Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mindenem meg van még sincs...

Mindenem meg van még sincs igazi életem? 19F

Figyelt kérdés

A Szüleim mindig nagyon jól kerestek, mindent megadtak nekem, és ezért hálás is vagyok, szerencsésnek érzem magam sok szempontból, már ami az anyagiakat érinti.

Voltam rengeteg bulin, sulis és egyéb külsős eseményeken, viszont sosem történt semmi váratlan jó, mintha az élet szándékosan kihagyna mindenből. Konkrétan Általános suli óta nincs szociális életem, nem tartozom sehova. Voltak kisebb baráti körök, de idővel szétszóródtunk mert máshova terelt az út.

Mindig nekem kell lépnem azért, hogy történjen valami, de úgy 90% abból sem alakul semmi extra.

Nincsenek igazi barátaim, csak néhány régi ember akikkel írogatok neten de az is csak ha én kezdeményezek.

Kapcsolatom sem volt soha, pedig elvileg jól nézek ki, jól öltözöm, edzek is, adok magamra.

Mintha érdektelen volnék mindenki számára.

Emiatt nem tudom megélni a dolgokat. Azon kívül, hogy dolgozom és tanulok lélekben sokszor nem vagyok már a jelenben, mert senki nincs aki "benne tartson".

A vírus miatt még rosszabb, konkrétan már hónapok óta itthon ülök.. akikkel beszélek meg vagy vidéken élnek vagy dolgoznak/tanulnak, nem érnek rá.

Van valami kiút ebből a gödörből?


2021. márc. 13. 23:20
 1/6 anonim ***** válasza:
88%
Hát tesó, én is ebben vagyok, de én egy évvel idősebb vagyok nálad. Nem tudom én hol ronthattam el, de azért próbálok változtatni, csak nehéz, mert nem tudok 1000 felé szakadni, és lássuk be, mindenhez idő kell, én meg sok mindent szeretnék csinálni...
2021. márc. 13. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Jelen 😂 én meg 17... Megnyugtat hogy nem vagyok egyedül...
2021. márc. 13. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

A vírushelyzet ráerősít ezekre az érzésekre és nagyon rombolja a kapcsolatokat, szóval most annak sincs nagyon szociális élete akinek eddig volt (pl nekem) de szerintem amint vissza lehet majd menni a suliba/dolgozni a probléma nagy része megoldódik, csak ki kell várni.

Hidd el, még nagyon sok emberrel fogsz találkozni életed során és nagyon sok új barátod és kapcsolatod lesz még.

Nem kell emiatt megijedni, mert tényleg még megtalálhatod az igaz barátnőt és a jó kapcsolatot, semmiről sem maradtál le, felnőtt fejjel minden más lesz.

2021. márc. 13. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
68%
utolsó: simán eltarthat még évekig ez az egész, gondolj csak bele hogy már most 1 éve tart és még a felénél sem járunk :D Inkább próbálj változtatni mintsem egy bizonytalan dologra várakozz... szerintem
2021. márc. 14. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
66%

Igen, van kiút... mégpedig az, ne csinálld azt amit nem akarsz csinállni... ha pl otthon ülsz, és ez zavar, hát ne tedd...

Nekem is akkor indult be az életem izgi része, mikor kis sporolt pénzből, amiből 3 hónapot tudtam, hogy meg tudok élni, kicuccoltam New Yorkba... azzal a céllal, hogy a 3 hónap végére lesz munkám és ott is maradok...

Végül 10 évet voltam ott, most közelebb, Monaco-ban tanyázok.

Jó, nem kell a világ másikfelére menekülni, de nyugodtan válts pl várost... vagy csak menj el albérletbe... dolgozz meg a lakhatásodért... munka közben lesznek új barátok, új környezet, új ismerősök, új helyek ahová járhatsz kikapcsolódni stb stb...

Ezen kívül kereshetsz valami hobbit, amivel járhatsz pl egyesületbe ilyesmik...

Én pl egyszer bekeveredtem tévedésből egy anoním szexfüggők találkozóra... azóta is szégyellem magam, nagyon csúnyán kihasználtam :D de volt kellemes társaságom utána :)

2021. márc. 16. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

2 javaslattal tudok szolgálni az ügyben:


KERESS EGY JÓ PSZICHOLÓGUST

Az élet nem midig túl könnyű, és akad, akinek az átlagnál is nehezebben megy "megbirkózni" vele; rengeteg önismeretet és bölcsességet igényel, és minderre a tudásra egymagad meglehetősen sokáig tart szert tenni - feltéve, hogy van affinitásod a lélekhez és aktívan keresed is a megfejtéseket. Ha ez nem így van, az ügy egyedül esélytelen.

Egy JÓ pszichológusnak (aki a pszichéről évekig tanult) az a szakmája, hogy ilyen helyzetekben segítséget nyújt - hasznos meglátásokkal lát el és sok hibás döntéstől meg tud kímélni.

Sokan azt gondolják, hogy csak az elmeroggyantak járnak hozzá, de felsőbb körökben teljesen más a megítélése...

Remélem átjött, amit mondani akarok: a lélek bonyolult, a legtöbben nem ismerik magukat (ami nem elvárás, tekintve, hogy milyen nehéz) - ezért érdemes olyanhoz fordulni az égető ügyekben, aki releváns tudással rendelkezik róla.

Ha a fogad fáj, szakemberhez mész; a lelki eredetűvel is hasonlóan kellene eljárni...


ÖNISMERET, BÖLCSESSÉG és HELYES PERSPEKTÍVA

Van, aki egyszerűen csak néhány hibás képzet vagy szerencsétlen körülmény áldozata. De akadnak olyanok is, akik olyan mértékben eltérnek a legtöbb embertől, hogy képtelenek egy átlagos életvitelre vagy szemléletre - ami nem azt jelenti, hogy képtelenek egy kielégítő, tartalmas életre. Magam nem hiszek a lótuszülésben - a megértés-megbékélés híve vagyok.

Sok esetben nem is annyira egy konkrét helyzettől szenvednek az emberek, hanem sokkal inkább attól, ahogyan saját maguk az adott szituációjukat értelmezik. Gyakran az alkalmatlanság gondolata a legfájóbb, illetve az, hogy az illető egyedül szenved a világban.

Sokan kizárólag a mások szemével képesek önmagukat látni.

Nem tragédia pedig, ha valakinek nem sikerül nagy dolgokat véghez vinnie - a legtöbben már csak így vagyunk ezzel; a kudarc nem újkeletű találmány, és ezzel azok is pontosan tisztában vannak, akik pedig bekerültek a könyvekbe…

Lehet, hogy vannak, akik megvetnek érte, de az sem bűn, ha nem élsz példás társasági életet.

A párkapcsolatok sem egyszerűek, és nem minden esetben jelentenek megváltást...

Tudom, hogy a sorozatok és a filmek mást sugallnak, de az sem általános, hogy az ember maradéktalanul elégedett és mindig magabiztos. Egy dolog, hogy mit láttatnak mások és egy másik az, hogy mi van a színfalak mögött; a legtöbben a sötétben tapogatóznak és sokan csöndes kétségbeesésben élik az életüket...

Fontos, hogy semmi esetre se szégyelld magad - nincs miért. Gyakorolj egy kis megértést - saját magaddal szemben is. Csak találd meg azt, ami NEKED örömet okoz és amitől esetleg még úgy érzed, teljesebbé is válsz - nem baj, ha nincs benne tapasztalatod, vagy nem csinálod bravúrosan; ne erről szóljon. Fontos a siker, meg az elismerés, de aki csak ezeket hajszolja, elfelejt élni. Válaszd külön a két dolgot, és ügyelj a személyes egyensúlyra - egyikből se engedj meg magadnak kevesebbet, mint amennyire éppen szükséged van.

Kevesen születnek tökéletes küllemmel és sziporkázó intelligenciával; szerencsére az önzetlenség, az odafigyelés és az őszinte jóindulat készségeit bárki elsajátíthatja – meglepődnél, mert sokan még többre is értékelik ezeket... Talán nem magától értetődő az sem, hogy a jó ízlés is fejleszthető – és nagyon vonzó, ahogyan az ápoltság is.

Ne verj gyökeret a múltban, a sors szeszélyes, fordulatokban bővelkedő; erre is számtalan példát találsz. Az élet pedig megannyi élményforrást rejt, csak ki kell nyitnod a szemed - és a szíved. Ha megtanulsz osztozni mások örömében, sosem leszel boldogtalan. Minden megpróbáltatásod ellenére is szerencsés vagy – csak ezt még nem tudod…


Fogadd meg a tanácsom és keress egy hozzáértőt, akivel egy kicsit beszélgethetnél – mit veszíthetsz?


Gyors javulást!

2021. márc. 18. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!