Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek el lehet tűnni...

Szerintetek el lehet tűnni 1-2 hétre csak úgy?

Figyelt kérdés

Elkezdtem az oldalon beszélgetni valakivel, majd pár üzenet után átmentünk whatsappra, ahol minden nap beszéltünk kb. egy hétig. Egyébként nagyon megkedveltem és úgy tűnt, ő is bír engem..Viszont úgy egy hét beszélgetés után eltűnt, méghozzá úgy, hogy utoljára annyit írt, mindjárt jön csak van egy kis dolga....És hát azóta is jön.

Az első 2 nap whatsappon írtam neki, megkérdeztem, haragszik-e rám valamiért, ill. mondtam, hogy sajnálom, ha megbántottam valamivel...De nem jött fel azóta, szóval nem is látta ezeket az üzeneteket. Aztán írtam neki ezen az oldalon is, hogy megharagudott-e rám valamiért, de arra az üzenetre se válaszolt. Amúgy minden nap többször is megnézem és egyelőre tudok neki írni itt, szóval nem is tiltott le, mondjuk ha nem is akarna velem beszélni, 1 üzenet után még nem is feltétlenül tiltana...

Egyébként azért is félek, mert amikor megkérdeztem tőle itt, van-e mondjuk whatsappja, azt mondta, nincs, de letölti, szóval csak azért leszedte, hogy tudjon velem beszélgetni, mással gondolom nem üzenetezgetett ott..Szóval simán lehet, hogy elege lett belőlem és letörölte az alkalmazást és soha többé nem jön fel..

Gondoltam már arra is, hogy lehet, valami történt vele és elmondta, melyik városban lakik, ezért próbáltam rákeresni a neten, abban a városban történt-e valami halálos baleset az elmúlt napokban, de nem találtam semmit. Mondjuk az is lehet, egy másik városban volt és ott balesetezett vagy valami..De nem is akarok inkább gondolni erre.

Valamint lehet, kicsit creepnek tűnök már ezek alapján, de...Egyszer játszottunk közösen egy játékkal, amihez le kellett tölteni egy programot, ahol csináltam egy hálózatot, neki pedig arra kellett csatlakoznia, hogy tudjunk multizni. És az a program mindig bekapcsol akkor, amikor a gép is bekapcsol és amíg nem lép ki a hálózatomból, látom, hogy aktív-e (azaz be van-e kapcsolva a gépe), vagy sem és az elmúlt egy hétben egyszer se láttam, hogy be lett volna a sz.gépe kapcsolva..

Egyébként mindig ez van, akárhányszor elkezdek valakivel beszélgetni így neten keresztül, hogy előbb-utóbb megunnak és nem válaszolnak az üzeneteimre, de a szóban forgó illető nem ilyennek tűnt, meg egyszer volt olyan még a beszélgetésünk elején, hogy nem írt vissza egy fél napig, pedig látta az üzenetemet és megkérdeztem tőle, megharagudott-e rám, és amikor visszajött, mondta, hogy megnyugodhatok, ha bármi baja lenne velem, szólna...Ill. mondta, hogy dolgozik, szóval néha azzal nyugtatom magam, lehet, csak nagyon sok a dolga és azért nem ír...

Szerintetek még van értelme reménykedni benne, hogy írni fog, vagy ha egy hete nem tudott időt szakítani rám, már biztos, hogy megunt/meghalt? Valamint ugye írtam azt a hálózatos dolgot...Szóval nektek nem lenne fura, hogy még a gépet se kapcsolja be egy hete? Lehet, tényleg történt vele valami?


2019. júl. 3. 21:38
1 2
 11/17 Fish1 ***** válasza:
100%

Emberenként változó, hogy kinél mennyi idő a normális, hogy eltűnik. Nekem pl vannak barátaim, akikkel van, hogy hetekig nem üzenünk egymásnak, de ez nem jelent semmi negatív dolgot, éljük az életünket.

Attól viszont kiakadnék, ha valamelyikük többször is bekérdezne, hogy haragszom -e. Ez olyan nyomás alatt tartás, néhányadik alkalommal kihátrálok az ilyen dolgokból.

Szerintem felesleges egyből a legrosszabbra gondolni. Lehet, hogy csak nyaral és örül, hogy elszakadt a kütyüitől egy kicsit. Ha akar beszélgetni, anélkül is meg fog keresni, hogy egy halom kérdéssel bombáznád.

2019. júl. 4. 04:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 Vree ***** válasza:
100%

Az a baj, hogy nekem is zajlik az élet, állandóan adódik 3-4 fontos dolod amit halasztgatok, és 10 percre még belogol az ember a GYIKre szünet alatt, lazításnak, de amikor nagyobb melókat kérnek tőlem kérdésben, vagy nagyobb időráfordítás valaki, akkor már nehéz időt találni vagy megindokolni magadnak, hogy miért random internet válaszokat raksz feljebb a prioritás listán. Ebben nincs semmi személyes, csak 24 órából áll a nap, és a közvetlen kötöttségek sokszor elragadnak.


És persze az ember igyekszik nem mindig a neten lógni, ha futni megyek, vásárolni, direkt nem viszek telefont sokszor, stb.


Tehát velem megesik bizony hogy hetekre “eltűnök”, de ez az illetővel való kapcsolaton is múlik. A jobb haverokra bármilyen helyzetben, hangulatban rá lehet dobni egy rövid üzenetet, mert megértik. Ha valaki nagyon követelőző, problémázós ember, valami rejtett szándékot hisz minden mögött, nem hiszi el, hogy simán csak kevés az idő, vagy magára veszik azzal terhesebb a kommunikáció, tehát egy dolog amit tenni tudsz, hogy nem vagy ilyen. :D De amúgy persze, én is igénylem néha a visszajelzést. Keress esetleg olyan platformot, ahol könnyű gyors és fájdalommentes az oda-vissza válasz, és nem fog a barátodra rögtön ráakaszkodni 10 másik ember, akik miatt hátrébb szorulsz (pl. Facebookot nem használok nagyon, mert nincs időm 100 családtagból ismerősből naprakésznek lenni, hogy mit reggelizett stb.

2019. júl. 4. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Itteni tiltással kapcsolatban: mindigis úgy volt, hogy lehet üzenetet küldeni annak is, aki tiltott. Ha adottt felhasználó nem létezik, akkor írja ki azt, amit említettél.
2019. júl. 4. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Köszi a többi válaszolónak is.

Amúgy nem tudom, érdekel-e valakit, de...Azóta se jelentkezett, viszont rákerestem a neten, valamelyik szomszédos városban nem történt-e valami baleset és találtam egy cikket, amiben mellékeltek egy képet az összetört autóról és eléggé hasonlított a szóban forgó ismerősöm kocsijára.....Szóval most kicsit parázok, nem ő volt-e az, bár azt írták, csak megsebesültek a balesetben, nem meghaltak. Gondolom ha valami életveszélyes sérülést szenvedtek volna a balesetben résztvevők, azt megemlítették volna, nem csak ennyit írtak volna a cikkben, hogy "3-as megsérültek"....Nem?

Meg mondjuk az a baleset nem pont azon a napon történt, amikor utoljára beszéltünk, hanem az eggyel azutánin. Mondjuk ez még nem zárja ki azt, hogy vele történt..

Nem is tudom, melyik eshetőség a rosszabb, hogy lehet, balesetezett és meghalt/valami komolyabb sérülést szerzett, vagy hogy csak megunt és letiltott mindenhonnan :"D

2019. júl. 4. 20:04
 15/17 anonim ***** válasza:
Fb-on nincs fent?
2019. júl. 4. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Nem is tudom, melyik eshetőség a rosszabb, hogy lehet, balesetezett és meghalt/valami komolyabb sérülést szerzett, vagy hogy csak megunt és letiltott mindenhonnan :"D


Remélem, ez vicc :) Természetesen a legjobb eset az, ha nem történt vele semmi és csak nincs ideje. Lehetséges, hogy történt vele valami, ebben az esetben ha visszakerül minden a régi kerékvágásba, akkor majd ír.

Ne feszülj rá, így könnyebb lesz elengedni a dolgot akkor is, ha esetleg tényleg ráunt a beszélgetésetekre és lelépett.

2019. júl. 4. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Nincs fent facebook-on, legalábbis amikor kérdeztem, ezt mondta.
2019. júl. 4. 22:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!