Hogyan vennétek rá valakit, aki fél, hogy csalódik magában, hogy kezdjen el munkát keresni, és merjen eljárni állásinterjúkra?

*Mármint, hogy letarol, mert ő mindenkinél jobbnak érzi magát, tehát őnála ez a bátortalanság-opció nem játszik.

Jóó, #10-es, van olyan is, amelyiknek tényleg ingatag; viszont van olyan is, amelyik meg tényleg elvárja, hogy ismerd el az ő 'felsőbbrendűségét'. Van olyan is , igen, aki meg azért követeli magának az elismerést, mert ő maga nem szereti önmagát, és akkor abból tud táplálkozni lelkileg, hogyha másoktól tud elismerést begyűjteni. De ez most totál nem az a kategória.

Én szeretem magam, és nem túlzásba vitt módon , csak félek attól, hogy valaki mást választanának, és az mélyen megviselne. Attól félek, hogy megviselne, és akkor lejjebb esne az önbecsülésem, amennyire megbecsülöm saját magam. Szóval félek, hogy lejjebb esne. Pedig mindenkinek kb ugyanannyi esélye van. Meg pl ez sors dolga is, amiben pl hiszek.

Jó, most így bedobtam a sorsot, de ennek ellenére ijesztő, hogy elmenjek és engem értékelni fognak.

Meg mégegy, hogy van egy nem támogató, lehúzó család is. Szóval, ha akarnék munkát keresni, előbb meg kell emésztenem a szídást azért, hogy miért nem keresek munkát, és ezeket a beszólogatásokat sem könnyű feldolgozni. Ez most így depressziósan hangzik, pedig nem vagyok depis, csak félénk. Hiányzik mögülem egy ilyen támogató erő, egy családi háttér ahelyett, ami most van, és igyekszik visszavetni, hogy minél tovább rúghasson belém. Mondjuk egy darabig bírom mindig (fenntartani) , hogy ne tudjanak rám hatni, de aztán sokszor belefáradok.

# 15 Hát, ezt pl mondta valaki, hogy aki csámpás, tehát befelé áll mind a két lába, az saját magát akadályozza, saját magát gátolja; de fáradt vagyok még arra is figyelni, hogy egyenesen tegyem a lábam; pedig mondta az illető, hogy próbáljam ki, hogy mennyivel jobb lesz.

-.-