Miért akarják a szüleim, hogy elköltözzek itthonról? Ti hány évesen repültetek ki otthonról?

16-os megmondta a tutit. Amíg nem tudsz önálló háztartást vezetni, addig csak egy nyámnyila kisfiú vagy. A felnőttkor ott kezdődik, amikor napi szinten döntéskényszerben vagy. Mit vegyek reggelire, vajon hány deka szalámit tegyek zsömlémbe, csekken fizessem be a rezsit, vagy bankszámláról vonják le, elég lesz-e a pénzem, ha megveszem azt a jó kis nadrágot, amit tegnap láttam a kirakatban, milyen mosógépet vegyek, vegyek-e szárítót, vagy költözzek erkélyes lakásba, el tudom-e helyezni a bringát, vagy járjak busszal, stb.

Amíg mindent a segged alá pakolnak, sohasem fogsz felnőni.

Nem szeretek a saját példámmal dobálózni, de mivel a kérdés második része erre irányul, elmondom.

Még nem voltam 16, mikor meghalt faterom. Anyám nem sokra rá lelépett egy orvos barátjával. Ez még jócskán az átkosban volt, akkoriban a többség állami bérlakásban lakott. Mi is. Testvérem nem volt, így egyedül maradtam. Mivel nem akartam intézetbe kerülni, éjszakai vagonrakásokból tartottam fenn magam, ebből fizettem az alig elkezdett középiskolát is. Feketén és félpénzért dolgoztam, mert jattolnom kellett a valódi vagonrakó brigádnak. Ők a kocsmában söröztek, amíg én csináltam a dolgukat. Nem sokkal érettségi után hazajött anyám. Fiatal voltam, és forróvérű, még aznap este leléptem. Egy táska ruhát, meg a gitáromat vittem magammal.

Mindettől függetlenül azt mondom, gyönyörű életem volt. Hamar megtanultam, hogy a rinyálás még a szomszédba se hallatszik át, és ha akarok valamit, egyedül csak magamra számíthatok.

26-os, igen, ilyenek ezek az anyák..

Ha hiszitek, ha nem, hiányozna/hiányzik nekik a fiuk. Attól függetlenül, hogy a "gonosz és csúnya" anyu "ki akar üldözni" az életbe, hogy ugyan már önállósodj egy kicsit és kezd már el élni a saját tetves életedet, ahogy annak a rendje lenne az életben. Hát mi ez már, mi?!

Istenem, elvileg felnőttek vagytok, 26 éves korban már..

Anyuci el akar üldözni hogy találjak munkát és éljem a saját életem, omg emberek, pont ezért vagytok ilyenek.

Maradnál anya szoknyájánál 35 éves korodig, vagy mi?

Nem is lesz így értelmes kapcsolatod, mert egy értelmes lány biztos nem jön olyannal össze, aki közel 30 évesen még anyu szoknyáján csücsül, mert ahhoz van kedve.

És most menj sírd el anyunak, hogy bánt a csúnya és gonosz világ is, nem elég, hogy ő is el akar üldözni. Biztos csinál egy meleg kakaót is reggelire, egészségedre!

Szerintem meg ez a minden áron külön akarok élni a szüleimtől dolog a gáz. Mivel másik városba van munkám, így elköltöztem a szüleimtől, de ha ott náluk lenne meló és nem lenne barátnőm hülye lennék 150 ezres fizetésből elverni 70-80 ezret albérletre csak azért, hogy egyedül lakjak. ÉS nem, nem fogok lakótársakat keresni elegem van már abból, hogy igénytelen parasztokkal lakjak együtt akik jól érzik magukat a mocsokba, mert egyetemista koromba több lakótársam is volt az albérletbe. Az egyik a mosatlan tányérokat halmozta a másik a kajákat romlasztotta a hűtőbe közös helységeket vagy én takarítottam ki vagy úgy volt retkesen hetekig. Persze biztos ki lehet fogni normálisakat is, de úgyis van mindenkinek olyan kis hülyesége amitől a másik a falra mászik (nyilván nekem is van nem vagyok én sem tökéletes).

Szóval kösz, de én nem akarok idegenekkel albérletbe lakni életem végéig. AKkor már inkább laknék a szüleimmel még pár évig aztán spórolnék némi pénzt és abból indulnék el vagy valami ..

abból indulnék el vagy valami

---

Igen. Vagy valami.... Minél később indulsz neki, annál biztosabb, hogy ez utóbbi fog teljesülni. Nincs meghatározott cél, csak ködös elképzelések.

Figyelj sajnos sokan vagyunk akiket 30 éves korukra sem érdekel semmi igazán. Lehet mondani, hogy ez gáz de én spec. nem tehetek róla. Elvégeztem az egyetemet attól függetlenül, hogy nem érdekel ez a terület egyáltalán és munkát is találtam egyből, de nem szeretem csinálni amit csinálok. Sajnos semmilyen szakma nem volt ami megfogott volna annyira, hogy na én ezt akarom csinálni egy életen át. Mindig is olyan voltam, hogy ráuntam idővel mindenre. Tegyük hozzá azt is, hogy Magyarországon humán alapból handicappel indul az aki humán beállítottságú, mert vagy elmegy tanárnak vagy kb. nem lesz munkahelye. Én ezért végeztem gazdasági szakon, mert úgy voltam vele ha már nem érdekel semmi legalább olyat csináljak amivel el tudok helyezkedni és ne a munkanélküli diplomások táborát gyarapítsam. Ja és volt előttem rengeteg olyan példa is amikor az illető 25-26 éves korára már a 4. szakot kezdte el (előtte mindet félbehagyta) mert nem tudta megtalálni azt ami érdekli és csak kallódott jobbra-balra. Ezt is el akartam kerülni, így elvégeztem azt ami nem érdekel viszont el lehet vele helyezkedni.

Nem vagyunk egyformák én pl. lassan 30 leszek és most kezdek el felnőni.

Mindig azzal jönnek, hogy 18 évesen illene már tudnod, hogy mi akarsz lenni. De ez szerintem rohadtul fordítva van. Ha 18 évesen valaki tudja akkor baromi nagy szerencséje van, de egyáltalán nem könnyű megtalálni az utadat..

Én például elég sok területet kipróbáltam. Gazdaság, informatika, gépészet és egyik sem érdekel egyáltalán. Sportoltam is régen, de azt is meguntam. (abból amúgy is elég nehéz megélni megint csak).

Az a baj, hogy egy pályaválasztás előtt álló csak a sablon szakmákból tud válogatni. Villanyszerelő, közgazdász, programozó, tanár stb. Lehet, hogy tehetséges lenne valamilyen sportban vagy színészetben, zenében csak ez éppen ki sem derül róla.

Ebből csak annyit akartam kihozni, hogy könnyen beszél az aki tudja mit akar csinálni, mert akkor ott vannak a kitűzött célok amiket el kell érnie. Céltalanul csinálni valamit nagyon nehéz, mert fogalmad sincs mi lesz ha elvégzed a sulit, hol fogsz dolgozni mihez kezdesz. Plusz ha érdekel valami akkor sokkal sikeresebb is leszel azon a területen.

Tudom, hogy tök másról beszéltem mint ami az eredeti téma, de ha végig gondolod látni fogod az összefüggést a tanulás, szakmaválasztás és szülőktől való elköltözés között.