissza arra miért viszonyulnak az emberek utálattal a matematika felé:

Először is, kezdjük azzal hogy az emberi agy nem erre lett "kitalálva". Evolúciónk során a környezetünkben élő 50-100 ember (ősközösség valószínűsíthető létszáma) viselkedésének, szabályrendzserének megértésére alakult ki az igencsak összetett agyunk. Közösségben kellett élnünk a túlélésért, nem pedig magányosan mint egy krokodil, vagy harkály.

Az emberi gesztusok, mimika, testbeszéd, hierarchia viszonyok megértésére lett tréningelve évezredekig az agyunk.

Ebből adódóan egy olyan rendszerben, virtuális térben, mint a matematika az emberek született módon esetlenek.

A törzsfejlődés nem szentelt elsőrendűséget annak, hogy képesek legyünk a végtelennel mint fogalommal bármit is kezdeni, a negatív fogalmát is maximum a hiány fogalmán keresztül vagyunk képesek megérteni. Tehát eleve idegen térbe lökjük bele a gyerekeket 7 éves kor körül.

De hát sok más idegen tér is van, mégis alkalmazkodik hozzá a gyerek. A focinak is eléggé életidegen szabályai vannak, pl nem használhatod a kezedet, de mégis szeretik. Miért?

A matematika tanításában kell keresni a választ.

És ezzel eljutunk általánosságban az összes tantárgy tanításának a problémaköréhez: elnyomó, alsóbbrendűség érzést keltő, szolgai.

Ezekkel jellemezhető a rendszer.

Van a tanár, aki az abszolút hatalmi pozíció birtokosa. Vagy te, mint diák, aki teljesen jellegtelen, személytelen, egy a millióból.

az emberben (pláne fiatalon) ott van a versenyszellem, a kitűnni vágyás, és az igény arra hogy a legközvetlenebb közössége elfogadja őt.

Akár tetszik, akár nem, amíg nem nemesítőnk ki valami érzelmileg elcsökevényesített emberfajtát, addig ilyen lesz az ember.

Maradva a matematikánál: A matek óra ezeket megadja?

Nem, esélyt se ad rá. Soha a büdös életben nem fogsz még csak közelítőleg se utólérni egy matektanárt diákként.

És az emberek túlnyomó többsége nem is tud kitűnni egy olyan frontális tanítási rendszerben, mint amiben a matekot oktatják.

Ha mégis kitűnik, akkor az a többiek sikertelenségéből adódik. És a legtöbb tanár nem is ad lehetőséget a felzárkózásra, a sikertelenség halmozódik. De ami fontos, a megbecsülése a közösségnek nem áll összefüggésben a matematika tudásoddal. Értsd: Lehetsz népszerű, kedvelt srác-lány az osztályban, teljesen függetlenül a matektudásodtól.

Mit vált ki ez az agyban? "Oh, értem! Szóval itt van egy dolog (a matek), amibe rettenetesen sok energiát kéne belefektetnem hogy jó legyek benne, DE ez más dolgoktól vonná el az energiáimat. Mindemellett ez a dolog NEM okozná közvetett módon se a közösségem szeretetét, sőt, inkább csak elidegenítene tőle...akkor hagyom a franca".

Igy működik az agy. Az agy nagyon gyorsan érzékeli hogyha a környezetével romlik a kapcsolata. Egy pillanat alatt észrevesszük ha a munkahelyen, baráti körben kezdünk kevésbé fontosak lenni a többieknek, ez pedig lelki feszültséget von maga után.

A matematika nem teremt közösséget. Jó, vannak matekkörök, de azok nem igazán a közösségépítésre valóak, hanem az egyének fejlődésére, azaz teljesen individualisták.

Nem csoda hogy iskolában az egyetlen óra ami közösségek létrehozására (barátságok) alkalmas, az a tesi. Beindulhatnak a jól működő 7 millió éves ösztönök, és szociális képességek, testi-lelki adottságok útján képződhetnek a kis csoportok. Menő, alfa jellemű srácok egymásra találnak, szervilisebb szellemű béták csapódhatnak, és másolhatják őket, omega féle perifériára szorított srácok esetleg egymásra számíthatnak.

A matek tehát nem mutat összefüggést az közösségen belüli sikerességemmel.

Nincs érdekeltség benne.

És itt jön az a rész, hogy a tanár erre hogyan reflektál. Na hogyan?

"Tanuljatok, és nem az aszfaltozó útmunkások közt kell lennetek majd!" Vagy ennek egy finomított verziója a "Tanuljatok, és sikeresek lehettek majd".

Ez a majd egy emberi életen belül nagy időintervallumot jelent. Ez a majd egy 8 éves gyerek esetén sacper 16 év. Ha a matekkal akar valaki megélni, akkor legalábbis biztosan el kell végeznie egy okj-t, hogy pl bérszámfejtő legyen. Hozzáteszem, ott is kb az osztás szorzás, százalékszámítás a legkomolyabb amit használ, senki nem fog elédobni egy tangens függvényt, hogy transzformálja...

A jelenlegi oktatási rendszer tehát egy gyerekkorral összeegyeztethetetlen rendszer, ami csak árt.

Ha az ember volt valaha pszichoterápiás csoportban (én igen), akkor ott a gyerekkori önbecsülés hiányból fakadó betegségek a leggyakoribb problémák.

Legyen szó bármilyen tárgyról, a gyerekkori megalázás valamilyen sikerttelenségért az emberbe beleég. A gyerekkor kb hasonlítható arra mint mikor a számítógépben összeállítják a különböző alkatrészeket, és végül rátelepítik a software-t.

A gyerekkori megaláztatás, kisebbrendűség kialakulása kb olyan mintha késsel belekarcolnál egy alaplapba, és elvágnál áramköröket.

Plusz idővel megjelenik az emberben egy egészséges önérzet, védekező állás. Ez a tinédzser kor.

Elkezdünk érvelni, kritikát fogalmazunk meg a környezetünkről (ősi ösztön, a serdülő próbál kitörni a szabálrendszerből, és legitimálni a saját igazát, érdekeit).

És ekkor hangzanak el az olyan mondatok mint "Mi a f[]sznak kell nekem tudnom a másodfokú egyenleteket?!".

innentől kezdve kicsit tudatosabban kezelhetjük a témát, és rávilágíthatunk arra a tényre hogy valóban felesleges az emberek nagyon nagy többségének a 9. osztályon túli matek.

Az a baj, hogy rettenetesen gyakori emellett az is, hogy a jó matematikai képességekkel megáldott, ilyen képességekkel szintén rendelkező szülőkkel megáldott gyerekek felvágósak, nagyképűek lesznek, és ezekból aztán felnőttként is felvágós, nagyképű, tudásával hencegő felnőttek lesznek. Ez nem a matematikának, mint tudományterületnek a hibája, hanem az emberi természet járulékos hibája. Ugyanez bármi mással is előfordulhat, történész is lehet önhitt hólyag, vagy egy fémesztergályos is. Mindenkinek meglehet az önmaga által elfogadott "jogalapja" ahhoz hogy a tudása, teljesítménye miatt beképzelt legyen.

És ismét fontos mérföldkő: A matematikában nagy affinitású emberek gyakran nagyon esetlenek az élet többi területén. Gyakorlatiatlan, impraktikus emberek az élet rengeteg területén, főleg a szociális érintkezés terén.

Nyilván vannak kivételek, mint mondjuk Mérő László, aki matematikus és pszichológus. De amolyan esőember féle autista tud lenni egy jelentős részük.

Ékes példa, főbérlő, aki egyetemi matematika tanár, de olyan mérhetetlenül esetlen a mindennapi ügyek intézésében, hogy az már röhejes. Egy bankszámla megszüntetése hónapokig tart, egy internetszolgáltató elintézése szintén, egy albérleti szerződést képtelen értelmezni...

Erre mondom magamban hogy "Ha integrálható lenne az a szerződés mindjárt jobban menne, mi?".

És reflektálok a matematikus hallgató válasszára biológus hallgatóként:

Senki nem azt vonta kétségbe hogy a kultúránkhoz, életvitelünkhöz tartozna-e a matek. Nem kell jönni azzal hogy "prím számok nélkül hogy lenne banszámlád?". Valóban, nem lenne, legalábbis nem olyan mint ami most van.

Az pedig hogy az agyat ezzel edzenéd. az agyat bármivel edzheted (sejtbiológia tanáromtól tudom, aki kifejezetten az idegszövetre specializálódott szakember).

Tehát tanulhatsz verseket, olvashatsz könyveket, számolhatsz, tanulhatsz nyelveket, sakkozhatsz, megtanulhatsz száz féle sportot, megtanulhatsz száz féle receptet, vagy akár telefonkönyveket is magolhatsz, a lényeg hogy dolgoztasd az agyadat, mert az információid a neuronjaid dentrittüskéin tárolódnak. Ezek a dentrittüskék pedig folyamatos igénybevétel nélkül eltűnnek.

Azonban azzal nekem is problémám van, hogy olyan tananyagot (matematika) kell még egyetemen is tanulnom, amiről tudom hogy semmi szükségem nem lesz rá.

Szerintem 12 év matematika tanulás után már foglalkozhatnék mással is, egész pontosan azzal amivel iővel a pénzemet fogom keresni. Mert pontosan ugyanannyira fogok függvényeket integrálni, mint 17. századi lovagi vérteket kovácsolni. Semennyire.

Az oktatási rendszert ideje lenne hatékonyság oldaláról korszerűsíteni, mert egy rettentően ineffektív mód az, hogy adathordozót akarunk csinálni mindenkiből abban a korban amikor az adatok mennyisége feldolgozhatatlan tömegűvé vált, és amikor egy-egy ember önmagában már semmire nem képes.

Ha megnézed, az utóbbi 20 évben kb kizárólag megosztva kapnak Nobel dijakat. Senki nem tud már egymagában rájönni nagy dolgokra, mert egyszerűen beláthatatlan az ismeretek tengere.

Mindehhez szerintem szervesen hozzátartozó téma: Az a javaslatom hogy állítsanak össze egy olyan oktatási rendszert, amiben:

-Minden tárgyat csoportmunkában tanítanak. A közösségben történő megfelelés hajtja leginkább az embert előre, az önfejlesztés csak így indukálható.

-Összefüggő egészet alkosson az iskola, ne 8-10 jól szegmentált tárgyra legyen bontva. Karinthy ugyanabban a világban élt mint az összes matematikus, volt gondolati átjárás köztük (akit érdekel, az nézzen rá karinti 6 lépéses szabályára, ami a gráfokkal függ össze).

-Testi aktivitás. Az ember nem csak egy testetlen térben lebegő gondolatfelhő, ami mégis csak belekényszerül egy fizikai tározóba.

Az arányokat, törteket, szögmérést ne úgy tanítsák, hogy fehér lapra fekete tintával lerajzolnak vonalakat, miközben egy fülledt osztályteremben ül mindenki.

Menjenek ki a legközelebbi tóhoz, legyen 3 csapat, rá kell jönni hogy a tó túloldalán lévő domb csúcsa milyen magasan van. Kapnak egy szögmérőt, egy lézer mutatót, és egy eléggé hogy körbejárva megmondhassák a tó szélességét. Egyidejűleg kell átgondolniuk a mérés kivitelezését, a kapott adatok feldolgozását, és tudniuk kell ezt lekommunikálni egymás közt hogy csapatban dolgozhassanak.

Az ismeretek élmények útján rögzülnek leginkább. És lehet hogy egy ilyen macerás órával egy nap csak egy feladatot tud megcsinálni az osztállyal a tanár, és a jelenlegi anyagnak csak a harmadát tudják majd leadni 12 év alatt, de azt legalább jól.

Nem lesz olyan szórás mint jelenleg, hogy a diákok fele az alap törteket se érti, a legfelső tíz százalék meg integrál fejben.

#6-os, végigolvastam (én voltam a matematikushallgató)

Elgondolkodtató, ami írsz, és sok pontban igazat is adok. Nagyon különbözőek vagyunk mi emberek, és a többség számára való igaz, hogy nem ideális az oktatási rendszer. Amit felvázoltál, hogy csapatmunkában kellene a matematikát tanítani, az sem lenne mindenkinek ideális (pl. éppen a magamfajtának nem). Az lenne talán a legjobb, ha az iskola rugalmasan tudna alkalmazkodni ahhoz, hogy kinek mire van szüksége.

Néhány dologra külön reflektálnék.

- Az emberi agy "nem erre lett kitalálva"

Eredetileg valóban nem. Úgy gondolom viszont, hogy a fejlődés a minél nagyobb tudatosság felé mutat. Ha a pszichológiánál maradunk, az analitikus irányzatok célja is a tudattalan jelenségek megértése, feldolgozása és integrálása, ami magában foglalja a konkréttól az absztrakt felé való elmozdulást (pl. nem ragadok le egy-egy tünetnél, hanem igyekszem megérteni a mögöttes - sokszor nagyon szimbolikus és absztrakt - okokat). Ide kapcsolódóan megjegyezném, hogy a matematika számomra nemcsak az integrálást meg a vektortereket jelenti. Minden, ami nem mond ellent önmagának, az az én fogalmaim szerint végső soron matematika.

- "És ismét fontos mérföldkő: A matematikában nagy affinitású emberek gyakran nagyon esetlenek az élet többi területén. Gyakorlatiatlan, impraktikus emberek az élet rengeteg területén, főleg a szociális érintkezés terén."

Szerintem ezek tanulható dolgok, ha nem jön ösztönösen. Aki nálam introvertáltabb, az festi magát. Ennek ellenére idővel megtanultam az emberekkel bánni (aneszt-intenzíves szakorvos vagyok, nem okoz problémát levezényelni egy újraélesztést vagy koordinálni egy csapatot, ha erre van szükség - a matek szakot szerelemből csinálom másoddiplomaként).

- "Nem csoda hogy iskolában az egyetlen óra ami közösségek létrehozására (barátságok) alkalmas, az a tesi."

Ez is emberfüggő. Nálam csak súlyos komplexusok forrása volt, másoknak maga a megváltás. Csak azt tudom erre mondani, amit fentebb írtam: az emberek sokfélék, és ehhez az oktatásnak rugalmasabban kellene alkalmazkodnia.

- "A matek tehát nem mutat összefüggést az közösségen belüli sikerességemmel."

Furcsa módon a barátaimat gyerekként nagyrészt úgy szereztem, hogy segítettem nekik a matek háziban :)

- "Az pedig hogy az agyat ezzel edzenéd. az agyat bármivel edzheted (sejtbiológia tanáromtól tudom, aki kifejezetten az idegszövetre specializálódott szakember)."

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Nem tudom, mennyire számít az, hogy mivel edzed az agyat, éppen ezért most magamon végzek egy kísérletet. Az orvosin hatalmas mennyiségű információt kellett kezelni, de az absztrakciós készség kevésbé volt fontos. Most a matek szakon pont fordítva van. Kíváncsian várom, másképp fogok-e látni bizonyos dolgokat, ha befejeztem a képzést.

-"Azonban azzal nekem is problémám van, hogy olyan tananyagot (matematika) kell még egyetemen is tanulnom, amiről tudom hogy semmi szükségem nem lesz rá."

Ezt megértem, de szegény matematika nem tehet róla. Anno nálunk is voltak olyan dolgok (pl. redoxititrálások, vagy az N-glikoziláció az ER-ban), amik nem jönnek elő a klinikai munka során.

- "Az oktatási rendszert ideje lenne hatékonyság oldaláról korszerűsíteni, mert egy rettentően ineffektív mód az, hogy adathordozót akarunk csinálni mindenkiből abban a korban amikor az adatok mennyisége feldolgozhatatlan tömegűvé vált, és amikor egy-egy ember önmagában már semmire nem képes."

Tökéletesen egyetértek. Egyébként számomra a matematika nem is adatok tömegét jelenti, hanem egy gondolkodási módot. Azért szeretem, mert óriási lökést adott a fantáziámnak. Ha egyénre szabottan, jól tanítanák, talán több embernek jelentene élményt, nem pedig tortúrát.

"Pedig az egész kultúránk alapja a matematika"

Az egész életünk alapja a biológia, mégsem tanulod első osztálytól érettségiig heti négy órában, úgy, hogy még egyetemen is benyomnak belőle egy félévet a tanrendedbe. Pedig a biológiában arányaiban több a hétköznapi laikus ember által használt infó. Én tisztelem azt, aki ért a matekhoz, de én az idegen nyelvek felé orientálódtam, már 12-14 évesen tudtam, hogy ebből az információhalmazból nekem kb. a négy alapműveletre meg a mértékegységekre lesz szükségem, ennek nagy része megvolt már óvodában, innentől 11-12 éven át fölöslegesen cseszték el az időmet vele. Jó lenne, ha legalább gimiben választani lehetne, hogy humános vagy reálos akarsz lenni, és élesebben különválnának, nem kellene egy leendő műfordítót koordinátageometriával fárasztani (és egy leendő matematikusnak se kellene napra pontosan tudni pl. a francia forradalom eseményeit, tekintve, hogy abból is aki nem történész, az legfeljebb az évre fog emlékezni).