Alapjáraton vidám természetű, mosolygós ember vagy?

Elég pozitív vagyok, tudom élvezni a mindennapokat, megtalálom a lehetőséget mindig, hogy jól érezzem magam munka után is. De mosolygós típus az nem vagyok, valahogy nem vagyok az a típus, aki így mutatja ki az érzelmeit.

Sokan azt vihetik emiatt, hogy nem vagyok életvidám, pedig de. Persze nekem is vannak nehezebb időszakok, de ki szoktam jönni belőle

Az utcán elmerülök a gondolataimban, nem arckifejezéseket vágok, azokat esetleg automatikusan.

Amúgy is komoly vagyok, másokkal is jobban szeretek komoly témákról beszélni, filozofálni, mint röhögcsélni. Nyilván azt is kell, de nekem nem állandóan.

Úgyhogy nagyon nem vagyok mosolygós.

Sosem voltam túl vidám természet, az utóbbi időben, sajnos, kifejezetten pesszimista megnyilvánulásaim is vannak. A resting b!tch face nálam is roppant gyakori, de arra is volt példa, hogy (amikor nem figyeltem oda, milyen arcot is vágok) azt mondták, mérges/szomorú az alaptekintetem, vagy sokat nézek így. Ha rossz kedvem van, én sem játszom el az ellenkezőjét, nemcsak azért, mert nem tudom, hanem nem is szeretném.

Ezekkel ellentétben, viszont hamar el tudok mosolyodni, bár ok nélkül sosem teszem.

Emiatt az egész miatt nagyon sokszor megkaptam már, hogy megközelíthetetlen, ijesztő, vagy épp arrogáns vagyok első ránézésre. (az utolsó távolabb nem is állhatna tőlem) Szóval első benyomásokban csapnivaló vagyok. De még így is van/lehet valami bennem a pozitív oldalról, mert nem telik el úgy egy hét, hogy valaki ne szólítana le, hogy segítsek menetrendet nézni, vagy merre van ez és az. Ha tudok, szívesen segítek, nem arról van szó, csupán mindig meglepődöm, amikor nekem szólnak, pedig (ránézésre) sokkal kellemesebb személyek is állnak/mennek körülöttünk.

Az a gond, hogy sokan mondják, ez elhatározás kérdése, de függ attól is, hogy kik vesznek körbe.

Pont olvastam egy kérdést, hogy valaki utálja a családi összejöveteleket és pont közelgett egy, amit a háta közepére sem kívánt és valaki írta neki, hogy az egész hozzáállás kérdése és csak el kell határozni, hogy jól leszünk.

És egyre többet mondják mindenre, hogy elég csak elhatározni.

De elhatározni nem elég. Meg kell értenünk, miért vagyunk borongósak és sokszor a környezetünk miatt.

Ilyenkor mindig mondják, hogy mosolyogj, mert akkor másoknak is jobb lesz, de ez sem feltétlenül igaz.

Már milliószor volt, hogy csak szerettem volna jólérezni magam amíg együtt voltam valakivel és a másik félnek nem volt jó a kedve én meg nem akartam, hogy rámragassza. Hiába próbáltam mosolyogni rá vagy nyugtatni őt, mintha olaj mett volna a tűzre és méginkább próbált letörni, addig a pontig, amíg el nem érte a célját.

Sőt, volt, hogy eldöntöttem, hogy kirándulni megyek, de előtte egy ismerősömmel találkoztam, akinek rossz volt a kedve. Olyan lelkesen indultam neki a napnak és elég volt vele csak egy kis időt eltöltenem, én egyből mentem is haza, úgy, hogy zokogtam az út alatt az utcán.

De ne felejtsük el azt, akik csak a kötekedésükkel lomboznak le. Egy találkozó után simán érezheted magad csúnyának és butának.

És ne feledjük az embereket sem, akik random az utcán ordibálva beléd kötnek.

Így tényleg nehéz pozitívnak lenni.