Velem van a hiba? Én üldözök el mindenkit magamtól?
Előre is szólni szeretnék, hogy lehet össze vissza lesz, és hosszú is a szöveg.
Szóval itt lennék én 17 éves, gimnazista, egy vadidegen gimnáziumban. Szeptemberben kezdtem el ebbe a suliba járni, költözés miatt.
Ebben a suliban nem érzem magam túl jól, de ez szerintem csak a kezdeti izgulás
Nem vagyok egy nyitott mindenkivel barátkozós ember, nehezen beszélgetek, nyílok meg, az idegenektől kimondottan irtózok. Sajnos ennek a viselkedésnek vannak előzményei is.
Én magamhoz mértem próbálok barátkozni, ismerkedni, de mint írtam is nekem ez nagyon nem megy jól és könnyen. Ráadásul egy összeszokott közösségbe kéne beilleszkednem.
A suli első napjaiban, heteiben egézs kedvesek voltak velem, beszélgettek velem, oda jöttek hozzám stb. Aztán ahogy egyre kevésbé voltam érdekes elkezdtek leszarni. Találtam egy két barátot, de velük semi szoros nem alakult ki, csak beszélgetünk ilyen felszínes témákról, meg eggyüt kajálunk. Találtam viszont 2 igazán jó barátot. Csak az egyikük jár az én osztályomba, a másikuk az egyel felettünk lévő e jár.
Nem ismerték egymást, rajtam keresztül ismerkedtek össze.
Na egy darabig ez így szép és jó volt, volt 2 viszonylag szoros barátom. De aztán elkezdtek nagyon egymásra hangolodni, meg találták a közös témákat stb. Én ennek eleinte örültem hiszen így már 3 is tudtunk volna eggyüt lógni.
Aztán ők ketten elkezdtek együtt eljárni helyekre, olyan dolgokról beszélni amikről né nem tudok (mindig utólag lettem beavatva, ha pl valamelyiküknek bejön xy), taliztak, de engem nem hívtak, állandóan chatelnek. Én pedig nagyon roszul éreztem magam emiatt, de bátorságom nem volt elmondani nekik, így inkább nem törődtek vele. Emiatt szar volt a hangulatom, kicsit befordultam. Talán ezzel még inkább ellöktem őket magamtól, mert hát nyilván nekik is megvan a maguk baja, nem akarják még az enyémet is hallgatni, és nézni a szomorú arcomat.
Ez mostmár odáig fajult, hogy ha oda megyek hozzájuk szünetbe, ők elbeszélgetnek én pedig állok full kusba hogy mi van? Kiről beszéltek?
Ugyan ez volt az előző suliba is. Volt 2 legjobb barátnőm ők elvoltak együtt, de azért foglalkoztak velem is, de azért mindíg olyan harmadik keréknek érzem magam. Velük is csak nagyon keveset beszélek, pedig igazi barátoknak éreztem őket. Aztán az osztályom olyan furán mérleget. Nem beszélnek velem, csak akkor szólnak hozzám ha muszály vagy szeretnének valamit. Ha kérdezek tőlük unottan válaszolnak, vagy bunkók, de még megtűrnek.
De valószínűleg bennem van a hiba, mert az edzőtársaimmal is ugyan ez a helyzet (kosárlabda) . A legtöbbjükkel már 3-4 éve edzek eggyüt, de van olyan is aki 8 éve az edzőtársam. Így úgy érzem eléggé jó barátok lettünk, sokat dumálunk, mindenféléről akár órákat. De aztán mindíg bebizonyosodik számomra hogy én nekik is csak ilyen 2. számú barát vagyok. Sokszor megsértődnek rám, hogy roszul játszok, nem úgy ahogy ők akarják, pedig én megteszek mindent amit kérnek, nem passzolnak nekem, és sokszor amikor hibázok kinevetnek, de nem a vicces nevetéssel, hanem gúnyos kacajjal. Van egy lány akivel nagyon jóba voltam, de most valamiért rivláisnak gondol játék közben. Folyton verseng velem, próbálja mutatni hogy ó sokkal jobb nálam, én igazából béna vagyon hozzá képest. De ez tök felesleges, hiszen né tudom hogy jobb nálam, né nem akarok sztárjátékos lenni, nem akarok bekerülni a válogatóba... Ha ő bekerülni semmi féltékenységet nem éreznék, örülnék hoyg neki sikerült. Szeretném ha ezt ő is tudná....
Sajnos ugyan ez a helyzet az unokatesóimmal. Régen imádtunk egymásnál lenni, legjobb barátok voltunk mindent tudtunk a másikról, mindent meg tudtunk beszélni. Most meg... Állandóan beáll a kínos csend, nem tudok szinte semmit arról hogy mit szoktak csinálni, nem irogatunk (régen naponta többször is beszéltünk). Érződik hogy eltávolodtunk. És ez valószínűleg megint miattam van.
Ami még szomorúbb, hogy a közvetlen testvérem, sem tekint rám úgy mint rég... Nem tudom mikor vagy miért és hogy változtam meg ennyire. Régen a húgomnak én voltam a mindene, a legjobb barátja, akinek elmondhatott mindent, az anyja helyett anyja voltam aki megvígasztalta megvédte, velem osztott meg mindent elsőnek, segítettem neki leckét írni, együtt játszottunk. Most pedig állandóan veszekdzünk. Nem vagyok én neki már semmi. Nem tudom mit csinál, nem árulja el, nem ölel meg vagy üdvözöl. Hamarabb tudom meg a dolgokat a szülőktől, róla, mint hogy ó maga mondaná el. Pedig né nagyon szeretnék jó nagytestvér lenni.... Szeretném ha olyan lenne minden mint régen.
Ami még fontos lehet, hogy az érzéseimet sosem hoztam nagyon felszínre. Akik ismerték tudták mikor van baj, mikor kell segítség. Én próbáltam felszínre hozni őket, de egyszerűen nem megy, ez egy olyan beidegződés amivel akárhogy küzdők nem tudok megbírkózni. Sosem sírtam még mások elött. Egyszerűen nem megy. Azt mondták nekem egyszer régen hogy a sérelmeim, rosz emlékeim csak az enyémek, a fjádalmammal se tudok mással osztozni, egyedül kell vele megbírkóuni, akár mennyire nehéz. Hiszen bármennyire jól ismer valaki akkor sem fogja ugyan azt érezni amit te. Ezek a te érzéseid, hibáid, fjádalmaid, amiket magadnak okoztál. Miért tartozna ez másra...
Sajnos ebbe most is sok igazat látok.
Nem tudom mi történt velem.... Egyedül maradtam. Nincs senki akivel tudnék úgy igazán lenni, mindenkit elűztem magam mellöl, valamivel amiről én még nem is tudok. Valami megváltozott bennem, csak tudnám mi.... Anyira hiányzik minden, és mindenki. Nincs már legjobb barátom, az osztályom nem kedvel, minden barátomnál csak 3.kerék vagyok, az unokatesóimmal nagyon eltávolodtunk, a tesóm már nem tekint annak aki régen a szemében voltam... És ez nagyon fáj. De az még jobban hogy azt sem tudom hogy miért történik ez. Hiszen én ugyan az vagyok szerintem mint voltam. Az a baj hogy akkor vettem észre hogy baj van amikor már nem volt senki aki segít, mert mindenkit ellöktem magamtól. Helyettük csak a keserű szájíz és a gondolatok maradtak.
Kérlek akkor ti segítsetek.
Velem van a baj? Ha igen mi? Mit változtassa? Hogyan változzak?
Kérlek segítsetek, ha tudtok.
Előre is köszönöm
Azért emeltem ki a kérdést mivel, most még távolabb kerültem a barátnőimtől, még mindíg fenn áll a többi probléma (edzőtársam, unokatesóm, húgom), továbbra sem tudom mi a hiba amit elkövetek és emiatt újra segítséget szeretnék kérni.
Szóval első dolog, a barátnőim.
Sajnos nagyon rosz taktikát választottam az utóbbi időben melletük. Teljesen befordultam, elzáekóztam. Bebeszéltem magamnak hogy le kell szánom hogy ők ezt csinálják, hogy jó nekem 3. keréknek lennem, hogy ez engem nem érdekel nem idegesgeteg miatta. Totálisan bekapcsolodott nálam az ilyen vészhelyzeti üzemmód, amikor még az elött ellököm magamtól azt aki miatt lehet hogy sérülök, hogy ténylegesen fájdalmat okozna. Emiatt pedig abszolút nem voltam nyitott, alig beszéltem velük.
Aztán jött a szülinapom, és a többiek (volt osztályom, és a mostaniból az a pár ember) hogy tartsunk egy ilyen kis összejövetelt. Én meghívtam mind a két barátnőmet, de csak az tudot elhöni aki egy évvel felettünk jár. Amikor vége lett az ilyen összejövetelnek én és a barátnőm (ugye akivel egy suliba járok és egy évvel idősebb) elkezdtünk így lelkizni, nagyon jó beszélgetés volt, olyan érzés volt mintha ez a kiszorítottság teljesen megszűnt volna, és újra a 3mas teljesjogú tagja lehettem volna. (megjegyzés: ezzel a lánnyal eleve sokkal konfortosabban érzem magam, olyan mintha ezer éve ismernénk egymást és simán lehetne a legközelebbi barátom). Aztán jött az őszi szünet, és elkezdtek megváltozni a dolgok.
Már a suliban is észrevettem hogy olyan, mintha az osztálytársam neheztelne rám valami miatt. Sokszor hívta el a másik barátnőmet, hogy megbeszéljen vele valami privát dolgot ami rám nem tartozik. Sokszor volt olyan mintha mérges lenne hogy épp nem vele beszélget a másik barátnőm.
Ez az ősziszünet első napján (péntek) történt. Gondoltam jól van biztos van valami baja amit nekem nem akar elmondani, nagykaland, nem ez lenne az első.
Aztán vele nem is beszéltem azóta (mármint az osztálytársammal). Viszont a másik barátnőmmel az ősziszünet elején minden nap beszéltem. Majd hirtelen mintha megnémult volna (eddig legtöbbször ő keresett meg, de néha én is írtam neki), hirtelen nem írt, ha pedig én írtam neki akkor hamar lerázott, pár szavakkal válaszolt.
Aztán tegnap és ma már semmit sem beszéltünk. Kaptam egy értesítést instagrammon hogy megjelöltek valahol. Látom hogy a barátnőm (nem az osztálytársam) berakott engem és az osztály társamat a profilját a leírás részbe (Bocsánat, de nem tudom hogy azt hogy hívják). Nézem hogy miért, meg most így mi változott, hogy hirtelen berakott oda. Aztná gondoltam megnézem az osztálytársam profilját is. Ott beraktam a másik barátnőmet mint bff legelőre, az összes volt osztálytársa elé,akikkel elvileg nagyon jóba volt. Ez még mind oké, ha berakott volna legutolsónak, vagy bármi, de az hogy még csak meg sem említett hogy igen ez a k*csög is néha itt van, az igen roszul érintett. Lenyeltem, de elég roszul eset, pedig tudtam hogy ez csak egy rohadt leírás az instagram oldalán, semmit nem jelent, nem ez alapján vannak barátaink, meg hogy ez tökre nem számít.
De azért mégis csak fáj, hoyg neki az én barátságom annyit sem ért hogy megemlítsen. Mert én aki aztán tényleg semmire nem használom az instagrammon, az ő kérésükre képes voltam beírni a nevüket a leírásba.
Bocsánat emiatt a leírás miatt utólag is.
Ezekből végül arra következettem hogy az osztálytársam már nem tart igényt rám vagy a barátságos hiszen megtalálta a legjobb barátját. Én pedig közéjük állok, szétszakítom őket, magyarul zavaró tényező lettem. Még lehet hogy meg is zavarom a másik barátnőmet abba hogy úgymond egyből rájöjjön hogy neki ő a legjobb barátja és né csak akadályozom őket. Szerintem emiatt volt olyan mérges és ellenséges pénteken az osztálytársam.
Emiatt pedig, szép vagy nem de elkezdtem féltékenység et érezni. Semmit nem mernék cselekedni a féltékenység miatt, de azért érzem hogy bök egy apró tüske.
Emellett pedig nagyon félek hogy elveszíted mind két barátnőmet. Már ott tartok hogy próbálom bemagyarázni magamnak hogy ők nem is voltak a barátaim, meg hogy rosz nekem mellettük, hogy ne fájjon annyira amikor pofára esek.
Emiatt pedig már csak a suli gondolatára gyomorgörcsöm van, és nagyon félek.
Szerintetek roszul gondolom és
csak magam alatt vágom a fát? Vagy tényleg ez a helyzet? Jogos a féltékenység vagy ezzel is csak mérgezem a kapcsolatot?
Kérlek segítsetek
válasza:Szia!
Szerintem picit túlaggódod a dolgot. Nyilván igazad van és érthető, hogy rosszul esnek ezek a dolgok, de ne görcsölj rá ennyire, mert ez nagyon nem tesz jót sem neked, sem az emberi kapcsolataidnak. Egyrészt teljesen tönkremész lelkileg, másrészt lehet, hogy pont ezzel üldözöd el ezeket a lányokat.Én továbbra is azt mondom, mint korábban, hogy próbálj leülni beszélni velük, mit gondolnak rólad őszintén, szerintük mi az, ami a jó tulajdonságod, mi az, ami rossz. Aztán ha ez sikerül nyugodtan, akkor te is elmondhatod nekik hogy te mit gondolsz! :)
25f
Köszönöm szépen a választ.
Igen szerintem is egy kicsit Túl gondolom, de ezen valahogy nem sikerült változtatni.
Ami a beszélgetést illeti, én megpróbáltam beszélni velük, utalni rá hogy ez nekem így nem jó, meg hogy szeretnék a barátjuk maradni, szeretnék újra jóba lenni velük. Sajnos nem nagyon érdekelte őket, a beszélgetést pedig teljesen elhülyülték, nem vették komolyan, ahogy engem se.
Igaz nem külön külön beszéltem velük, de úgy nem is jönne el az osztálytársam, mert nem vagyunk anyira jóba, hogy ilyenbe belemenjen. A másik barátnőmmel még meg is lehetne oldani. De azt még én érzem bunkóságnak, hogy el hívom őt és kibeszélem az osztály társamat hogy hát igen ez van.
válasza:
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!