Képtelen vagyok elengedni gyermekkori házunkat! Hogyan dolgozzam fel?

Dehogynem. Tárgyak jönnek-mennek. Nincs igazi értékük.

Az emlékeidet nem veheti el tőled senki. Most szembesülök azzal, hogy tíz évvel a kirepülésem után mennyire átalakul a környék, ahol felnőttem.

Ez ilyen. Üdvözöld a változást, ne zárkózz el tőle, mert jót is hozhat. Lehet, hogy szebb és jobb házban fogsz élni, mint az volt.

Tudom, kedvesebb nem lesz, mint az ember "szülőháza". De el kell tudni engedni a múltat ahhoz, hogy teljes szívvel megélhesd a jövőt.

Hozz el emleket.

En pl amikor anya karjàban voltam polyàs babaként a fenykepen mögöttünk volt egy àllatször falvédö, nos mi is költöztünk kb 6 szor mashova, de még amikor èrettségiztem is ott volt a szobàmban ez a falvédö.

Szoval ne teglàkhoz helyhez ragaszkodj, kapaszkodj olyan emlékekbe ami vihetö. Egy zenélö ora amivel pl csecsemöként is altattak, az elsö kisautod/macid amit szeretettel adtak, az elsö tenyérlenyomatod, föleg a közös csalàdi fotok. Nekünk még olyanok is megvannak mikor még meg sem születtem es ahol pl apa gitározott anyànak falon poszterek a hàttérben :)

Sokkal többet jelent.

Nàlam ez az érzés most mama hàzàval van amugy mert eladjàk ahol cseperedtem minden nyàri szünetben, mindig àllotükörnél csodalkoztam hogy jé tavaly még nem értem el pl a fésütartot, minden èvben neztem ahogy mekkorat nöttem, stb, szoval nekem sem maradt onnan semmi tàrgy igazàbol, de nagyban vigasztal a megannyi emlék mikor mamàval énekeltünk, gyümölcsöztünk, kertben fürödtünk a kàdban nyàri estén csupa rozsaillatu rozsakertben, ezeket nem is lehet csak belül magunkban tovabb vinni.