Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Fiúk, lányok. Ti mit gondolnát...

Fiúk, lányok. Ti mit gondolnátok egy ilyen lányról főleg belsőre?

Figyelt kérdés

Magamról lenne szó. Próbálok most már ismerkedni, nyitni a világ felé, amit régen eléggé elsz.rtam, de nehéz, mert ott baktat a multam, hiába vagyok már helyes úton.

19 éves vagyok, most vagyok még csak 10.-es esti gimiben, mert annó én marha ott hagytam a gimnáziumot, csak tengődtem. Megjött most az eszem, tanulok, jók a jegyeim, mellette alkalmit dolgozok, legyen kis pénzem is magamra. Ez az egyik legnehezebb, ezt félek mindig közölni, szégyenlem amilen lusta, nemtörődöm dög voltam.

Belsőre meg nagyon visszahúzódó vagyok, nehezen komunikálok, emiatt néha beképzeltnek néznek, pedig pont, hogy az az 1 ami nem mondható rám.Néha még nagyon gyereknek érzem magam, vannak helyzetek amiket úgy érzek nem bírok megoldani. Vannak terveim, okj-t szeretnék végezni, végre dolgozni és önnálósódni, de addig se akarom magam elzárni az emberektől, unom már, de félek, hogy amíg így az átmenetben (esti gimiben) vagyok, addig lenéznek, félek ismerkedni. Szerintetek ez hülyeség?

Amúgy ha jobban megismerek valakit nagyon jókat tudok vele szórkaozni, főleg ha hasonszőrű mint én.

Igazából sokakat érdekel ilyenkor a külső is. Nem vagyok ronda, sokan nem értik, hogy sose nézték volna ki belőlem, hogy így elpocsékoltam az éveket.(bár nemtom mi köze a külsőhöz).

Szerintetek ez örökre bélyeget nyomott rám??


2019. febr. 6. 22:16
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Bocsi, írtam hibákat. Siettem.
2019. febr. 6. 22:18
 2/12 anonim ***** válasza:

Engem speciel egyáltalán nem érdekel, hogy kinek mi a szerepe a társadalomban, mert az és az egyéni tulajdonságai két külön dolgok.

Az meg társadalmi szempontból is jó pont ha változtatni akarsz. :) Én is 19 vagyok amúgy és én is most önállósodok, most költöztem külön otthonról, megyét is váltottam, hidd el nem késtél le semmiről, iszonyat egyszerű dolog ha egyszer meg meri tenni az első lépést az ember. :)

A múltadat meg sose szégyelld, főleg ha a jó irányba változtatott. :)

2019. febr. 6. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Hát igen, csak hogy én mire ezt befejezem leszek 21. Akkor tervezek elköltözni majd a tanulás miatt. Valahogy késeinek érzem. Igaz, anyukám 24 évesen kezdett dolgozni, de ő egyetemet végzett, nem csinált ilyen marhaságot mint én.

Mindenesetre köszi a választ!

2019. febr. 6. 22:28
 4/12 anonim ***** válasza:

Nem vagy elkésve. Ha ismerkedsz valakivel és lenéz téged, akkor nincs értelme ismerkedni vele, szóval semmit nem veszítesz.

Én is visszahúzódó vagyok és néha beképzeltnek néznek, sajnos ezzel nem lehet mit kezdeni, aki megismer, az úgyis tudni fogja, hogy milyen vagy.

Nem nyomott rád örökre bélyeget, csak egy kis része volt az életednek. Ilyen alapon azt is mondhatnád, hogy a mostani időszak, "nyom rád bélyeget", amikor tanulsz, dolgozol. Nem azt a rövid, rossz időszakot kell kiemelni az életedből.

Sok sikert kívánok!

2019. febr. 6. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
0%
Küldj képet
2019. febr. 6. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim válasza:
Ha ismerkedsz valakivel és e miatt lenéz akkor nem ő lesz a te embered és ne foglalkozz vele es semmi baj nincs azzal h mikor fogsz végezni az a léyneg h fogsz és nem hogy hány évesen addig pedig ugyan ugy dolgozhatsz és gyujthetsz pénzt igy esetleg tobb penzel mehetsz egyetemre es talan meg elonyodre is valhat ez az egesz
2019. febr. 6. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Én 21 éves létemre jó elbasztam a fiatalabb éveimet, és most ott tartok, hogy se végzettség, se munka, se szociális élet, így hozta a sors! De meg van bennem a céltudatosság, a tanulási vágy, az önbizalom, a kitartás, a szorgalom, az alázatosság, a szerénység, tudom ezek nélkül nem viszem sokra, ha anyagi szempontból nézzük, de törekszem arra, hogy legyen egy jó munkahelyem, aminek segítségével egy saját otthont hozzak létre, saját kezűleg!

Nincsen meg bennem a nagyra akarás, sose voltak nagy igényeim! 23 éves koromra, arra szeretnék jutni, hogy saját otthonom van, saját kezűleg, ennél többet nem is nagyon kívánok egyenlőre!

A külső tényezők, nem tudnak befolyásolni, nem tudnak el téríteni, egyszerűen nem adok senki véleményére, a ki oktatások is be-ki, egyszerűen ssarok az emberekre, nem foglalkoztatnak, ha valakinek baja van, attól el várom, hogy egyenesen a szemembe mondja!

Ugyan képes vagyok mély, emberi kapcsolatokat kialakítani, akiket közel engedek, de ott is húzok egy határ!

És nem maradtál le semmiről, azokat az időket senki nem fogja, neked vissza varázsolni, ezzel te is tisztában vagy, de ha meg van benned a jobbá, tenni akarás, akkor nincs mitől tartani, be lehet hozni a képzeletbeli lemaradást, te még jobb helyzetben vagy, mint én!

És még egyszer, nem maradtál le semmiről, kicsit később hozod be a lemaradást a többiekhez képest, de legalább elmondhatod, hogy neked is sikerült.

2019. febr. 6. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Mit rinyálsz? 10 év múlva a lőtéri sánta kutyát nem fogja érdekelni, hogy mikor végeztél meg mit csináltál. Csak csináld a dolgod!
2019. febr. 6. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Kit érdekel mások véleménye? Azért mert nem adsz a külsődre és nem vagyok olyan szutyok ribi mint a lány 95%a attól még nem kapsz okot rá hogy utáljanak vagy szidjanak. Több ilyen lány kéne. Én is ilyen vagyok egyébként, visszahúzódó, bár mivel tökre egyedül vagyok és életkedv 0, de próbálok én is melót szerezni, hogy az emberek mellett hogy leszek meg ez még kérdéses. A terveid jók, ha külsőre nem adsz magadra minden hülyeséggel akkor külsőre is jó vagy, elmondás alapján belsőre is.
2019. febr. 7. 03:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Adok a külsőmre annyit, hogy mindig ápolt vagyok, de a sminkelés, kenegetés nem érdekel.:D
2019. febr. 7. 13:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!