Baj, ha nagyon gyerekes vagyok, de jó nekem így és nem akarok változtatni? Van még, aki így érez?

Nem baj.

Más kérdés, hogy miként fogsz tudni tőle az életben boldogulni.

Ami azt illeti se én, se 1-2 kollégám nem az az igazi megkomolyodott felnőtt, hanem baromkodunk egész nap. Viszont a munka megy, amikor a helyzet megköveteli, akkor igenis megvan a kellő komolyság és szakmai felkészültség. De amúgy bolondok vagyunk mind.

Az a lényeg. Amikor muszáj, akkor felnőttnek kell lenni.

De ha nem az, akkor elárulom: azok az emberek maradnak tovább fiatalok és vidámak, akik hagyják a bennük élő gyereket játszani, amikor lehet.

Az rendszeres, hogy ugratjuk egymást bent. Címkét ragasztunk egymás hátára. Átvágjuk egymást (de csak úgy, hogy ne legyen komoly következménye). Kiforgatjuk módszeresen egymás szavait, a másik vérét szívjuk non-stop, amivel csak lehet.

A semmiből, egyszer csak hirtelen nekiállunk egy helyben táncikálni vagy hülye hangokat kiadni. (Természetesen úgy, hogy ezt valaki lássa és lehessen nevetni ezen is.)

Látványos hisztik és nyűglődések, szintén hogy nevessünk.

Ha valami megkomolyodott (és savanyodott) ember látna minket, biztos lenne benne, hogy a helyi zártosztály különítménye vagyunk.

És mondom, ennek ellenére a munka el van végezve, a lehető legkevesebb hibával, ha baj van, azonnal vérkomolyság és profizmus és egymás támogatása, bevédése.

Imádom, hogy ilyenek a kollégáim. (Meg igazából a főnökeim is.)

Ha önellátó vagy, akkor ez nem baj, de ha ez abban nyilvánul meg, hogy a párodnak kell figyelnie a szuksegleteidre (pl magadtól nem mész ruhát venni, nem csinálod a házimunkát hacsak rád nem szólnak, stb) akkor jobb, ha osszeszeded magad.

De ha csak azért tartod magad gyerekesnek mert még huszon-x évesen is szereted a narutot, akkor azzal nincs gond.