Miért nem vagyok olyan mint a többi?

Nálam kapunyitási pánik is közre játszott egy idő után.

Hidd el nekem egy idő után neked is el fog jönni ez a korszak,csinálj valami olyan dolgot amitől boldog lehetsz.

Ó ezek engem sem érdekeltek anno, csak bőven 20-on éves koromban.

De ez egy dolog. A nagyon gátlásosságod akkor változhat ha - sajnos - mélyvízbe kerülsz. Engem legalábbis ez változtatott meg valamelyest. Kénytelen voltam bizonyos okok miatt komfortzónából kikerülni és ennek köszönhetően ha eleinte sok sírás stresszeléssel is járt, rájöttem, nem harap meg senki, sőt én merek beszélgetést kezdeményezni stb...

mélyvíz. Változás mindig/sokszor kellemetlenséggel jár. Keményen kell edzeni hogy jó alakod legyen, hát a lelkedet is edzeni kell ha azt akarod stram legyen...

Ha ez segít, bevallom, én is hasonló voltam. Engem a csajok és a srácok is csesztettek, hogy miért nem veszem meg az x-edik ruhám, miért nem veszek divatos cuccokat, miért nem változtatok a frizurámon. A pasikra kíváncsi voltam, magamban több mindenkibe is szerelmes voltam, de mivel semmi hangsúlyt nem fektettem a divatba meg sminkelős kutyfenékbe, a pasik oda se jöttek - persze ez bántott, de utólag belegondolva jó volt ez így, mert sok időm maradt olyan dolgokra, mint pl. zene, kézműveskedés... mivel egyedül voltam, sokat gyakoroltam stb, ennek ma már hasznát veszem.

Ott kezdett változni a szociális oldalam, amikor elkezdtem egy katolikus ifjúsági csoportba járni. Ne, ne hidd azt hogy megszállott vallásos voltam, most sem vagyok az. Egyszerűen kellett egy új társaság és ők befogadtak úgy, ahogy vagyok és volt, akinek elmondjam, mi a bajom. Itt egy kicsit ki tudtam bontakozni, senkit nem érdekelt hogy épp mi van rajtam vagy mennyire zsíros a hajam, jobban érdekelte őket, mit csinálok, mit szeretek, hívtak zenélni, közös filmnézés, kimenni túrázni, társasozni stb. Aztán más városba kerültem egyetemre és mivel sokkal több ember volt, olyan emberek társaságát kerestem, akikkel szívesen beszéltem. Ma már diszkréten néha sminkelem magam, szeretek szép ruhában lenni és szeretem, ha kapok diszkrét bókokat srácoktól, van párom, stb stb, minden kialakult. Rájöttem, én a később érő tipus vagyok, és ez utólag nagyon hasznos volt, mert több időm maradt "gyermeknek" lenni és azt csinálni, amit szeretek és nem azt, amit elvárnak tőlem. Ettől leszel stabil érzelmileg később, nem a 14 évesen sminkelés és pasizástól. Érdekes módon a legtöbb ilyen volt csaj osztálytársam ma már véletlenül becsúszott gyereket nevel, nem talál munkát, keresi az útját, összefekszik fűvel fával, de stabil kapcsolatot nem talál... ki járt jobban hosszútávon? Én, vagy ők? :)

Szerintem fedezd fel, mit szeretsz csinálni és keress olyan társaságot, amelyik erre fekteti a hangsúlyt. Elmehetsz nyáron egy táborba veled egy érdeklődési körű fiatalokkal... első nap iszonyatosan stresszelni fog és azt sem fogod tudni, hova tedd magad, később viszont haza sem akarsz majd menni onnan :-)

Szerintem ezzel nincs baj. Nekem sem kéne olyan lány aki műköröm 2 liter smink meg volt előttem 210 barátja... Legyek neki én legyen hűséges elfogadó kedves velemm és ami a leg fontosabb SZERESSEN, és ennyi nem a külső al ényeg.

18f