Ki mit kezd az életével?

Elvesztem, sodródok.

Ezen már én is elfilozofáltam párszor. Mi az élet értelme? Nekem van erről egy roppant egyszerű elméletem: az élet értelme a megtapasztalás. Amennyiben az univerzum egy teljesen élettelen, itt-ott anyaggal kitöltött képződmény lenne, amiből hiányzik az élet minden formája, akkor lényegében teljesen értelmetlen lenne, hiszen mi értelme van valaminek amit nincs senki és semmi ami megtapasztalhatna, létezik, de ugyan minek? Tehát az élet (és különösen az intelligens élet) értelme (szerintem), hogy megtapasztaljuk, felfedezzük a körülöttünk létező világot, ezzel is értelmet adva neki. Sajnos az emberiség nem áll még azon a fejlettségi szinten, hogy elhagyva ezt a bolygót elindulhasson felfedezni a világűrt, de lassanként efelé haladunk. Addig is marad a megszokott mókuskerék, amiben még jó pár generáció leéli majd az életét (sajnos a miénk is) mielőtt egyáltalán előáll a világűr felfedezésének lehetősége. Egy nap a leszármazottainknak meg lesz erre a lehetőségre, ha csak addig ki nem pusztítjuk saját magunkat. A kérdésre válaszolva, hogy én mit kezdek az életemmel: igyekszem az emberiség számára is hasznos dolgokkal eltölteni (mérnöki pálya) és rájöttem az elmúlt pár év alatt, hogy van némi affinitásom a tanításhoz, szeretem átadni a megszerzett tudást a nálam fiatalabbaknak és jó érzéssel tölt el, ha másoknak segíthetek (ezért is igyekszem hasznos válaszokkal szolgálni itt a gyakorin 🙂). Egyenlőre elvégzem a munkámat, képezek másokat és apránként haladok előre az életben, de később szeretnék valamilyen részt vállalni az oktatásban. Egyre nagyobb motivációt érzek e-tekintetben. Annyi biztos, hogy egy cél kell az életben. Mi vagyunk az egyetlen élőlény a bolygón ami tisztában van a saját halandóságával, mindenkiben ott a tudat, hogy egyszer eljön a vég. Ez már önmagában egy akkora pszihés stresszfaktor, amit megfelelő életcél hiányában nehéz téboly, vagy lelki betegségek nélkül elviselni. Ha nincs semmi amiben az ember kiteljesedhet, nincs semmi amivel élvezetesen le tudja magát foglalni, akkor elég csúnyán el tud hatalmasodni az emberen a halálfélelem, a kiábrándultság, a depresszió, a rosszindulat és az élet egy lelki pokollá degradálódik, amiből 2 irányba szokott tovább vezetni az út: önpusztítás (amibe az öngyilko*ság is bele értendő), vagy a rosszindulattól/dactól vezérelt bosszú az élettel szemben, amiért szembe kellett nézni a saját halandóságunkkal és az élet szenvedésével. Utóbbi pl. az iskolai mé*zárlók, és társadalommal szembeni bosszútól fűtött tömeggyil*osok esete. Azt gondolom, meg lehet érteni, át lehet érezni ezen elkövetők lelki szenvedését és motivációját, de oda azért mégsem kéne eljutni, ha van más választás, márpedig van. Fontos, hogy legyen célod az életben, és ha lehet az egy erkölcsileg jó cél legyen. Fejleszt magad, segíts magadon, segíts a családodon és a közvetlen közösségeden, ha megteszed jobban fogod érezni magad és egy kis szerencsével (nem állítom, hogy minden esetben) beindíthatsz egy pozitív láncreakciót magad körül. Természetesen mindig lesznek rosszakarók és olyanok, akik csak kihasználnának, de őket meg kell tanulni felismerni és elszigetelni magad tőlük amennyire lehetséges, egy idő után úgy is leszállnak rólad. Ha valaki nem ért veled egyet, igyekezz megérteni az álláspontját és nem automatikusan elutasítani, ha nem győzött meg az érvelése, akkor észérvekkel próbáld őt meggyőzni és ne az embert magát kritizáld, hanem csak azt amit mondd (asszertív kommunikáció). És végezetül, ha jót akarsz magadnak, tartsd nagyon távol magad a politikai eszméktől, semmi jóra nem vezetnek (példának lásd: a teljes 20. század).

Önkéntes munkát végzek a Közel-Keleten.

#25: A tökéletes válasz, nekem is ez az életfilozófiám. Minek hajtani, hajszolni a pénzt, ha a vége ugyanaz? A materialista világnézet amúgy is távol áll tőlem.

Én fogyatékos vagyok semmit nem tudok kezdeni az életemmel, megyek az árral, nincs választásom, rettenetesen rossz, egyedül, magányosan,