Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Kinek higgyek ebben a helyzetb...

Kinek higgyek ebben a helyzetben? A párom bűnöző?

Figyelt kérdés

Még régebben beleszerettem egy fiúba, a szüleim viszont kezdettől gyűlölték. De nem tiltottak meg semmi. Nem ellenezték a dolgot.

Pár hónap múlva apámnak az lett a dilemmája, hogy a barátom bűnöző. Apukámnak sok rendőr barátja van, és azt mondta, hogy segítséget kér tőlük, hogy nézzenek utána a páromnak. Mondta, hogy legalább biztos leszek a dologban, és ha ártatlan nem ellenzik a kapcsolatot, stb. Néhány nappal később elméletileg kiderült az igazság, miszerint a szerelemem maffiózó. Részletesen elmesélte, hogy milyen szörnyűségeket tett, én pedig bizonyítékot követeltem. Azt mondta, hogy majd a kapitányságon tájékoztatnak. Az időpont persze azóta sem jó.

Kényszeríteni akartak, hogy hagyjam el a barátomat, és többé ne beszélgessünk. Persze úgy csináltam, mintha hinnék nekik, de közben továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Elég érdekes dolog, mivel állításuk szerint figyelik a telefonját, az azon keresztül zajló beszélgetéseket. Akkor kérdem én, hogy hihetik, hogy végleg szakítottunk?

A szerelemem persze mindent tagad, és nagyon hitelesen teszi. Magamtól eszembe nem jutott volna ilyet feltételezni. De a szüleim éjjel-nappal arról beszélnek, hogy milyen ótvar bűnöző az exem...

Mostanában mindent gyanúsnak vélek, amit a párom csinál. Lehet, hogy csak paranoias lettem, és nem is hazudik? Vagy a szüleimnek lehet igaza? Mit tegyek most?



2016. júl. 16. 23:40
1 2 3 4 5 6
 31/55 A kérdező kommentje:
Azért kapta meg így a munkát, mert a nagybátyja cége. A kézlevágást meg egy percig se hittem el, csak az éjjeli elmászkálást nem tudom mivel magyarázni...
2016. júl. 17. 21:19
 32/55 A kérdező kommentje:
És mit tehetnék, hogy biztos legyek az egyik oldal igazában?
2016. júl. 17. 21:20
 33/55 anonim ***** válasza:
100%

Mit tehetsz?

Hallgass apádra.

Csak egy szexuális segédeszköz vagy a srácnak.

Idegen vezető nyelvtudas nélkül.

Oké :D

Elég kamu szagú.

Éjszakai eljárkálás meg nagyon gyanús.

Nem mondom, hogy ez van,de remélem vágod, hogy a fiatal lányokat így veszik rá erre-arra.... ezzel kezdődik.

Magába bolondít,vesz neked ezt-azt,azt hiszed tartozol neki,nagyon odavan érted,bla bla bla ...tovább nem mondom.

Remélem érthető.

2016. júl. 17. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/55 anonim ***** válasza:
73%

"és a barátomban nem bízom, hiába esküszik az életemre."

Na,itt kellett volna ajtót mutatni neki.

Aki más életére eskudozik, vagy akár a sajátjára, az már régen rossz.

Nagyon rossz duma.

Óriási kamu.

Azonnal sztornó az ember.

Vagy tényleg kamu a sztorid,vagy nagyon hülyének néznek.

Hallgass apádra.

Majd arra figyelj oda,nehogy egy 3.félt akarjon bevenni a szexbe idővel. ..vagy ilyesmi.:)

2016. júl. 17. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/55 A kérdező kommentje:

Nem, dehogyis...Ő normális, meg azt hittem eddig, hogy a családja is. Sőt mondom, sosem gyanakodtam volna arra, hogy bűnöző.

Igazából csak nevetgélni szokott, meg régebben kért, hogy menjünk be együtt a rendőrségre és mossuk tisztára a nevét.

2016. júl. 17. 22:55
 36/55 anonim ***** válasza:
41%
über kamuuu
2016. júl. 18. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/55 anonim ***** válasza:
0%

Jó eséllyel kamu igen.

A válaszaim esetleg hasonló helyzetben lévő embernek is segíthetnek, azért írtam le.

2016. júl. 18. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/55 A kérdező kommentje:
Tényleg nem kamu, de azért köszönöm. Bár még mindig nem tudom mit tegyek... Nagyon rossz érzés bizonytalannak lenni.
2016. júl. 18. 09:05
 39/55 anonim ***** válasza:
81%

én nem gondolom, hogy kamu lenne a sztori, de azt igen, hogy ami itt körvonalazódni látszik a kérdező további válaszaiból, az alapján én is azt mondanám, hezitálás nélkül, hogy egy ilyen kapcsolatot azonnal le kéne zárni, mert komoly veszélyforrás egy srác - aki külföldi, eltérő kulturális háttérrel ráadásul - nem vagyok rasszista, csak arra gondolok, hogy egyes kultúrák másként, tőlünk eltérő módon ítélik meg az emberélet értékét, valós veszélyt jelenthet egy ennyivel fiatalabb, tapasztalatlanabb lányra nézve.

nem tudom, mit tudhat a fickó, hogy ilyen kockázatot megér neked, én passzolnám, az biztos, mert minden ok nélkül senkit nem gyanúsítanak meg ilyen nem vicc-kategóriás dolgokkal; na meg ott volt az előző fiú, aki ellen nem volt kifogásuk a szülőknek, pedig ő is török volt; apropó, mi nálad ez a "török-mánia", de most viccen kívül? több mint fura, hogy 16 évesen mindjárt két török nemzetiségűvel is sikerült összeakadnod, azért annyian nem futkosnak kishazánkban...


és a másik: ha nem beszéli a nyelvünket, hogyan dolgozik idegenvezetőként, hogyan rendezhet le bármi problémát egy hotelben pl, hogyan ért szót a személyzettel, és egyáltalán, miért az idegenvezetőt hívnák bármilyen problémával? ugyan már... ez tényleg bűzlik, de amúgy veled, veled hogyan kommunikál - beszéltek mindketten angolul esetleg - vagy hogyan?

2016. júl. 18. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/55 anonim ***** válasza:
41%
Vagy a sztori kamu,vagy a török pali.
2016. júl. 18. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!