Lehet ebből kiút?

Sziasztok! Péter vagyok 23 éves. Óriási megfelelési kényszerben élek nap mint nap. Nem vagyok megelégedve magammal, mondatom azt is, hogy utalom magam. Soha nem voltam egy vékony típus, van rajtam felesleg. Emiatt rengeteget csúfoltak kiskoromban, és úgy érzem, hogy ez rányomta a bélyeget a felnőtt koromra is. Soha nem mentem bulizni, nem jártam el sehová sem. Ez valamelyest már változott, de még mindig szívesebben vagyok a 4 fal között, mint emberek társaságában. Ha esetleg kimozdulok és valaki jobba megnéz, máris azon kattog az agyam, hogy mit gondol rólam, mi nem tetszett neki.

A munkahelyemen is ha valamit elhibázok, hiába mondják azt, hogy nincs semmi baj, én abban pillanatban el tudnám magam sírni. Barátnőm, párkapcsolatom még nem volt, és már nagyon zavar ha szüleim megkérdezik, hogy mikor lesz már barátnőd? Ezekről senkinek sem beszélek, még a barátaimnak sem. Elfolytom magamban.

Másik probléma a szülők, testvérek. Egy bátyám és egy öcsém van, tehát én vagyok a középső. Nekik mindig mindent szabad, tőlük soha nem kerdezik meg, hogy hová mennek, kivel, illetve mikor jönnek haza. Nálam ezek a kérdések mindig elhangzanak. Soha nem figyelnek rám, neha még azt sem tudják, hogy épp dolgozni mentem.

Nagyon rosszul érzem magam a bőrömben ezek miatt.

Válaszokat előre is köszönöm.