Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ilyen beképzelt és...

Miért ilyen beképzelt és szűklátókörű az egyetemet végzett emberek jelentős része?

Figyelt kérdés

Ismerek olyanokat, akik lenézik a többi embert, mert azok esetleg nem végeztek főiskolát vagy egyetemet. Általában mérnökökre, tudományos végzettségűekre jellemző ez, mert ők külön el vannak ájulva maguktól. Félreértés ne essék, van köztük normális is, mint ahogy felsőbb iskolát nem végzettek között is rengeteg a hülye, de azért van egy jellemző réteg a diplomás mérnökök között, amelyiknek engem a begyöpösödöttsége, szűlátókörűsége zavar a legjobban. Nem hangoztatják, nem mutatják, de többször szembesültem vele, hogy valójában többnek tartják magukat a diploma miatt, mert hogy aki már egyetemet végzett, annak van egy rálátása a világra. Én meg inkább úgy látom, hogy jellemzően kevésbé mer gondolkodni az, akinek diplomája van, inkább azt követi, amit az egyetemen tanítottak, amerre ott terelték. (Ebben mondjuk sok híres értelmiségi, művész és filozófus is osztja a véleményemet, hogy az iskola nem éppen az eredetiséget hozza ki az emberekből.)


A felsőbbrendű értelemről is annyit, hogy ismerek ilyen említett mentalitású diplomásokat, akik több százezer forintot képesek voltak elkölteni egy méregtelenítő lábfürdető gépre, és még el is hitték azt a baromságot, hogy ez a szervezetből kioldja a mérgeket, a diplomával nem rendelkező ismerősöm meg megmutatta nekik, hogy ha a lábad nem rakod bele, akkor is koszos lesz a víz, mivel a vízben lévő vasról oldja le a rozsdát a gép. Ezért mondom, hogy a papír nem jelent semmit, mert lehet, hogy a másik embernek attól még sokkal több esze van.


Nem szimpatikus ennek a rétegnek a technikamániája sem. Mindenre modern kütyüket akarnak használni, arra is, amire egy darab papír százszor kényelmesebb. Azon kívül odavannak a technikai fejlődésért. Ha valaki csak egy kicsit is kritizálni meri ezt, akkor az szerintük menjen vissza a barlangba lakni, mintha csak ilyen végletes lehetőségek léteznének. Ujjongva éljeneznek, használnak olyan megoldásokat, mint a némelyik üzletben bevezetett önkiszolgáló kassza, nem gondolva rá, hogy semmi valódi kényelmi hasznuk nincs az egészből, viszont, ha ott vásárolnak, akkor előbb-utóbb egy csomó ember fogja elveszíteni az állását, mert nem lesz rá szükség pénztárosként. És ez szerintem rávilágít ezeknek a diplomás embereknek egy fontos jellemzőjére. Mivel a munkájuknak köszönhetően viszonylagos jólétben élnek, nem függenek másoktól, ezért nincs igazán kapcsolatuk a társadalom többi tagjával, elidegenednek tőlük, emiatt előítéletek és ellenszenv van bennük a más rétegekhez tartozók felé, vagy csak sima figyelmen kívül hagyás, és innentől aztán nem kell csodálkozni, hogy bármiféle szolidaritásnak még a gondolatától is idegesek lesznek.


De visszatérve a technikamániához. Egyáltalán, elég ellenszenvesnek érzem ezt a mentalitást, hogy a fejlődés, a kényelem, a biztonság és a célszerűség az egyedüli érték az említett gondolkodású embereknek, és úgy látom, hogy legjobban annak örülnének, ha mindenki mérnök lenne a világon. Nem fogják fel, hogy minden ember más, mást szeret. Valaki szívesebben végez kétkezi munkát, művel földet, kertészkedik, vagy éppen választ olyan munkát, amiben van valami kaland, utazás stb. Különben is, milyen világ lenne az, ahol nincs más választásod, csak az, hogy egy irodában görnyedsz? És ezek az emberek, akikről beszélünk, aztán folyton panaszkodnak, hogy fáj a hátuk X évesen, meg mindig szövegelnek a testmozgás fontosságáról, vagyis a saját életmódjuk legtökéletesebb kritikái ők maguk.


Arrogáns a hozzáállásuk a többi emberhez, úgy gondolják, a fejlődés csak jó lehet, és mindenkire rá kell kényszeríteni. Ők azok, akik minden (szerintük) alja munkát robotokkal végeztetnének, és akik szerint például a közlekedésben is robotokat kellene használni. Nem lehet őket meggyőzni, hogy ez mennyire nem működne jól a gyakorlatban, és hogy megint rengeteg ember veszítené el az állását, és megint egy kicsit szűkülnének a lehetőségek. Nem mehetnél például kamionsofőrnek, buszsofőrnek, pedig ismerek olyanokat, akik ezeket a munkákat szeretik, azért is csinálják. Vagy nem motorozhatnál kedvedre, nem autózhatnál, ha épp olyan vagy, hogy néha csak szeretsz menni valamerre, amerre a kedved tartja, mert ebben a jövőben minden járművet gépek irányítanak, és az ember bizonytalan láncszem. Aztán tipikusan jellemző ezekre az emberekre, ami ezzel az Uber céggel van. Jónak tartják, hogy egy, a világ másik végén lévő óriáscéget, ami minél nagyobb lesz, annál nagyobb hatalma lesz, támogassanak, miközben a magyar taxisoktól meg minden fillért sajnálnak. Pedig az a pénz itt maradna, amit a magyar taxis kap, nem csak neki lenne jó ez hosszú távon, nem?


Aztán meg a politika. Az ilyen ismerőseim rendszerint a modern bal felé húznak, és meg vannak győződve róla, hogy értelmesebbek, jobbak a többi embernél, és az általuk követett politikai ideológia tökéletes. Ha valaki kicsit balosabb hangot üt meg, akkor azt kinevetik, lekommunistázzák, ha meg simán konzervatív, akkor az nekik ostoba fideszes. Nem feltétlenül mondják, de egyértelmű a hozzáállásukból. Nem azt mondom, hogy semmiben nincs igazuk, de azért felfoghatnák hogy más ember mást tarthat fontosnak, más problémákat láthat a világban, mint ők. Én inkább csak azt látom, hogy ők folyton a demokráciáért aggódnak, mintha nem is ugyanabban a világban élnénk, nem veszik észre, hogy mennyi más súlyos probléma is van. Úgy gondolják, ők értelmesebbek a többi embernél, mert HVG-t olvasnak, miközben a politikában, gazdaságban nincs objektivitás, különböző iskolák vannak, például közgazdaságtanban is, és az éppen aktuálisan elfogadott trendet szokták az ilyen újságokat követni, mint például jelenleg a neoliberális ideológia. Az említett emberek mégis úgy veszik, hogy ők az objektív tényeket olvassák, és mindenki hülye, aki nem azt mondja, amit a HVG ír. Közben meg észreveszem, hogy más beállítottságú emberrel, aki esetleg nem diplomás, és aki tényleg gondolkodik, és nem csak az újságjában olvasott dolgokat mondja vissza, nem igazán tudnak vitatkozni. Ilyenkor egy ponton inkább lesöprik az egészet, dühösek lesznek, nem hajlandók tovább vitatkozni, és semmilyen önvizsgálatot nem képesek tartani, hogy esetleg valamit rosszul látnának.


Összefoglalva, te mit gondolsz erről? Szeretnél egy túl tökéletes, műanyag, szép új világban élni, ahol nincsenek lehetőségek, csak valami unalmas konzervlét?



2016. jún. 21. 00:31
1 2 3 4 5 6
 1/56 anonim ***** válasza:
57%

Ezt mennyi időbe tellet leírni? :O

Amúgymeg én nem foglalkoznék az ilyen emberekkel

2016. jún. 21. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/56 anonim ***** válasza:
83%
Kezeltesd a komplexusodat... komolyan. Vagy szerezz diplomát, ha ennyire befeszülsz a hiányától. De ne másokon verd le a saját kisebbrendűségi érzéseidet.
2016. jún. 21. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/56 anonim ***** válasza:
84%

Osszefoglalva:

Van ket ismerosod akik sikeresebbek nalad es tobb temaban is elter a velemenyetek es ez teged borzasztoan frusztral.

2016. jún. 21. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/56 anonim ***** válasza:
96%

Ez a robotmunka végeztetés robotokkal elég érdekes dolog. Sokat gondolkodtam már rajta.

Az a helyzet, hogy rengeteg a felesleges ember. Túl sokan vagyunk ezen a bolygón, és persze mindenkit megakarunk védeni, de nehogy már azért ne tudjon fejlődni az emberiség, mert akkor a távol keleti ferdeszeműek a 15 testvérükkel nem tudnak majd a gyárban robotolni az éhenhalás ellen és kifogni a létező összes védett tengeri élőlényt, csak mert úgy sincsenek még elegen, védjük meg őket, hátha kipusztul a Föld teljes halállománya. Egyre inkább borul fel az egyensúly. Az embernek nincs természetes ellensége, így túlnépesedik és feléli a bolygó minden tartalékát pár ezer év alatt.

Itt most választani kell. Maradunk ezen a szinten az emberi jogok és a társadalom miatt, vagy fejlődünk, és lehetünk saját magunk istenei akár egy másik univerzumban.

Szerintem a fejlődés hoz magával új szakmákat is, új munkalehetőségekkel.

2016. jún. 21. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/56 anonim ***** válasza:
79%

#4

Fúj! Gonosz diplomás!

2016. jún. 21. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/56 anonim ***** válasza:
95%
Jajj haggyál már :D Érettségim sincs.
2016. jún. 21. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/56 anonim ***** válasza:
87%
Akkor majd leszel! Mèg rosszabb. Skandallum!
2016. jún. 21. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/56 anonim válasza:
95%

Hidd el, a mernokok nem szuklatokoruek. Ha ragaszkodnak az egyetemen tanult dolgokhoz az azert van mert egy egyetem elvegzese utan lesz egy eleg komoly alazat az emberben, mert amikor elkezdesz egy egyetemet rajossz hogy semmi se olyan egyszeru es megsem vagy olyan okos.

Pl en orszagos masodik voltam gimiben matematikabol (versenyen) nagyonnagy volt az ego-m, de a bme-n egy felev mulva eleg szereny lettem mar.

Ha a mernok emberekben azt erzed hogy nagyra vannak magukkal hidd el nincsenek, azzal van a bajuk altalaban hogy a hetkoznapi emberek baromi okosnak gondoljak magukat, a semmire, es olyan nagy baromsagokat mondanak ugy ,hogy a kozepiskolas matekot sem ertik.

Es hidd el ahhoz hogy valaki mernok legyen rengeteg lemondassal jar, hatalmas munka. Es egyaltelan nem eleg ha tehetseges vagy. Vert izzadsz az egesz egyetemi idoszak alatt.

Es a mernoki munka egyaltalan nem unalmas, baromi izgalmas valamilyen mukodo dolgot kesziteni. Gondold el hogu a bmw nel dolgozol motorfejlesztesen, vagy a teslanal *.*. Elkepesztoen izgalmas munkak ezek de mondhatnek meg milliot. Pl kitalalod hogy fejlesztesz egy olyan szoftvert mely vegeselem modellellel tud szimulalni bolygorendszereket. Szoval gidd el nagyon izgalmas mernoknek lenni, persze vannak kevesbe izgalmas munkak is.

2016. jún. 21. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/56 anonim ***** válasza:
91%

Miből gondolod, hogy nem vagy olyan, mint akikről beszélsz? Mert amit itt ecseteltél hosszasan, az a saját világképed, ami néhol összecseng a valósággal, néhol nem.

Alapvetően ott szemet szúr az elfogultságod, hogy a diplomásokon belül kiemeled a mérnököket. Oké, ismersz pár mérnököt, de pontosan hányat is? És hányból vontad le ezt a következtetést? Gondolom a szám még az 50-et sem éri el. Ezek után nem érzed, hogy szűklátókörűségre vall, amit csinálsz?


"Nem hangoztatják, nem mutatják, de többször szembesültem vele, hogy valójában többnek tartják magukat a diploma miatt, mert hogy aki már egyetemet végzett, annak van egy rálátása a világra. Én meg inkább úgy látom, hogy jellemzően kevésbé mer gondolkodni az, akinek diplomája van, inkább azt követi, amit az egyetemen tanítottak, amerre ott terelték. (Ebben mondjuk sok híres értelmiségi, művész és filozófus is osztja a véleményemet, hogy az iskola nem éppen az eredetiséget hozza ki az emberekből.) "

Ha nem hangoztatják és nem mutatják, akkor mégis hogy szembesültél a dologgal? Gondolatolvasó vagy? Eléggé ellentmondásos, amit írsz. Aki egyetemet végzett, annak az általa tanult dolgokra van rálátása. Ha az egyetemen egy mérnök megtanulta, hogy ISO rendszer kell a cégnek, akkor azt nem azért hangoztatja, mert be van gyöpösödve az általa tanult dolgoktól, hanem mert jó a cégnek. 50 éve megvolt mindenki ISO nélkül, most már más a helyzet.

Azt pedig, hogy érted, hogy egy mérnök kevésbé mer gondolkodni? Pont ez a feladatuk, hogy újítsanak és javítsanak. Később saját magad is leírod, hogy ezt meg azt a modern technikát akarják bevezetni és ezért milyen gonoszak. Most akkor mernek gondolkodni vagy nem? És most az a baj, hogy mernek vagy az, hogy nem?

Mondanál pár híres értelmiségit, művészt és filozófust, aki osztja a véleményed? Mert akiket én ismerek, többségük nem magát az iskolát, hanem bizonyos tanítási rendszereket nem kedvel. Iskolába ők is jártak és ők is ott tanultak.


"Nem szimpatikus ennek a rétegnek a technikamániája sem. Mindenre modern kütyüket akarnak használni, arra is, amire egy darab papír százszor kényelmesebb."

Értem én, hogy raktározásnál a munkásnak kényelmes egy papír és egy ceruza, de attól még kétszer akkora munka később felvinni a megrendelések és a raktározás szempontjából a dolgot gépre. És nem szórakozásból vagy technikamániából viszik fel a gépre ezeket, hanem mert ez ad egy mai korban használható keretrendszert a dolognak. Ezeket ne úgy képzeld el, hogy xy emberkének tetszik a technika, ezért mindenkit szívatni akar vele.


Az önkiszolgáló kasszákat sem a mérnökök találták ki, mert épp kényelmes volt nekik. A cégnek előny, ha kevesebb dolgozót kell fizetni. Ez mindig is így volt, amiatt ne a mérnököket, hanem a cégvezetőket hibáztasd.


"És ez szerintem rávilágít ezeknek a diplomás embereknek egy fontos jellemzőjére. Mivel a munkájuknak köszönhetően viszonylagos jólétben élnek, nem függenek másoktól, ezért nincs igazán kapcsolatuk a társadalom többi tagjával, elidegenednek tőlük, emiatt előítéletek és ellenszenv van bennük a más rétegekhez tartozók felé, vagy csak sima figyelmen kívül hagyás, és innentől aztán nem kell csodálkozni, hogy bármiféle szolidaritásnak még a gondolatától is idegesek lesznek. "

Ez egyszerűen arra világít rá, hogy szociológiai témákról próbálsz úgy beszélni, hogy egyáltalán nincs rálátásod a dologra. Te egy céges gazdasági döntés alapján, amit a vezetők hoznak meg, messzemenő következtetéseket vonsz le egy szakmában dolgozó embercsoportról. Szerinted, ez mennyire lehet helytálló?


"Nem fogják fel, hogy minden ember más, mást szeret. Valaki szívesebben végez kétkezi munkát, művel földet, kertészkedik, vagy éppen választ olyan munkát, amiben van valami kaland, utazás stb. "

Ahány mérnököt ismerek, pár kivételével mind csinál valami hasonló. Ismerek kertészkedő, ejtőernyős, siklóernyős, makettezős és még jó pár hasonló mérnököt. Nem lehet, hogy te egyszerűen nem is beszélsz velük 2 szót sem? Vagy egyszerűen melletted az a 2-3 darab mérnök ilyen?


A közlekedés gépesítéséről sem nagyon gondolkodhattál sokat. Mégis, miért ne lehetne autózhatnál, ha robotok lesznek a vezetők? Feltűnt, hogy gépjárművek száguldoznak, sokan mégis a kerékpárt választják? Elég ritkán zár ki a fejlődés régi dolgokat.

De nyugi, még mindenki vezethet jó pár évig nyugodtan. Nyugodtan okozhatnak naponta balesetet az emberek.


Az Uberes részt sem igazán értem... Most akkor a mérnökök szociálisan elvannak zárkózva a társadalomtól vagy nem? Ha elvannak, akkor mi közük az Uberhez és miért lenne bármelyikük Uber sofőr?


A politikai részt meg nyugodtan húzd rá az emberek nagy részére, mérnökségtől és diplomától függetlenül.


Összefoglalva azt gondolom, hogy egyáltalán nem vagy nyitottabb és elfogadóbb azoknál, akikről beszélsz. Egyáltalán nem gondolod át jobban a dolgokat, mint ahogy másoknál nehezményezed.

2016. jún. 21. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/56 anonim ***** válasza:
92%

Mondasz néhány dolgot, ami megállja a helyét.

Összességében annyi baromságot hordtál össze, hogy felesleges, és lusta is vagyok boncolgatni, majd reagálni mindenre.

2016. jún. 21. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!