Akinek Iphone7, drága smink cucc, elektronikai cikkek kellenek karácsonyra az belegondol, hogy más önhibáján kívül hajléktalan? Ráadásul gyerekként.

10, igen, én sem vagyok szent.

De nem mindegy, hogy valaki átlagos körülmények között él, és ragaszkodik is ehhez, vagy nagyon jó körülmények között, amiből ha kicsit lejjebb adna, még mindig nem szenvedne semmiben hiányt.

Ha annyi pénzem lenne, hogy csak úgy iPhone7-eket is vehetnék belőle, akkor biztos adományoznék.

"Ha annyi pénzem lenne, hogy csak úgy iPhone7-eket is vehetnék belőle, akkor biztos adományoznék."

Téééényleg? Mondd, hány téli estén osztottál levest hajléktalanoknak? Mert az nem kerül pénzbe, csak jelentkezz önkéntesnek. De persze erre nem jut időd, hisz azt "kell" lesned, hogy a gazdagok mire költik a pénzüket, meg ott van a saját életed... ebbe már nem fér bele a jótékonykodás, csak a sipákolás mások önzőségén.

12-es, képzeld, most télen pl. cipősdobozt fogok készíteni szegény gyerekeknek.

Úgyhogy hiába fröcsögsz itt, hogy csak a szám jár, és csak amgazdagokat szidom, de nem teszek semmit, mert nincs igazad.

Nem tudom, belegondolnak-e, de ezeket is összeszerelik valakik, és azok nem a milliárdosok, akiknek ezek a telefonok a célközönsége. Szóval a gyártó cégek sokaknak adnak munkát, és ez sem elhanyagolható tény.

Megjegyzem, ha tehetném és szülő lennék, akkor sem vennék meg a gyerekemnek mindent, amit akar, mert nem akarnék elkényeztetett, elcseszett felnőttet nevelni. Nagyon sok gyerekkel és fiatal felnőttel pont az a baj, hogy a szüleiktől mindent megkaptak, aztán felnőttként meg meg vannak lepődve, ha másoktól nem kapnak meg ugyanúgy azonnal mindent, függetlenül attól, hogy amit akarnak, az valami tárgy, egy randi vagy bármi más.

Hú de jó kislány itt valaki.

Én '95-ös vagyok, és sosem értékeltem ezeket a dolgokat. Viszont volt gyerekként pár drága cucc, amit kértem karácsonyra, pl. bicikli, görkori, lovaglás, az öcsém meg a fényképezőjéhez kér alkatrészeket, igaz, a gépre ő kereste meg a pénzt, de egy minőségi objektív pl. nem két fillér.

Elmondtuk a szüleinknek, hogy mi a szívünk vágya, aztán vagy megvették, vagy nem. Szerencsére normális szüleink vannak, akik helyén kezelték a dolgokat, és nem nyomorították meg magukat vagy a családi kasszát az ajándékok miatt. Mi pedig el tudtuk fogadni, hogy most nincs pénz a vágyunkra, de ez nem a mi érdemünk, hanem a szüleinké. Akinek már 0 éves korától szembesülnie kell azzal, hogy nincs fényesre nyalva a pici hátsója, az elfogadja ezt, aki pedig behisztizik ezeken tizenéves létére... Nos, ott a szülők vallottak kudarcot, de egyszer majdcsak helyreteszi a lelkecskéjét az élet.

És a lényeg: még engem se érdekel, hogy ki minek a hibájából lett hajléktalan. Tudom, hogy én is bármikor kerülhetek ilyen helyzetbe, és hogy engem se fog sajnálni senki.

a gyerekek már csak olyanok, hogy azt kérik, amire vágynak és nem azt nézik mennyibe kerül, mint ahogy azt sem, hogy mások hogyan élnek. aztán vagy megkapják, vagy nem. a szülő meg olyan, hogy próbálja megadni a gyerekének azt, amitől boldog lesz.aztán vagy sikerül, vagy nem.

de ez még marhára nem jelenti azt, hogy ne adakozna vagy segítene másoknak is, ha tud. de tetszik, nem tetszik, első a gyerek (család) boldogsága

"Ha annyi pénzem lenne, hogy csak úgy iPhone7-eket is vehetnék belőle, akkor biztos adományoznék."

Én meg nem! Miért? azért mert azért az életszínvonalért én dolgoztam meg, és mondhatni a nulláról indultam. Nem a szüleim toltak alám lakást, autót, és fizették az egyetemet, hanem a saját pénzemből kuporgattam össze. Jó pár énig nem tudtam mi az a hétvége mert vagy tanulnom kellett vagy dolgozni. Senki nem szánt meg, még 1 kávéra se hívott meg. ezek után adakozzak olyannak aki lógatja a lábát egész nap és egy fűszálat se tesz keresztbe, hogy előrébb jusson a helyzetéhez képest. Kösz nem! Így is elég sok adót levon az állam a béremből a nagy semmire!