Ti hogyan találtátok meg önmagatok?

Gyerekként 7-en játszottunk (unokatesók és tesóim) egy udvarban a nagynénéméknél, amibe én voltam a legkisebb gyerkőc. Ez azt jelenti, hogy a "nagyokkal nem játszhatsz mindent", és amit játszattam, azt is könyvelt veszteséggel kezdtem.

Ahhoz, hogy az életet mégis élvezni tudjam, meg kellett találni mindenben a jót.

Így rájöttem, hogy nyerni nem szabad akarni, mert a versengés mint olyan, előbb utóbb hoz egy nálad jobbat, és akkor máris kudarcként élem meg a "játékot".

Tehát úgy sakkoztam, hogy azt élveztem, ahogy a másik ember "próbálja" kitalálni a lépéseim logikáját (ami nem volt), és élveztem, ahogy madzagon rángatom a figyelmét, pedig semmi logikám nem volt a sakkhoz.

Aztán egy bizonyos kor felett, engem küldtek a boltba, mert a nagyok mindig valami "felnőttes" munkát végeztek, ezért meg kellett tanulni a szocializációs alapokat, hogy a boltba azt kapjam, amit akarok. (először a bevásárló listát átadtam a boltosnak, majd azt vittem haza, amit adott (bármit), később a "jobb gulyás krémet" kértem, és legvégül már nyalókákat kaptam, meg sok sok mosolyt a bolti látogatásom miatt.

Az egészre rájátszik, hogy testileg inkább néztem ki lánynak, mint fiúnak, és rendszerint megmosolyogtak emiatt, de abban a korban, amikor még nem tudtam különbséget tenni (szellemi szinten), hogy ez mért olyan vicces, nem éltem meg traumának, se kiemelkedő "különlegességnek", csak azt vettem észre, hogy mindenki mosolyog rám. :)

De ahogy közeledtem a kamaszkorhoz, fiúsabb lett a megjelenésem (még mindig nem magamat öltözttettem, nem a divatra gondolok a megjelenésem alatt, hanem a haj fazonja, viselkedésem, stb), megerősödött bennem, hogy a versengés megint több vesztest hoz ki egy játékból, mint amennyi győztest, ezért kerültem a versengő dolgokat.

Amiatt jól érezni magam, mert másnak rossz?

Inkább pont nélkül pingpongoztam (nem csapat játék), vagy rádobálósdit kosaraztunk (nem csapat játék megint), aztán a tantárgyak (jutalmazása, érdemjegyek alapján) versengése ellen is lázadtam, mert ha valami nem megy, akkor megpecsételi a "nem voltál kitűnő" mondat, pedig csak 1-2 témazáró lett rossz...

Szóval azt tanultam meg, amit szerettem, arra fordítottam figyelmet, amit élveztem. (technika, matek, infó, magyar versek (elemzés nélküli élvezete), és a nem iskolai rész: pszichologia.

Sok elnyomó (versengés alapú (győztes) elhelyezkedéssel akart örömet átélni az életében) diák (és tanár) ellen is kellett valamit tennem, mert oké, passzívan (szocializációs verseny nélkül) is boldog voltam már (épíettem játék autóknak kis pályát, gumidarabokkal céloztam a szekrény tetején lévő legó figurákra, legóból építettem sok izgalmas járgányt (cipősdobozban nem férne el, és rugózott, rugó nélkül! :)), de az emberekkel még nem tudtam kijönni. Nem voltam/vagyok igazán szép (helyes?), így a "csupán a külső miatt" nem szerettek már kamaszként, sok pattanással meg végképp nem hódítónak születtem. :)

És ezért kezdtem el az emberek vizsgálatát, pszichologiát olvasni (nem is a saját világom felé irányult a kutatás, hanem a mások megértése felé, mert nem értettem semmit a társadalomból (ezt most nem sorolom mit mért, mert hosszú lenne).

Ha kell tudok jó könyveket ajánlani bárkinek, és végül a hazugság felismerése és a manipuláció lett az én "ütőkártyám".

Ha felismered, hogy ha valaki hazudik, az egyfajata "tudom a gyengéd" érzés miatt, segít felül kerekedni az elnyomón. (ha elnyom, mert amúgy nem érdekel ki-mivel rontja el az életét)

Ez szerencsére elég stabil tudás (rutin) volt a kamaszkor végére érve, tehát a tanárokon, az érettségi elnökön is működött.

A manipuláció amúgy azért lett kikapcsolva (mára már nem is tudom nagyon űzni), mert ha egy ember azért tette azt, amit akartam, mert úgy irányítottam az eseményeket, akkor végső soron nem változott a jelleme, nem szeretett jobban, csak "azt tette, amit akartam". Úgy meg nem olyan jó érzés, ha valaki veled focizik, ha közben az igazi énje verseng. Cselekedeteket tudtam (10-ből 4-et) irányítani, de szándékot soha.

Szóval maradt az, hogy a kötelező elnyomókat manipulálom (hogy elkerüljenek engem), a többi emberrel meg csak a hazugság mértékét vizsgáltam. (mert mindenki hazudik. :) )

És kamaszkorom egy végső szakaszában találkoztam egy emberrel, aki (bár fura lesz elsőre) egy feltaláló! :)

Manapság ha jogi szabadalmakat kell nemzetközileg elfogadtatni a feltalált dolgodra, akkor "nem halt ki ez a faj" a szememben. :P

És ő mondta, hogy amihez a környezetemben valaki ért, ahhoz nekem nem kell, elvégre majd Ő megcsinálja helyettem, cserébe nekem olyat kell felajánlani neki, amihez Ő nem ért!

Ez meg is adta a tanulási irányultságomat a felsőoktatásban.

Röviden:

-Boldog akarok lenni (mint mindenki?).

-Hogyan lehetek boldog? (mi tesz boldoggá? önismeret)

-Ki nem hagyja, hogy boldog legyek? (erkölcsi, jogi keretek közt)

-Mért nem hagyják?

-Hogyan tehetnék az ellen, hogy hagyják?

-Ha nem tehetek ellenük, keressek új boldogságforrást, vagy harcoljak a régi mellett? (mérlegelés)

És végül:

Úgy képzelem el az embert, mint egy üreges fém gömböt.

Van, aki kívülről polirozott, csillog, de belül üres, és van, aki kintről karcos, kopott, de belül ólom van.

Ha jön egy vihar, akkor az üreges szép golyó irányt vált, míg a tömör golyó marad a saját útján, mert van célja.

Ez a cél (mivel töltjük fel az életünket) az, ami CSAK az én felelősségem.

Feltölthetjük olyan dologgal, ami hasztalan, vagy ami káros, esetleg szemét, és kívülről azt mutatjuk, hogy "csillogunk", de ha jön a vihar, akkor mutatkozik meg, hogy mi van bennünk.

(a puding próbája az evés)

Alkossatok egyéni axiómákat, és próbáljátok megcáfolni!

Napról napra jobb megfogalmazású egyéni törvényeket ismertek fel, amire építhettek egy életet! :)

27F

Bocsi, elküldtem. Szóval ottragadtam a kórusban és hirtelen minden megváltozott. Lettek barátaim, programjaim. 2 év múlva már külföldre is jártunk énekelni (Svájc, Németo., Franciao.). Aztán gimi végén meghívott a kórusvezetőnk a felnőtt énekkarába, ott ismertem meg a férjem. 😊

Jövőképem mindig volt: nagy család, 4-5 gyerek, nagy kert, zöldség, gyümölcs, tyúkok... de ez kellett ahhoz, hogy elindítson.