Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Most nagyon érzem a magányt,...

Most nagyon érzem a magányt, de mit tudnék ellene tenni?

Figyelt kérdés

Lassan 5 hónapja dolgozom a jelenlegi munkahelyemen és műszakot kell váltanom, most nem részletezném, hogy milyen okból. A bajom csak az, hogy ehhez k..vára semmi kedvem sem volt, hirtelen csak úgy benyögték egyik napról a másikra és ennek oka az, hogy nem régiben felmondott az egyik munkatársam és tulajdonképpen annak a helyére mennék. Minden ugyanaz lenne, csak annyi különbséggel, hogy számomra még nem ismert emberekkel kéne együtt dolgoznom vagyis ez nem teljes mértékben igaz, mert a másik műszakban is tudom, hogy kik dolgoznak.


Azzal van a bajom, hogy nagyon megkedveltem mostanában mindenkit, jókat nevettünk, sokszor mosolyogtam meg minden. Ez korábban nem így volt, de a lényeg, hogy mostanra már mindenkit megkedveltem és ebből a közegből semmi kedvem sincsen kilépni. Ráadásul már jó ideje szerelmes vagyok egy lányba, aki szintén ott dolgozik.


Most szabadságon vagyok jelenleg, de jövőhét után már a másik műszakban kezdek. A kedvem elég rossz már napok óta és magányosnak érzem magamat. Nem mondanám, hogy tartok attól, hogy mi vár engem a másik műszakban, de én ezt az egészet nem szerettem volna. Persze muszáj sajnos. Semmi gondom sincs azokkal az emberekkel, de akikkel jelenleg voltam, azok már beleékelték magukat a szívembe. Remélem ez nem hangzott h.lyén. De ez így van.


Szóval egyszerre elvesztem a számomra fontos munkatársaimat és azt a lányt, aki nagyon bejön nekem. Most a lányról ne beszéljünk, az más téma.


Így, hogy át kell mennem, nagyon lehangolt vagyok. Gyötör a magány is. Nem tudom, hogy lesz-e kedvem ezek után maradni a cégnél. Vannak terveim, de valahogy nálam itt ásták meg a cég sírját. Persze először megnézem, hogy mi és hogy lesz, de jelenleg nagyon sz.rul érzem magam. Idővel biztosan fog változni mindez, na de lesznek olyanok, akik hiányozni fognak. Nem tudom, hogy fogom kibírni. Ez most nekem nem csak egy egyszerű műszakváltás, hanem sokkal több ennél. Annyira nem jó munkahely.... Így meg pláne nem lesz az... :(


2019. aug. 2. 20:26
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Ez sem marad örökké így, és hét végén még lehettek együtt a lánnyal.
2019. aug. 2. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj anyám szokta mindig mondani hogyha így állsz hozzá akkor biztos hogy nem is lesz jobb.

Ott is tudsz majd barátkozni. És mi lenne ha végre leszólítanád azt a lányt? Esetleg megvárod amíg letelik a műszakja és elhívod valahova ebédelni.


Nem fog a sültgalamb a szádba repülni.

2019. aug. 3. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Na igen, ezért mondtam, hogy ez egy másik téma.


Múlthét pénteken volt az utolsó napom a műszakban, váltottam vele pár szót, azt mondta, hogy jelöljem be facebook-on.


Először ráírtam, majd később bejelöltem, de amúgy nem jelölt vissza, csak irkáltunk szombaton és vasárnap is. Majd vasárnap benyögte, hogy kedves srác vagyok meg minden, de el kéne felejteni a dolgot. Szóval, most már értitek, miért írtam ide?

2019. aug. 4. 17:14
 4/4 A kérdező kommentje:
Pontosan egy héttel ezelőtt, vasárnap beszéltem vele utoljára és köszöntem tőle el. Ezt nem szeretném részletezni, de ha valamelyikőtök kíváncsi a sztorira, akkor privátban tudom részletezni. Engem nagyon bánt a dolog, nem tettem még túl magamat rajta, de most legyen ennyi elég...
2019. aug. 4. 17:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!