A magyarok problémáit szerintetek sem oldaná meg a pénz egyedül?

Mindig mindenki a pénz hiányára fog mindent. Közben azt látom, ha itt mindenki osztrák életszínvonalon élne anyagi szempontból, itt akkor sem lenne békesség, mint Ausztriában.

Egy ideig kint éltem, ott a szomszédok nyugodtak voltak, nem mondom, volt 1-2 furcsa szerzet közöttük, ahogy a munkahelyen is voltak bunkó, fellengzős osztrákok. Volt tv adó, meg havi 30ezres autóbiztosítás, de mégis lassan 1 év után kezdem visszasírni azt a békét, ami ott volt.

Itthon a szomszédok folyamatosan marják egymást, minden naposak a kiabálások, a cetlizgetések, az anyázások. Senki nem bír a fenekén maradni, rossz értelemben. Taln egyedül a közlekedés jobb, itthon finomabban vezetnk az emberek.

Megyeszékhelyen lakunk, nem kis faluban, egy közepes méretű lakóparkban, de múltkor hallottam, ahogy 2 messzebb szomszéd azt tárgyalta, mit csináltam kinn az autómnál (semmi extrát, csak átültem egy másik autóba, de ez már csámcsognivaló).

A családjaink lehúzóak, szerintük soha semmibe nem érdemes kezdeni. Az öregedő szüleink egyre inkább depresszióba süllyednek, a velük élő testvéreink életét is tönkretéve. De hát hogy költözzön el valaki otthonról 160ezres fizetéssel, amikor a környéken egy 30 m2-es lakás havi bérleti díja 100ezer ft. Mi jobban állunk anyagilag, de rá kellett jönnöm, hogy semmit nem érnek az anyagiak, ha az ember rossz környezet veszi körül. Rossz emberek.

A régi barátaink élete szinte kivétel nélkül csőd. Sem párkapcsolatok, sem normális életcél, sem önálló élet, 25-30 évesen is anyucinál laknak és nyavalyognak, meg a függőségeiknek élnek, ami miatt már nem olyan a kapcsolatunk velük, mint régen (féktelen bulizás, ivászat, játékszenvedély...stb.).

Itthon már azért is "pénzéhes" szuka vagyok, mert értetlenül állok az előtt, a szüleim ok nélkül miért zártak ki az örökségből. Normális kapcsolatom volt velük, mégis a saját gyerekeiknek tettek keresztbe. De itthon talán már ez is szokás, külföldön még támogatják a fiatalokat ellehetetlenítés helyett. Mikor egy külföldi rokonunk férje meghalt, a néni (bár sosem volt saját lakása, kinti viszonyokhoz képest nagyon szegényen élt a kis nyugdíjából), szétosztotta a 4 gyereke közt a férje hagyatékát. Nálunk ilyen elképzelhetetlen, mindenki 2 fillérért meg... a saját anyját. Az idősek mégis kint függetlenek, a nyugdíjas nénik is autóval járnak (tudnak vezetni, nem az unokát nyaggatják ilyennel), tudják kezelni a kommunikációs eszközöket, támogatják a fiatalabbakat, és nem önfeláldozást, meg hálát várnak, hanem élik a független életüket. Ha valaki megözvegyül, keres másik párt pár éven belül, nem belefeledkezik a depresszióba és él 30 évig még magányosan. Ott még a 80 éves szomszéd néninek is új pasija volt.

De itthon valahogy senki nem jön ki senkivel. Ott, ha meséltem valami rosszat, ami engem ért, sajnáló tekinteteket és bíztató mondatokat kaptam. Ha lebetegedtem a munkahelyen, a munkatársak életet próbáltak lehelni belém, nem még belém rúgtak. Itthon a földön fekvő emberbe is mindenki csak belerúg.

Szerintetek mitől van ez? Ugye szerintetek sem lehet ez csak pénzzel jobbá tenni? A pénzzel nem jön együtt az empátia és az emberség is. Tisztelet a kivételnek, 100-ból 1.