Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért olyan divatos manapság...

Miért olyan divatos manapság betegnek lenni?

Figyelt kérdés
Konkrétan a születési fejlődési zavarokra értem ezt. Annyi embertől olvastam már itt, hogy én ez vagyok, én az vagyok, mert valamiben különbözik a többiektől a suliban, és akkor már biztosan betegség miatt (például az osztályában mindenki 2-3-as matekból, egyedül neki van mindig hibátlan dolgozata, akkor ő biztos autista, azért érti ennyire, vagy mert túlságosan rendmániás, és nyilván az is csak beteg személyeknél van). Nálam még 5 éves koromban szakértő orvosok diagnosztizáltak fejlődési problémát, amiről később megállapították, hogy ez Asperger, most 22 vagyok, de akárhol megemlítem ezt (egyetemen vagy munkahelyen), mindenhol az első reakció, hogy "na, megint egy önjelölt autista", egészen addig, míg be nem mutatom a papírokat róla. És az ilyenek miatt csak még jobban lenézik azt, aki tényleg beteg, mert már nem lehet komolyan venni. Pedig én tudom, milyen ez. Hogy a suliban is kénytelen voltam 4 évig magántanuló lenni, mert ott annyira előjöttek a tünetek, hogy pszichiátrián feküdtem többször hetekig kezelés miatt, és azóta is gyógyszereket kell szednem, hogy viszonylag normális életet tudjak élni. Ha lenne rá valami ellenszer, én biztosan beszedném, mert gyakran van olyan pont, amikor saját magamat se tudom elviselni, nem is értem, hogy a közvetlen környezetem, főleg a kollégiumi szobatársaim hogyan tudtak így elfogadni. De miért jó ez a sok tinédzsernek, miért akarnak mindenáron valami problémát beállítani maguknak, miközben azt se tudják, milyen lehet azzal együtt élni?
2016. ápr. 2. 03:04
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:

Igen, van ilyen. Én azt bírom, hogy szeretek írni, és megkérdezik, grafomán vagyok-e. Tanárok is!


Hasonló cipőben járok, mint te, csak én általában titkolom: én OCD-s vagyok, orvos mondta ki. És pl. egy 9gag tele van OCD-s poénokkal, amik nem sértőek, csak elhanyagolható baromságok. Egy OCD-s nem ilyeneken izgatja magát, hogy mit tudom én, nem ugyanarra áll 2 könyv. Igen, van ilyen is, része a tüneteknek, de ez egy összetettebb dolog, sokan úgy képzelik, hogy az a nagy betegség, hogy egyszer megigazítod, és utána boldogan élsz.

2016. ápr. 2. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:

Persze szerepet játszanak genetikai tényezők is,de már az is nagyon fontos,hogy az anya mit él át a terhesség alatt.


Illetve,hogy a gyereket milyen külső hatások érik a posztemberionális fejlődés során.

2016. ápr. 2. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:

Még egy megjegyzés: én gyanítom, hogy pl. hajlamos vagyok depresszióra, és olvastam is, hogy OCD-seknél gyakori. De nem tudok róla, és így nem jelenteném ki magamra soha.



Amúgy szerintem több okból csinálják ezt az emberek:

1., ezzel igazolják a problémáikat

2., van aza jelenség, hogy elolvasod, mi XY betegség tünete, és hirtelen tényleg fáj is a hasad

--> ezek ugyanazok az emberek, akik elolvassák a Kos csillagjegy jellemzőit, és megdöbbennek, mennyire igaz rájuk

3., nincs következménye (értsd: azt nem mondja, hogy pl. rákos, mert az halálos betegség, vagy pl. egy influenzához tüsszögni kéne)

2016. ápr. 2. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
11 és 13-as van együtt
2016. ápr. 2. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:

"lnél te úgy 1 hónapot,amivel egyesek kénytelenek egy egész életet élni,akkor nem írnál ilyen baromságokat."


Nem olvastad el, amit írt.

2016. ápr. 2. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
100%
Sokan nézték a Dr. House-t.
2016. ápr. 2. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:

"Nem azt írta, hogy mentális betegnek lenni divat, hanem azt, hogy annak beállítani az embernek magát.

"


Szerintem egy átlag ember azzal sincs tisztában,hogy mit jelent az asperger szindróma.

Akkor mégis hogyan állíthatnák emberek magukról ezt orvosi diagnózis nélkül?


Még ha valaki azt mondja,hogy "depressziós" még meg is értem mivel a hétköznapi értelemben is használják ezt a szót az emberek.


De ilyenről még nem hallottam,hogy valaki diagnózis nélkül magáról azt állítja,hogy beteg.


Nekem is van mentális betegségem,és kb 18 éves koromig nem is volt betegségtudatom,mert nem éreztem betegségnek.

Sőt,nem is beszéltem róla senkinek...Nemhogy ezzel dicsekedtem volna..

2016. ápr. 2. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:

"Nem olvastad el, amit írt."


Nem a kérdezőnek szólt a válasz,hanem egy válaszolónak.

2016. ápr. 2. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
Én mikor az embereknek elmondom,hogy szociális fóbiám van,akkor van,aki azt sem érti hogy az mit jelent:)
2016. ápr. 2. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:

"Szerintem egy átlag ember azzal sincs tisztában,hogy mit jelent az asperger szindróma.

Akkor mégis hogyan állíthatnák emberek magukról ezt orvosi diagnózis nélkül? "

Pont ez a baj, hogy általában komolyabban nem is tudják, csak elolvasnak egy cikket és egyből keresik magukon a tüneteket. Ha pár illik, már mondják is magukra.

És ez a kérdező problémája is, hogy orvosi diagnózis nélkül jelentik ki magukról, hogy márpedig ők betegek.


"De ilyenről még nem hallottam,hogy valaki diagnózis nélkül magáról azt állítja,hogy beteg. "

Gyakorikérdéseken is jó pár ilyen jellegű kérdés van, ahol az illető leírja, hogy most ő ilyen meg olyan beteg, bár orvos nem diagnosztizálta. De ha a közeledben van általános vagy középiskola és bemész egy osztályba megkérdezni őket, lesz olyan, aki magáról azt mondja, hogy beteg. Ismerősöm unokahúgának az osztályában 20 lányból 5 "depressziós".

2016. ápr. 2. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!