Bunkónak érzem magam mert nem köszönök olyanoknak akik soha nem szokták viszonozni?

Udvariasnak neveltek, a munkahelyemen karbantartó-mindenes vagyok. Ugyanúgy használhatom a céges konyhát, hűtőt mint bárki más, csak én kezeslábasban vagyok, ők meg zakóban és kosztümben. Amikor bementem a konyhára mindig köszöntem hangosan “jó napot kívánok, sziasztok” (velem egyidős mindenki) de nem jött válasz. Volt akivel próbáltam szóba elegyedni, kérdeztem tőle valamit, de nem válaszolt mintha nem hallaná, újrakérdeztem de semmi! Mostanában már úgy vagyok hogy inkább nem köszönök ha oda megyek, de bűntudatom van miatta hogy bunkó vagyok. Csak kicsit lenéző és kínos köszöngetni úgy hogy nem jön válasz rá, tök megalázó mások előtt. A takarítőnő ugyanerről számolt be nekem, de ő ezt el tudja engedni, ő rá se néz már senkire, csak jön-megy.

Nagyon kell ez munka, nem mehetek el! Hogyan tegyem túl magam ezen?