Véleményetek szerint az öngyilkosság gyávaság, vagy inkább bátor tett?

Szerintem egyik sem. Nem is értem, miért is kéne besorolni akárhova. Ez csak egy döntés a saját testemről. A Sajátomról. Se nem gyávaság, se nem bátorság. Csak egy döntés, hogy nem akarom, hogy tovább működjenek a szerveim, s ezáltal a szervezetem-tehát én magam.

A többit csak a vallások, embertársaink magyarázzák bele. Akik szerint van halálon túli élet. S ha megöljük magunkat, akkor megbüntet minket valaki. Miközben meg ilyen nem létezik. Hanem egyszerűen csak szétbomlanak a sejtjeink atomjaikra. És ennyi.

Gyávaság lehet olyan szempontból, hogy menekülés, és a legrövidebb és legkönnyebb kiút annak, aki ezt választja, mivel ahhoz nincs ereje, hogy a nehezebb, hosszabb utat (élni tovább a problémákkal vagy épp megoldani őket) válassza.

Bátorság olyan szempontból, hogy az alapvető életösztönt kiirtani elég nehéz, és persze kilépni a vonat elé / leugrani egy hídról / bevenni valami mérgezőt azzal a tudattal, hogy perceken belül kínok kínjai között megpusztulsz és vége mindennek... hát, nagy elhatározás kell hozzá. Kiegyensúlyozott, egészséges elmével biztos, hogy lehetetlen.

Bocsánat a kifejezésért, de épeszű ember még attól a gondolattól is összerezzen, hogy a papír elvágja az ujját, nemhogy még ezer darabja szakadjon egy vonatsínen...

Én szimpla ostobaságnak tartom, ha valaki eldobja az életét, mivel csak egy van belőle. Talán az még érthető, ha valaki 100%-osan végső stádiumú halálos beteg, és iszonyatos fájdalmak meg kínok között vergődik tehetetlenül. Akkor jogos.

De egy anyagi csőd vagy válás vagy szakítás miatt... ehh. Ha valaki mindent elveszít, annak nem lesz mit veszítenie, ergo azt csinál, amit akar. Ezt ezerféleképpen ki lehetne használni.

Persze alapvetően egészséges elmével rendelkező emberekre gondolok, egy mentális betegtől már nem várható el, hogy gondolkodjon, sokszor még az sem, hogy érezzen.

De igazából nem hívnám őket sem gyávának, sem bátornak. A saját életével azt csinál, amit akar, ha más nem is, de az tuti az övé.

Bátornak azért nem bátrak, mert ez nem egy jó cselekedet, nem egy pozitív dolog, nem mentenek meg semmit és senkit, nem feláldozzák magukat, nem tesznek semmi jót sem magukért, sem másért. Akkor már inkább az "önző" állja meg a helyét. Egy öngyilkos már tényleg nem gondol senki másra, csak saját magára, hogy ő megszabaduljon mindentől.

Ha egy szóval akarom kifejezni a gyávaság meg bátorság helyett, akkor azt mondanám rá, hogy döntés.

A "gyáva" szó semmiképp se illik rá.

Az életösztönnel szembemenni, a maradék kis reményt is eldobni - ehhez is nagyon nagy erő kell. A bátor szót se feltétlen használnám rá, mert nem egy jó dolgot tesz hatalmas lelkierővel, hanem rosszat. De erő, az kell hozzá, nagyon nehéz megtenni.

Az élet irtó nehéz és bizony olykor sokak számára kifejezetten sz.r.

Sajnos előfordulhat, hogy olyan sok problémát hoz az élet, amit az adott egyén már nem bír feldolgozni, befogadni.

Illetve szerintem nem is minden élethelyzet megoldható.

Két családtagom például (gyerekek) fogalmam sincs, hogy fog felállni...

Szerintem nem gyávaság vagy bátorság függő.

Rossz lelkiállapot esetén történik meg.

"Felakasztotta, aztán hirtelen meggondolta magát, de már késő volt."

Már ne hari, de te ezt honnan a jó fenéből tudod, ott álltál mellette, amikor csinálta, vagy mi???