Az normális ha megnyugtat az öngyilkosság gondolata?

Négyes, szövegértés elégtelen. A pszichológus önmagában jó ötlet, de magától úgy sem fog elmenni. Ami a baromság az az Afrikában éheznek duma... én voltam ha nem is depressziós, de disthymiás, sőt még mindig az vagyok, havanta ha csak kétszer-háromszor jut eszembe az, hogy de jó lenne meghalni, az már jónak számít, de az mindig felhúz, amikor valami idióta ezt a "éheznek és háború van" marhaságot hozza fel. Tudod mit? Nem érdekel, a legtöbb depressziós embert nem érdekli, attól nekem nem lesz jobb, hogy mások éheznek és háború van attól még éppen olyan kilátástalannak és szarnak látom a jelenlegi életemet és a háború és a halál egy tök szimpatikus alternatíva, mert a depressziósok utálnak élni, fáj az élet, tehát a halál egy kellemes dolog, mert ott legalább nincs magány, nincs fájdalom, csak a semmi van, a nemlétezés.

Szóval mielőtt osztod a baromságot jó lenne, ha megpróbálnád átérezni a másik ember helyzetét, mert ez a máshol éheznek duma csak árt és nem használ, arról nem is beszélve, hogy egy intelligensebb depressziós ember bizalmát ennél a mondatnál veszted el, mert nem érted meg őt, és csak sablonokat tudsz hajtogatni, mint egy papagáj. Ez nem önálló gondolat, hanem egy agyonhasznál sablon, amit a magadfajta szerencsés, akinek fingja sincs, milyen az, amikor meg akarsz halni puffogtat össze-vissza.

Osztom az előttem szóló véleményét. Az emberek nem úgy működnek, hogy ha szomorú valaki, akkor mutatsz neki egy képet az éhező afrikai néger gyerekektől, és vidám lesz, mert neki mennyire jó a sorsa azokhoz képest... Aki azt hiszi, hogy ez ilyen egyszerű, eléggé korlátoltan gondolkodik az emberi lélekről, már bocsánat. És itt még csak nem is a vidámságról és a szomorúságról van szó, hanem a depresszióról, ami egy betegség, a lélek betegsége.

Kedves Kérdező! Ennek ellenére én nem szorgalmaznám, hogy rohanj egyből pszichológushoz, mert a leírásaid alapján nem tűnik az állapotod olyan vészesnek. Persze én nem értek hozzá, nem vagyok pszichológus. Inkább azt tanácsolom, hogy keress magadnak valami jó hobbit, amit szívesen csinálsz, elmerülsz benne. A legjobb ilyenkor szerintem a társastánc. Íratkozz be egy tanfolyamra, menjél táncolni. El is fáradsz benne, társaságban is vagy, és a tánc nagyon jó, minden óra után ugrál örömében az ember... És ez nem tudom, miért van, de egyszerűen valamit felszabadít, és jókedvre hangol. Szeptemberben szoktak is indulni tanfolyamok, keress egyet!

Én mindig sokkal többre tartottam azt, ha valaki elfoglalja magát, és önmagában győzi le önerőből a lelki problémáit, mint azt, hogy egyből rohan a pszichológushoz...

Engem is megnyugtat. Ilyenkor mindig módszerekről olvasgatok, eltervezem és elképzelem az egészet, sőt, van egy jegyzettömböm is, amibe búcsúlevelekt írok, és mindig megkönnyebbülök tőle. De eszem ágában sincs megtenni, ennyi kielégít.

Számomra rendkívül megnyugtató a gondolat, hogy bármikor kiszállhatok.

Nem normális.

Velem is ugyanez van.

Csak azt nem tudom, hogyan tegyem meg úgy, hogy ne tudjanak megmenteni.