Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ez a hiszti az otthonmar...

Miért ez a hiszti az otthonmaradás miatt?

Figyelt kérdés

A korlátozások kezdete óta olvasom, hallgatom ismerősöktől, hogy megőrülnek otthon, a bezártság kikészíti őket. Most komolyan? 1 hónapja tart, és igazából pár korlátozást leszámítva mi változott?


Oké bevallom, én előnyből indulok, mivel nincs sok barátom, introvertáltságomból adódóan nincsenek túl magas szociális igényeim, de.. ugyanúgy eljárok túrázni, kerékpározni, esténként egy egészségeset sétálni. Szeretek olvasni, így ez napi 1-2 órámat lefoglalja. Ott a Netflix, a Prime, HBO, ha filmezni, sorozatozni szeretnék, ez simán 2 óra naponta. Szabadidőmben pókerezgetek még, rubik-kocka algoritmusokat tanulok, képszerkesztéssel foglalkozom, csillagász blogokat bújok, stb., ez ismét több óra. Emellett a feleségemmel szoktunk társasozni, főzni, takarítani, kocsit mosni, stb., így általában mindig van közös program. Abszolút nem tudok unatkozni, és hozzáteszem, panelban élek.


Megértem, hogy sokaknak erős társadalmi függése van, és emiatt borzasztóan élik meg a mindennapokat, mindemellett baromi fantáziaszegény életük lehet, akiknek ez a kritikus pár hónap ennyire elviselhetetlen, OTTHON.


2020. ápr. 19. 20:06
 1/8 anonim ***** válasza:
88%

Megválaszoltad a saját kérdésed. Te neked van a négy fal+a flexelt hobbiaid.

Én utazni imádok, kávézni és étterembe járni barátnőmmel hobbi szinten. Gondolom ezek nem olyanok mint a csillagászati blogok hogy mindenhol fenn vannak.

2020. ápr. 19. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
82%

Vissza kérdezek. Miért ez a hiszti, hogy másnak miért nem jó otthon?


Nyilván akinek nem sokat változtatott az életén a dolog, az könnyen beszél.


Az is erős kijelentés, hogy "fantáziaszegény az életük" hiszen lehet ezer dolgot csináltak a korlátozások előtt, csak ez most mind ugrott. Ha valaki extrém sportokat űz, repül, utazik, eladásokat tart, világot jár annak nyilván nem lesz egyszerű otthon ülni.


Nem mindenki szeret otthon olvasgatni, filmezgetni, sorozatot nézni. Ami neked "hobbi" az a másik számára maximum idő elütés. ÉS nyilván elvan az ember, kitakarítja a házat az 1 nap, lemossa a kocsit az 1 délelőtt. Aztán marad a hónap többi napja.

2020. ápr. 19. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Én eddig is jól megvoltam itthon viszont mióta itt a koronavirus még a parkba se megyünk le sétálgatni. Nekem ez pl. szar
2020. ápr. 19. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
74%

Te legalább otthon maradhatsz. Nekünk be kell járni dolgozni a kollégákkal, akik nem nevelünk gyereket, nem vagyunk krónikus betegek, nem múltunk el 60 évesek... azaz nem tartozunk a veszélyeztetettek közé, hiába tudnánk otthonról is dolgozni, használjuk a tömegközlekedést munkába járáshoz, mert nincs más alternatívánk, ahol most ott csöveznek a hajléktalanok, mert annyira sem ellenőrzik, mint ezelőtt, bárki bekattanhat az utasok vagy járművezetők közül (már volt is ilyenből hír), és örülhetek, ha ez nem ott és akkor történik meg, amikor és ahol én épp ott vagyok.

Örülj, hogy te otthon lehetsz, és MARADJ CSENDBEN!

2020. ápr. 19. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 Sic Semper Tyrannis ***** válasza:
100%

Neked ott a feleséged társaságnak.


Én teljesen egyedül vagyok itthon, és csillagászkodni, olvasni, sorozatozni, filmezni, stb. én is szoktam, de uram bocsá', hogy hiányzik az a heti egy alkalom, mikor összeültünk a haverokkal a kocsmában egy jó pofa sör mellett, és dumáltunk, vagy épp hallgattuk a hely "troll-részegét", ahogy nagyobbnál nagyobb baromságokat hord össze. Ezt nem tudja helyettesíteni egy vígjáték...

Vagy az koncert 2 havonta, ahová elmentem, és úgy igazán ki tudtam kapcsolódni, leereszteni a gőzt, tombolni egyet szintén a haverokkal, barátokkal. Előreláthatólag én ezt a részét egész évre beszoptam...

2020. ápr. 19. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Elnézést, valószínűleg félreérthetően fogalmaztam.


Rendszeresen utazunk külföldre, illetve belföldön is, eljárunk étterembe, moziba, koncertekre, és még számos olyan helyre, ahova most nincs lehetőségünk. Természetesen ez nekem is hiányzik, én arra próbáltam rávilágítani, hogy ezek hiányában is bőségesen letudom magam foglalni, és amiket felsoroltam, csak néhány "hobbi" volt a sok közül.


Azért jött a kérdés, mert számomra érthetetlen, hogy miért olyan világi probléma nélkülözni a kávézót meg a kocsmát néhány hónapra. 1 hónapja tart, és úgy fest, hogy őszre ebből már nem marad semmi, ennek ellenére néhányan úgy viselkednek, mintha 5 éve tartó zombijárvány uralkodna.

2020. ápr. 20. 08:58
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Nekem abból van elegem, hogy otthonról baromi könnyen osztják ki azokat, akiknek be kell járni dolgozni. Én általában főzök és viszek ebédet a munkahelyemre, de ha épp nagyon fáradt vagyok, akkor munkából ki kell mennem ebédért, több kollégám van, aki nem főz, hanem kimegy behozni ebédet, egyik kolléganőm mesélte, hogy mikor kiment ebédért, kinézték az öregek, hogy mit keres ott olyankor. Egyesek már az érettségizőkre is rászálltak, hogy hogy képzelik, hogy érettségizni akarnak, miért nem jó nekik az év végi jegy, miért nem jó nekik fél évvel később... Jó lenne, ha az emberek békén hagynák egymást a nagy pánikolásban. A hatóság dolga a büntetés, másnak nincs joga ítélkezni, azt hiszem.
2020. ápr. 20. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 Sic Semper Tyrannis ***** válasza:
100%

#6: mert azt az időt, ami közben elrepül, soha többé nem fogod visszakapni. Soha többé nem lesz még egy 2020-as tavasz, nyár. Mindent megszerezhetsz, elveszthetsz és visszakaphatsz, kivéve az időt. Az idő a legnagyobb kincs. És most azzal játszanak, akik pánikolnak.


Halott Pénz - Élnünk kellett volna c. dala már most, de fél-1 évvel később baromi nagy jelentéssel fog bírni.

2020. ápr. 20. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!