Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Akik nem vállalnak gyereket,...

Akik nem vállalnak gyereket, tényleg magányosak lesznek idővel? Egyedül fognak meghalni?

Figyelt kérdés

Én ezt egyáltalán nem így látom, le is írom, hogy miért nem:


1.) Hisz sok férfi és nő nem akar gyereket, így is lehet párt találni és egymás mellett megöregedni.


2.) Az igaz barátok akkor sem hanyagolnak el, ha nekik családjuk lesz. Persze nem a gyerekmentes "haver" lesz a PRIO1, de az én szüleim sok gyerekkori vagy fiatal felnőttkori barátjukkal, ismerősükkel tartják a kapcsolatot a mai napig, rendszeresen találkoznak. Vannak köztük gyerekesek és gyerek nélküliek is. Régen is sokat találkoztak, amikor még kicsik voltunk a testvéreimmel.


3.) Jobb esetben az embernek vannak rokonai, testvérei akikkel szintén össze lehet járni vagy akár össze is költözni öregkorunkban.


4.) Ott vannak a kollégák, 65-70 éves korig az ember dolgozik. Amíg dolgozik, napi szinten közösségben van.


5.) Ha nyugdíjba megy, bevonulhat egy idősek otthonába. Ott sok a "sorstárs"


+1: Foglalkoztam idősekkel egy pár évig, és nagyon sokuktól hallottam, hogy hiába van 1-2-3 gyerekük és több unokájuk, egyszerűen tojnak a fejükre és nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem látogatják a szülőket, nagyszülőket. Vagy azért, mert messze élnek vagy egyszerűen nem kíváncsiak rá.


Tehát a gyerekvállalás sem véd meg az időskori magánytól.


2018. aug. 10. 07:54
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
50%

Ez baromság, nem lehet általánosítani. Valaki jó kapcsolatba van a szüleivel valaki nem pont!

Én pl kikérem magamnak, hogy minél távolabb akarok tőlük lenni, mert nem tőlük akarok távol lenni, hanem így alakult, és azt is, hogy megterhelő őket felhivni, mert baromira nem az.

Aki törődik a szüleivel annak nem megerőltető.


A kérdésre regálva pedig, nem nem véd meg, lehet egy hálátlan szr lesz a gyerekedből, aki rád se néz majd. De az is lehet, hogy épp fordítva, ezt nem lehet általánosítani.

Plusz igenis vannak olyan családok ahol nem meglepő, ha egymás mellett állnak a családtagok és nem az van, hogy teher ha valakiről gondoskodni kell a családba, saját gyerek ide vagy oda.

Biztos vagyok benne, hogy az én hugom vagy bárki a családból biztos, hogy nem fog egyedül hagyni öregkoromba és ugyanez fordítva.

Ha a gyerektől várjuk ugyanezt talán kikéne alakítani a kötődést, szeretetet stb.

2018. aug. 17. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim válasza:
79%

Szerintem nagyon is jól gondolod..

Az apámnak négy gyereke volt egyedül halt meg,mert lesz@rta mindet..

Nagyapám idősek otthonában..

Ne legyenek illúziótok,hogy a gyerek egy tuti befektetés..

Az utcánkba sorra halnak meg az öreg gyerekes nyugdíjasok,mert a fiúk/lányuk rég a világ másik végén élnek..

És legjobb esetben is olcsóbb nekik fizetni egy ápolót..

Az ilyen félelem miatt véletlenül se vállalj..

Ja,a szomszédomnak van két gyereke ezen megfontolásból,hogy öregkorára legyen akin élősködik

A fia sajnos meghalt,a lánya meg csak savazza állandóan,hogy milyen szär anya,hallom a beszélgetésüket..

Na,ennyit erről..

2018. aug. 17. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim válasza:
100%

Nem az számít, hogy kinek hány vagy egyáltalán van-e gyereke. Attól, hogy valakinek nincs gyereke ilyen - olyan okokból, még lehet egy férje, élettársa, testvére, barátja, szomszédja akinek fontos, ergó a gyermektelenség nem egyenlô a magánnyal!!!


Nem is értem miért képzeli mindenki azt, hogy csak a gyerek lehet az élet értelme. Mindegy hányan állnak körbe annál a bizonyos ágynál amikor eljön az idô, nyálcsorgatva amiatt a leendô örökség miatt, A HALÁLBA MINDENKI EGYEDÜL MEGY!

2018. aug. 17. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha egyszer végre nyugdíjas leszek, az eddigi alkalmi önkénteskedés helyett állandó, aktív tag leszek az állatvédelemben, ideiglenes befogadóként (ha mást nem, akár csak a hely biztosításával) akár életfogytig értelmes, motiváló életet lehet élni (és lehet, hogy boldogabbat, mint így munka mellett).
2018. aug. 17. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim válasza:
100%

Na,utolsó,asszem én is megtaláltam az időm kitöltését :)))

Én mondjuk most is teszem,amit csak tudok,de akkor már :)))

Kösz az ötletet :D

2018. aug. 17. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!