Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Oltásellenes lennék?

Oltásellenes lennék?

Figyelt kérdés

Kétszer már oltottak, gondolkodom a harmadikon is, de már több dolog összeadódott bennem amiért kezdek szkeptikussá válni:


- az nonszensz, hogy 4-6 havonta fogok oltásra járni

- lehet vele vitatkozni, de a mai napig nem ismertek az oltások hosszútávú hatásai; nem véletlenül két Astrára nem ajánlanak egy harmadikat, de idesorolhatnám a Janssen körüli kálváriát is; kicsit sem megnyugtató

- oltakozunk eszetlenül a járvány közepén, ez nem így működik

- az isten tudja, mikor kerekedik felül egy mutáció ami magasról tesz az oltásokra, lásd Omikron

- hiába oltjuk magunkat, ha az evolúció ezt nevetve felülírja; lehet jönni azzal, hogy majd hozzáigazítják a vakcinát az adott vírushoz (lásd influenza), de belátható, hogy így folyton visszaérünk majd oda, ahonnan elindultunk

- állandó, félrevezető és ellentmondásos információk áradata a médiából: sikít a WHO, hogy nyakunkon az Omikron, erre elkezdik korlátozni több országban is a beutazást, majd azzal jön a WHO, hogy ezt ne tegyék, felesleges. WAT; és ez egy db hír volt az elmúlt napokból, ebből több tucat jut egy hétre

- egy érdekes történet ismerősi körből: kollégám felesége pozitív covid tesztet produkált, kollégámat nem tesztelte senki, nem kérték, hogy maradjon otthon, nem kellett karanténba vonulnia. Saját, jól felfogott érdekében döntött úgy, hogy mégis otthon marad, elvégre úgy gondolta, hogy ő is megfertőződött. Eltelt 1 hét, nulla tünetet produkált, majd betelefonált a munkahelyére, hogy esetleg bejöhet akkor dolgozni? Simán jöhetett, teszt nélkül, azóta sincs semmi baja. Hozzáteszem oltatlanok.

- érdekes megfigyelni és összevetni a statisztikákat: nálunk például szép számmal halnak bele a vírus okozta szövődményekbe, a szomszédos Ausztriában meg köszönik, jól elvannak. Miért is? Mert az egészségügyi rendszerünk romokban. Nincs orvos, nincs ápoló, nincsenek kielégítő körülmények, nincs szabad ágy, nincs kezelőszemélyzet a lélegeztetőgéphez, stb. Ezzel szoros korrelációban van a magyarok általános egészségügyi állapota. Tehát kimondható, hogy az a napi pár száz áldozat jó eséllyel az évtizedek óta züllesztett egészségügyi rendszer miatt esik áldozatul a vírusnak, és nem pedig azért, mert az immunrendszer ne bírna ezzel megbirkózni normál esetben.


Tudom, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonnom a mikrokörnyezetemből. Tudom, hogy működik a tudomány és tudom, hogy működik egy vírus. Tudom, hogy mi az a tömeghisztéria és eltudom szeparálni az álhíreket. Ennek ellenére én most így látom a helyzetet.



2021. nov. 29. 12:29
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
0%

#20: mert azt kellene kommunikálni, hogy attól még nem lettél superman, hogy beoltattad magad.


És akkor mi a hosszútávú megoldás szerinted? Mert szerintem az, hogy szépen mindenki beoltatja magát. A kanyaró, gyermekbénulás is lényegében eltűnt, méghozzá a kötelező oltás bevezetése miatt.

2021. dec. 1. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
37%

Ez a kifogásgyárosok gyűjteménye.


"az nonszensz, hogy 4-6 havonta fogok oltásra járni"

- Nem tudjuk, hogy milyen rendszerességgel kell oltásra járni. Azt tudjuk, hogy az első két oltás védettsége általában 4 hónapig tart. Lehet, hogy a következő emlékeztető oltás egy év, lehet, hogy 3 hónap.

Én úgy vagyok vele, mint a fogmosással: ahányszor szükséges, annyiszor megteszem, és nem akadok fenn, hogy ez nonszensz, hogy este is mossak fogat, amikor reggel már mostam.


" lehet vele vitatkozni, de a mai napig nem ismertek az oltások hosszútávú hatásai; nem véletlenül két Astrára nem ajánlanak egy harmadikat, de idesorolhatnám a Janssen körüli kálváriát is; kicsit sem megnyugtató"

- Szerintem az is elég, vagy sok, ha azt tudod, hogy a saját oltásodra mit javasolnak. Lehet, hogy egy oltásnál még egy ugyanolyat nem azért nem ajánlanak, mert veszélyes, hanem azért, mert a másik típusú kombinációval hatékonyabb védelmet nyer az ember. De érdekes, hogy az oltással szemben milyen nagy bizalmatlanság van, mennyire szakértője akar lenni az ember, miközben ezer más dolog sokkal nagyobb hatással van rá... Ha belegondolsz, biztos tudsz rá példát mondani bőven.


"oltakozunk eszetlenül a járvány közepén, ez nem így működik"

- valóban célszerű lenne járványmentes időben oltakozni, de sajna nincs ilyen. Az emberek meg már csak olyanok, hogy járványvölgyben lelazulnak, és nem oltakoznak, járványban vannak beszarva esetleg.

Azért lehet csökkenteni a veszélyét a fertőzésnek arra a két hétre, amíg kialakul a védettség, legalábbis ha valaki nagyon akar, az tud rá megoldást, én pl. ha kell mennem valahova, biciklizem, nem buszozok.


"az isten tudja, mikor kerekedik felül egy mutáció ami magasról tesz az oltásokra, lásd Omikron", "hiába oltjuk magunkat, ha az evolúció ezt nevetve felülírja; lehet jönni azzal, hogy majd hozzáigazítják a vakcinát az adott vírushoz (lásd influenza), de belátható, hogy így folyton visszaérünk majd oda, ahonnan elindultunk"

- Valóban. De már az is valami, hogy az első négy variánstól nagy mértékben védve van az ember. Az sokkal veszélyesebb, ha több variáns egyszerre támadja le a szervezetet, és mind totál erősen. A mutánsok leginkább az oltatlanokban alakulnak ki, ezért is indokolt az oltás.


"egy érdekes történet..."

- Nem is mondom, hogy a kormányunk a helyzet magaslatán áll, különben nem lennénk éllovasok a lakosságarányos elhalálozások számát tekintve. Ennek semmi köze a vakcinához.


"érdekes megfigyelni..."

- plusz egy indok az oltásra, a védettség maximalizálásra.

2021. dec. 6. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!