Szerintetek így normális egy kapcsolat?

Rövid sztori:

Mindketten dolgozunk. Én eüben (12 órák), ő rendes 8 órás munkában. Majdnem hogy minden este együtt vagyunk, de általában 7-nél előbb nem érek át. Tehát neki kb 2 órája van nélkülem. Elengedem ha a barátaival akar lenni, eszemben sincs problémázni.

Szerinte kell énidő. Oké. De ne akkor akarjon énidőzni, mikor fáradtan átesek hozzá, beszélgetnék, együtt töltenék vele időt. Ebben nem is az a lényeg hogy jaj szegény én, hanem hogy kevés a minőségi időnk együtt, mivel 10 körül már alszom is.

Szerinte simán belefér, ha csak laptopozik vagy telefonozik mellettem, sokszor nem reagálva arra amit mondok. Vagy reagál, de érzem hogy nem figyel.

Ha ezt szóvá teszem, megjegyzi hogy ezt már megbeszéltük, nem kell állandóan velem foglalkoznia.

Nap közben egyébként nem beszélünk annyira sokat, egy-egy hülye kép vagy "holnap mikor megyünk mamádhoz?" üzenet szokott lenni.

Ő elutasítja hogy baj lenne. Eddig mindent meg tudtam vele beszélni. De erre csak azt mondja hogy nem szereti hogyha ilyen vagyok (sokszor mondom hogy "foglalkozz már velem"), és az együttlét nem azt jelenti hogy kizárólagos figyelmet fordítunk egymás felé. Hiányoznak az első pár havi randis élmények, mikor teljesen átadtuk magunkat a másiknak, és ez a helyzet nem tetszik.

Mikor mondom hogy "nem figyelsz", egy feszült hangú "DE! Figyelek!" jön ki belőle.

Én engedem hogy legyen nélkülem. Nem zavar ha haverozik, vagy csak egyedül beülne egy könyvtárba tanulni, vagy akármi. De mikor velem van, legyen velem...

Szóval...kérdés lényege: szerintetek normális az "énidő-igény" a kevéske együttlétünk közepén és én reagálom túl, vagy piroslámpa?