Ha nem emlékeznél a multadra, ki lennél ma?

4-es vagyok.

Elsőre nem is akartam erre a kérdésre válaszolni, mert maga a kérdés értelmetlen. Azzal, hogy nem emlékezünk a múltunkra, attól még azok maradunk, akik vagyunk. Azonban jött ez a kiegészítés a kérdező részéről:

"Csak azt vesztenéd el a multból ami miatt az vagy ma aki"

Ezen már elgondolkodtam. Ha elvesznének a múltamból azok a dolgok, amik miatt az vagyok ma, aki vagyok, akkor én ma színész lennék, és lehet, hogy a közönség kedvence lehetnék. Történt, hogy a szüleim megkérdezése, beleegyezése és tudta nélkül felvételiztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára (akkor még így hívták), és felvételt nyertem. Amikor szüleimet mindezzel szembesítettem, ők megtagadtak tőlem minden anyagi segítséget (voltam 18 éves), sőt végleges kitagadással fenyegettek, ha akaratuk ellenére ezt a hivatást választom. Így én egy felvételt nyert emberként ezt nem mertem megtenni, és a szüleim által preferált iskolát végeztem el, amit szívből gyűlöltem, bár a végzettségem által betöltött munkakörömet legjobb tudásom szerint láttam el. Édesanyám a halálos ágyán bocsánatot kért tőlem, amiért meggátoltak az álmaim megvalósításában.

Amiért mindezt kiegészítésként leírtam, annak oka az, hogy nem értem a lepontozásomat.

A színészi hivatás a ti szemetekben is annyira lekicsinyelendő, mint ahogy a szüleim szemében volt? Egyébként semmi gond ezzel, mindenki azt tart kiemelkedő teljesítménynek, vagy emberi pozitívumnak, amit akar.