Miért lehet hogy magamat nem tudom szeretni ha valaki rossz véleménnyel van rólam?

Soha nem értettem, hogy miért foglalkoznak emberek mások véleményével?

Különösen, ha a számukra fontosak nagyon szeretik őket?

Olyan nincs, hogy mindenkit, mindenki szeret, különösen noname idegenek!

Te sem szeretsz mindenkit, sőt biztos van, akit egyenesen utálsz, mégsem lesznek ezek az emberek lelki betegek miattad.

Tojni bele Kérdező és elfelejteni az idegenek felé a megfelelési kényszert, mert ebbe mire megöregszel bele fogsz dilizni.

Olvasd el a "Molnár, a fia, meg a szamár" mesét, nagyon tanulságos!

Teljesen világosan leírja, hogy úgy nem lehet létezni, hogy az mindenkinek egyformán tetsszen. Akkor nem egyszerűbb úgy élni, hogy neked tetsszen és a többit engedd el a füled mellett!

* Az utolsó mondatom után kérdőjel kellett volna.

(1-es vagyok)

Első hozzászóló, sajnos sok ember nem tudja ilyen könnyen azt mondani, hogy na, mától leszarom az emberek véleményét, mert nem ilyen egyszerű, bármennyire is akarja. Ha pl sokat bántottak gyerekkorodban, akkor elhiszed magadról, hogy szar vagy, senki sem szeret, és nem is fog. Emiatt lesz egy alap félelmed, ami irányítani fogja az életed. Vagy elkerülöd az embereket a sok kudarc miatt, és szenvedsz a magánytól, vagy megfelelési kényszered lesz, és próbálkozni fogsz, de minden apró hibát úgy élsz meg, hogy ez azért van, mert megint szar voltál.

Ezt rohadt nehéz átírni magadban, vannak olyanok, akik több évtizedig küzdenek ezzel. Az önbizalomhiány nem egy apró jellemvonás, ami néha befolyásolja a gondolataid, hanem MINDENre hatással van az életedben. A döntéseidre, az emberi kapcsolataidra, a munkahelyedre, a céljadra, az általános közérzetedre... az élet minden területén előjön az, ha nem vagy biztos magadban. És ezt annyival nem lehet elintézni, hogy mától azt mondod, "ezentúl leszarok mindent". Kemény munkával lehet elérni a változást.

#4

Igaz amit írsz egy bizonyos embertípusra.

A másik típust meg az erősíti meg, amiben az előző megbukott.

Én egy könyvtárra valót mesélhetnék neked a kegyetlen és nehéz gyerekkorról, amiben részem volt, mellette arról, hogy még hol ezt, hol azt operálni kellett rajtam, hogy emberi külsőm legyen.

Még azt sem mondhatom el, amit a Kérdező, hogy

"...nem érem be azzal, hogy engem is 2-3 ember nagyon szeret és a többiekkel a szeretteim közül jól kijövök."

...mert engem a tutyi-mutyi kis apámon kívül, aki hajnalban ment, este későn jött a munkából, a kutya nem szeretett.

Én ezekből levontam a tanulságot és nem elbuktam, hanem felemelkedtem.

Szerettem mások helyett is magamat, alakítottam és képeztem a külsőmet-belsőmet, egy társaságközpontja vezéregyéniséggé válva, akit valójában nem érdekel az emberek véleménye.

Természetesen abban egyetértünk, hogy ez nem ment máról holnapra, de nagyjából 16-17 éves koromra elértem amit akartam.

Megkockáztatom, hogyha szerencsésebb körülmények közé születek, akkor lehet, hogy én is egy mimóza maradtam volna, aki mindenkinek meg akar felelni.