Ti nem szoktatok azon gondolkodni, miért éppen ti vagytok ti?

Azért ijeszt meg, mert mások kívülről látnak. Ettől nagyon magányosnak érzem magam. Pedig vannak barátaim, családom. Úgy érzem, nem tudja senki, milyen nekem lenni, én se azt, hogy milyen nekik lenni. A világot magunkon keresztül ismerjük, tulajdonképpen a világ akkor lett (a múltjával együtt), amikor én megszülettem, mert minden csak az én szemszögemből létezik, és egy nap vége is lesz, hiába lesznek mások tovább. És nehéz elképzelni, hogy mások pont ugyanígy "én"-ek. Midenkiből csak egy keveset látunk, mindenkinek mások a gesztusai. Ha valakivel együtt vagyok egy koncerten, együtt látunk valamit, vajon ő is ugyanúgy érzékeli a dolgokat? Nekem én vagyok az, akinek mellette áll valaki, neki meg ő. Amikor olvasok, megy be a tudatomba a sok dolog, és vajon másnak is? És minél többet olvasok, minél több dolgot csinálok, annál jobban különbözök másoktól,annál több saját élményem van, és ez nagyon magányos érzés. Senki sem én az egész világban, és az egész egy akkora csoda tulajdonképpen. Mindenki olyan természetesnek veszi, hogy a világ van. De mi van, ha például meg se születek? Akkor is lennék, csak egy másik ember lenne én? Vagy akkor az egész univerzum nem létezne, mert minden csak úgy van, ahogy én ismerem? vagy amikor csinálok valamit, mások csak a végeredményét látják, nem azt, amíg zajlik, nem érzik át. A családom is csak lát kívülről, hogy szép vagyok-e, okos vagyok-e, hogy milyenek a gesztusaim, milyen a hanghordozásom, de nem tudják milyen nekem lenni, és én se, milyen nekik lenni. És amikor írok a neten valakinek, csak pár sor formájában kaptok meg engem. És egyszerűen olyan, mintha be lennék zárva ebbe a testbe, mindenki más meg robot lenne, vagy nem tudom.

Meg bűntudatom is van. Miért pont én születtem ilyen kinézetűnek, vagy például viszonylag jó anyagi hátterű családba, normális szülőkhöz, akik még együtt vannak stb.?

Én is megpróbáltam valakinek elmondani ezt, aki annyit válaszolt, hogy érti ő, csak nem érzi át. Hát, nem tudom, én sírtam is már miatta többször. lehet, hogy bolond vagyok, de ez is csak továbbvezet, hogy miért én, mások nem bolondulnak ebbe bele? Mások robotok?

Amúgy pont ugyanez, anyukámnak volt egy vetélése, és akkor az egy másik valaki lenne? vagy valakinek muszáj úgy éreznie, hogy ő én? Vagy igazából mindenki én, mert mindenki úgy érzi saját magáról?